Cigiszmog, Gábriel és LL Junior – Az első Lollapalooza Berlinben

2015.09.20. 14:30, rerecorder

img_6946.JPG

Lollapaloozára menni 2015-ben annyira már nem menő, hiszen a kilencvenes évek eleje óta futó fesztiválsorozat az USA és Dél-Amerika után elég későn ért el Európába (eredetileg utazó fesztiválként indult Perry Farrell - Jane's Addiction-, Porno For Pyros-frontember szervezésében, legelőször előbbi zenekarának búcsúturnéjaként). Ettől függetlenül ötvenezren vándoroltak el szeptember második hétvégéjén a javarészt használaton kívüli berlini Tempelhof reptérre, hogy kipipálhassanak párat a nyári szezonból kimaradt felhozatalból. Az eseményen egy egész honi kontingens vett részt, ráadásul még a főszervező is magyar volt, de persze nem csak ezért volt érdemes hosszú órákat utazni, hanem azért a tucatnyi emlékezetes buliért, amit kévébe szedve, időrendben felsorolunk nektek.

Glass Animals

Az idén Pesten is fellépett Glass Animals hanganyagait komplexitásához képest hűen valósította meg kora délután is: látszott, hogy még élvezik a siker kezdeti leheletét, és akkor sem hangolódott le a társaság, amikor a szomszéd Everything Everythinget kellett megvárni, hogy letakarodjon a színpadról. Szerencsére még nem nőtte ki magát a csapat, a behangolást is örömmel csinálták végig saját maguk, egyedül talán az énekes tolja túl kicsit a hülye táncot a színpadon, de hát erről én is tudnék mesélni.

img_6757.JPG


The 2 Bears

Szerintem pár éve a Szigeten reggel 6 és 8 között többen csámcsogtak a Mokka Cukában, mint itt a 2 Bears fellépésén, amin a két faszi igazából szenvtelen térdrugózás közben játszotta el saját szolid elektropopszámait. A betonon, árnyékban fetrengve remek szórakozás volt.


Hot Chip

Öt éve már láttam egyszer a Hot Chipet, és sajnos most sem néznek ki jobban - vagy vannak kevesebben, bár tény, hogy sok ember kell a jó előadáshoz. A gitár nagyobb volt, mint szegény Alexis Taylor, az őrült doktornak öltözött Al Doyle pedig végig németül konferált, Joe Goddard (akit ugye korábban a 2 Bears-ben is láttunk) pedig épp a szülinapját ünnepelte, de még rajtuk is túltett a rózsaszín baseballsapkás dobos csaj, aki végig olyan ábrázatot vágott, mintha próbán lenne, nem pedig több ezer ember előtt. A számok tekeregtek és mutálódtak, a hangulat pedig fokozatosan kezdte hágni a tető fokát, és ugyan a hangosítás lehetett volna jobb is, de ezt gond nélkül felejtette el mindenki, amikor a tagok 22 évesek módjára ugráltak az Over And Over közben.

img_6654.JPG


FFS

Alex Kapranos kissé esetlen a gitárja nélkül, a két Mael-báty azonban belakja a színpadot még úgy is, hogy Ron depressziós hivatalnokot játszik, Russel pedig egy hiú nagymamára hasonlít. A kollaborációk viszont működnek (az FFS ugyebár ennek ellentétes címmel adott ki kislemezt és a Franz Ferdinand és a Sparks közös projektje), volt, hogy egyszerre négyen játszottak a zongorán, Paul Thompson ütős pedig bivaly módjára vonszolta a többieket, főleg a Franz Ferdinand saját számainál. De persze mi volt a legjobb? Hát amikor mindenki háttérbe húzódott, és lement a When Do I Get To Sing My Way, a This Town Ain’t Big Enough For The Both Of Us és természetesen a felfoghatatlan bálvány, a No 1. Song In Heaven.Gábriel játssza, istenem, hogy játssza!”


AZ FFS-T A NYÁRI POHODA FESZTIVÁLON IS LÁTTUK, SŐT ÖSSZE IS FUTOTTUNK VELÜK.


Chvrches

FFS után sietés volt Chvrches-re (fent), a hallottak alapján azonban megállhattam volna még egy handbrotért. A színpadon semmi rossz, de cserébe semmi érdekfeszítő sem történt, valahogy egy gagyi karaoke-verziónak tűnt nekem a koncert. Az alapokkal ugye nem volt baj, mert nagyjából gépről ment minden, a hangokat viszont mintha elfújta volna a szél, Lauren Mayberry pedig olyan beleéléssel énekelt, mint mondjuk én valamit az American Footballtól. A többieknek tetszett, szóval valószínűleg én álltam rossz helyen.


Dog Blood

Ezt nem kívánom senkinek.

img_6874.JPG


The Libertines

Ahogy befejezte a nyomorult Deichkind, már kapcsolódtak is le a lámpák, és színpadra vonult az irtó szexi mellkasú Carl Barât és a dagadt pacává ocsmányodott Pete Doherty, akit még a thai méregtelenítés sem tudott formába hozni. A zenekar viszont igen, mert azon kívül, hogy kicsit halk volt, minden nagyon is rendben zajlott. Ez a két ember egymás nélkül nagyjából semmire se való, ha egy porondon állnak, akkor viszont tényleg felrobban a levegő, főleg amikor egymás szájától három centire éneklik a brit Y-generáció pompás indulóit. Szertelenségében, a félrefogásokkal és a késésekkel is a nevükhöz méltó produkciót nyújtottak, főleg Gary Powell dobos, akiről kiderült, hogy nem csak a stevecookozáshoz ért, de még az S-Banh állványzatát is gond nélkül letépné egyetlen lábdob-taktusával.

img_7086.JPG


Run The Jewels

A végére kiderült, hogy mindenkin láthatatlan 36-inches aranylánc van, és Donald Trump is többször megkapta a magáét. Kicsit tehát túl sok volt az irritáló-fontoskodó szöveg, de hát erről is tudnék mesélni. Az egész egyszerűen BÖMBÖLT, Killer Mike hófehér mosolya pedig szebben ragyogott, mint a Nap. Ráadásul ez volt a csapat első német bulija, szóval tényleg már csak Zack de la Rocha hiányzott a bolygók összeállásához. Nem szeretem a mondatokat, amik úgy kezdődnek, hogy „nem szeretem a rapet, de”, de.


Crystal Fighters

A kelleténél számomra több volt az ukulelével előadott szeressük egymást faszkodás, de mivel egy nap híján volt a dobosuk halálának évfordulója, a fehér ruha és a műanyag emelkedettség törvényszerűen az alapérték százszorosára volt emelve. Pedig tudom, hogy amúgy jó bulit csinálnak, de két koncert után én már nem vágyok többre belőlük.


img_7146.JPG

Belle & Sebastian

Stuart Murdoch nagyon aranyos figura, szót ejtett a menekültekről, Skóciáról, az első sorokban éneklő és táncoló lányokról, és még azt is elmondta, hogy a csellósuk késik, és a telefonba sír, hogy úristen, mi lesz, ha lemarad. Kevesen kezelik rugalmasabban és szimpatikusabban a közönséget nála, pedig áll mögötte még nyolc másik fazon. Volt hatalmas stage raid, zavarában csak röhögni tudó Muse-pólós srác cukkolása („Ő meg mit keres itt?”), és noha az egész vonósszekció lemaradt, plusz csak egy órányi idejük volt, ez most nekem jobban tetszett, mint tavaly az OFFon. Pedig szintén sem volt Judy And The Dream Of Horses, viszont ez volt a turnézáró show, a felszabadultság pedig érződött.


Tame Impala

Nem torzítja a véleményem részrehajlás, mert én annyira nem szeretem a Tame Impalát. Figyelem őket a bemutatkozó LP óta, viszont sem a Lonerism, sem a Currents nem tartozik a kedvenceim közé, pedig ez utóbbi jóval szimpatikusabb lett a fesztivál óta, ahol a zenekar túlzás nélkül kolosszális, minden szinten kikezdhetetlen koncertet adott. Az FFS és a B&S után csak odakullogtam a színpad elé, hátha lesz valami, erre három szám után sem kellett azt mérlegelnem, miről fogok majd remegő térddel mesélni a lányaimnak. Csak néhány évtizednyi patina hiányzott ahhoz, hogy tényleg térdre hajtott fejjel feküdjön mindenki a színpad előtt, mint mondjuk a Slowdive-on tavaly, de amit fesztiválkoncertből ki lehet hozni nyersanyag, megvalósítás és látvány terén egy ilyen zenekarnak a pályája ezen szakaszán anélkül, hogy az üzenet sérülne, azt ez a néhány ember ötvösművészi pontossággal, letaglózó felkészültséggel és dramaturgiával teljesítette.

img_7480.JPG

A kétszáz méterről vagy futva megtekintett (My Morning Jacket, MS MR) vagy teljesen lekésett (Pond, Parquet Courts, Wolf Alice) műsorok, a részvéttel kezelt kb. másfélórás toalettsorok és a 4.5 eurós sörárak miatt persze fájt a szívünk, a kellemesen hűvös időjárás és az összeszedegetett élmények azonban úgy súlyozzák a mérleget, hogy jövőre is legyen kedvem LL Juniort hallgatva kikocsikázni Berlinbe, hogy hajnali hétig Catanozzak akkora cigiszmogban, hogy azt sem látom, hogy ez most búza vagy érc. Nyárzárónak, ősznyitónak és Sziget helyett tökéletes volt; jövőre álljon össze a Pavement, és minden rendben lesz.

Judák Bence
fotók:Biczó Andrea (az ő kedvenc koncertjei alább)

Hot Chip
FFS
Chvrches
The Libertines
Run The Jewels
Belle & Sebastian
Sam Smith
Tame Impala


és további képek a fesztiválról: 

https://recorder.blog.hu/2015/09/20/cigiszmog_gabriel_es_ll_junior_az_elso_lollapalooza_berlinben
Cigiszmog, Gábriel és LL Junior – Az első Lollapalooza Berlinben

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr287803128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.