Dal és klippremier! Revue: #szeretkezz

2015.09.18. 12:00, rerecorder

revue_4.jpg

Sivó Dániel 2012-ben indította szólókarrierjét Revue néven, folyamatosan jelentkezett stílusok között kalandozó remek dalokkal és klipekkel, mire idén júniusban végre megjelent sokszínű, azonnal fülbemászó bemutatkozó albuma, a Digital Love (és közben még élő zenekart is szervezett produkciója köré Revue Live néven). Hogy mennyire nem tud leállni, arra remek példa legújabb dala és annak klipje: a #szeretkezz az első magyar nyelvű Revue-szerzemény, amelyben ráadásul ő maga rappel és a már szokásosnak mondható KD, azaz Kelemen Dávid a vendégénekes.

Az elektrofunkos, house-os, soulos, popos, tipikusan nyárias debütalbum után (és azután, hogy inspirációiról, kedvenc zenéiről beszélgettünk vele) naná, hogy megint változtatott egyet a képleten Revue. Az elektrofunkos alapú dalban ugyanis szólistaként először ragadja magához a mikrofont és mindjárt végig is rappeli a szöveget, mint tette azt tinédzserként a vidéki rapversenyt is nyert GSD formációban, de minderről beszéljen inkább ő maga a friss zsámhoz fűzött kommentárjában: "már egy jó ideje érlelődik bennem, hogy készítek egy olyan dalt, amiben teljes körű szerepet vállalok, de eddig nem igazán foglalkoztam a dologgal. A #szeretkezz dalötlete egy három napos legénybúcsú után jött, otthon ültem, nagyon fáradt voltam és csak engedtem ,hogy jöjjön, aminek jönnie kell. A szöveghez Bánár Dani barátomat kértem fel segítőként, mert az én verzióm nem volt teljes, és ami megvolt belőle, azon is finomítani kellett. De az egész számomra nagyon izgalmas volt, visszarepültem a 17-18 éves koromig, amikor minden szabad percemet a rappelés töltötte ki, igaz, most nem is ment annyira gördülékenyen a dolog mint régen, de azért kezdek újra ráérezni. A dal keverését Dobrocsi Krisztián végezte a masteringet pedig Gábor Deutsch @Anorganik Mastering."

REVUE ELŐZŐ KLIPJÉBEN RÚDTÁNCOLÓ LÁNYOK KÖZÖTT KOSARAZOTT A DALSZERZŐ-PRODUCER.


A számhoz rögtön klip is készült, mégpedig részben szintén Revue munkájaként egy random, de hangulatos anyag: „a videónak az volt a célja, hogy ne csak egy képet rakjak ki a feltöltés alá, hanem legyen valami mozgás is, mert a borító egymaga nem annyira izgalmas. Unokatesómmal (Mooving Dog) szereztünk két kamerát, mindenféle hozzáértés nélkül rászántunk egy napot és felvettünk mindent, ami hirtelen eszünkbe jutott, plusz nem kellett hozzá semmi olyan dolog, ami éppen nincs nálunk. A koncepció tehát annyi, hogy a lehető legegyszerűbb legyen. Végül Tamás Péter vágta össze az anyagot.”


A Revue Live legközelebb szeptember 30-án látható az A38-on (a MYGL-lel és a VANGG-gal közösen), Facebook-eseményoldal



a #szeretkezz című dal és klipje: 


és itt a dal audióban is: 


Revue-Facebook

https://recorder.blog.hu/2015/09/18/dal_es_klippremier_revue_szeretkezz
Dal és klippremier! Revue: #szeretkezz

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr487797796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása