520 millió forint magyar zenére - Közzétették az NKA Zenei Kollégiuma idei nyertes pályázatait

2015.09.03. 10:30, rerecorder

nka_logo_2012_rgb.jpg

A Nemzeti Kulturális Alap tegnap közzétette a Zenei Kollégiumához benyújtott 2015-ös pályázatok nyerteseit - négy különböző kategóriában (új komolyzenei művek megalkotása, új jazz, könnyű- és világzenei művek megalkotása, komolyzenei művek élő előadása és terjesztése, könnyűzenei produkciók megvalósítása) összesen 520 millió forintot osztottak szét. 

A 2015. május 8-án közzétett négy pályázatot augusztus 6-án bírálták el és szeptember 2-án tették közzé az eredményeket. A négy témakör - 

1. Téma: Alkotói támogatás hazai és határon túli magyar zeneszerzők számára új, magyar, komolyzenei művek megalkotására (nagyobb terjedelmű szimfonikus, oratorikus, kórus-, verseny- és zenés színpadi, valamint szóló- és kamarazenei művek). Keretösszeg: 210 millió Ft

2. Téma: Alkotói támogatás hazai és határon túli magyar zeneszerzők számára új, magyar, jazz, könnyű- és világzenei művek megalkotására. Keretösszeg: 130 millió Ft

3. Téma: Kortárs magyar komolyzenei művek belföldi vagy külföldi megszólalásának és terjesztésének támogatása, kortárs egyedi hangversenyek vagy hangversenysorozatok megrendezése, kortárs koncertszerű rendezvények megvalósítása. Keretösszeg: 50 millió Ft

4. Téma: Magyarországi könnyűzenei, világ- és népzenei, jazz produkciók megvalósítása. Keretösszeg: 130 millió Ft

- nyertes pályázatainak 2015. július 1.-2016. június 30. között kell megvalósulnia.

A nyertes pályázatok listája itt olvasható.


Jazz, könnyű- és világzenei művek alkotói támogatására és könnyűzenei, világ- és népzenei, jazz produkciók (ez koncertekre és lemezek megjelentetésére is használható) támogatására egyaránt 130-130 millió forintot osztott szét a Zenei Kollégium, azaz most összesen 260 millió forint támogatást kapott az államtól a magyar pop- jazz- és világzene (tavaly, 2014-ben összesen 257,4 milliót osztott szét 12 különböző pályázati célra a Zenei Kollégium, az azonos célú támogatások tavalyi összege 105,2 millió forint volt könnyűzenei, világ- és népzenei, jazz produkciókra, azaz idén jóval több mint kétszer annyi támogatást osztottak szét - itt a 2014-es pályázati felhívások és nyertesek listája).

A Cseh Tamás Programmal ellentétben - ahol a kezdő produkciók kapják a támogatást - itt a haladó és a legtöbb esetben népszerű előadók nyertek maximum 3 millió forintot. A támogatások összege döntően 200 ezer forinttól 900 ezer forintig terjed, alkotói támogatásra 1 millió forint feletti támogatást Bródy János Kristóf (Alkotói támogatás a Záróra című musical szövegeinek megírására, 2,8 millió forint), Darvas Ferenc (Alkotói támogatás a Ha még egyszer nyolcvanéves lehetnék című Békés Itala lemez dalainak megírására, 1,9 millió forint), Dr. Nagy Tibor Béla (Alkotói támogatás a Benyovszky című musical zenei anyagának elkészítésére, 1,6 millió forint), Dr. Gábor S. Pál (Alkotói támogatás régi, sikeres dalaim jazz-változatára valő előkészítésére, szerkesztésére, hamronizálására Szakcsi-Lakatos Béla számára,1,8 millió forint), Gryllus Dániel Péter (Alkotói támogatás új művek megírására, 2 millió forint), Gryllus Vilmos Jenő (Alkotói támogatás új művek megírására, 1 millió forint), László Attila (Alkotói támogatás színpadi zene, továbbá big band-kompozíciók, jazz combo darabok és dalok megírására, 2,5 millió forint), Müller Péter Iván (Alkotói támogatás a Farmerkirály (Avagy a Hazudós Sam legendája) című musical dalszövegeinek megírására és további dalszövegek írására, 1,8 millió forint), Nagy János (Alkotói támogatás új jazz kompozíciók írására, 1,8 millió forint) és Wolf Péter Endre (Alkotói támogatás a Záróra című musical zenei anyagának megírására, 2,8 millió forint) kapott.

A komolyzenei pályázók között 4 millió forint volt a pályázatonkénti legmagasabb elnyerhető összeg az alkotói támogatásra, ezt többen megkapták, mint ahogy lényegesen többen kaptak 1 millió forint feletti támogatást is (közte Lerch István (Alkotói támogatás az Elektrik Fuga című mű, valamint táncelőadás zenéinek megírására, 2,3 millió forint) - igaz itt lényegesen több pénzt, 210 millió forintot osztottak szét, kevesebb pályázó között. 

A könnyűzenei produkciók megvalósítására 1 millió forint feletti támogatást kapott többek között a Republic együttes 25 éves jubileumi ajándék koncertje (1,2 millió Ft), a Budapest Jazz Orchestra magyarországi koncertjeire (1,6 millió Ft), a Budapest Jazz Klub programjai (6 millió Ft), a Piramis a Piramis40 elnevezésű koncertjére (1,1 millió Ft), az Omen együttes 25 éves jubileumi koncertje (1,1 millió Ft) és a Rozé Rizling és Jazz Fesztivál (1,2 millió Ft).

A nyertes pályázatok között a hazai popzene igen széles spektrumában jelenik meg, NKA alkotói támogatást kapott Dobrády Ákostól Likó Marcellen és Lovasi Andráson át Szikora Róbertig több tucat magyar zenész (mások mellett még Bérczesi Róbert, Both Milkós, Czutor Zoltán Levente, Darvas Benedek, Delov Jávor, Jávorov, Gerendás Péter Iván, Harcsa Veronika, Jónás Vera Hajnalka, Kaltenecker Zsolt, Lázár Tibor Imre, Linczényi Márk, Müllerné Bárdos-Deák Ágnes Judit, Palya Beáta, Pajor Tamás, Pély Banabás, Polgár Odett Ildikó, Poniklo ImreRakonczai Viktor, Szekeres András, Tariska Szabolcs - szerencsésnek mondhatja magát Balázs Mihály György, hiszen júniusban még a kezdőket támogató Cseh Tamás Programban nyert zenekarával, a Fatal Errorral, most pedig már ő is kapott alkotói támogatást zenekara második albumának megalkotására).

Aztán könnyűzenei produkciók megvalósítására kapott pénzt mások mellett az East, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, az Apey And The Pea, az AWS, a Csík Zenekar, az Irigy Hónaljmirigy, a Djabe, az Ismerős Arcok, a Dope Calypso, a Colorstar, az Elefánt, a Jónás Vera Experiment, a Jurij, a Minimyst, a The Carbonfools, a Hungarica, a Magashegyi Underground, a Kaukázus, a Brains, a Ghymes, a hiperkarma, az Ocho Macho, az Edda Művek, Palya Bea, az Anna And The Barbies, a Budapest Voices, a Depresszió, a TNT, a Solaris, a Blind Myself, a Ladánybene 27, az Alvin és a mókusok, A kutya vacsorája, a Bojtorján, Odett és a Mobilmánia. Az Akkezdetphiai nevű hiphopduó például mindkét tagjával (Závada Péter és Süveg Márk) sikeresen pályázott az új album elkészítéséhez, de a Kerekes Band két alapítója (Fehér Viktor és Fehér Zsombor) és koncerttámogatás formájában a zenekar is nyert, vagy éppen az Ivan And The Parazol is kétszer kapott támogatást (új albumhoz és hazai turnéhoz). NKA támogatással valósulhat meg Punnany Massif-koncert Tiszaújvárosban, Vad Fruttik Pécsen, Run Over Dogs Veszprémben, Quimby és Kiscsillag Veresegyházán, Caramel 10 éves jubileumi koncertje, de az Inter-Ausztria Kereskedelmi és Vendéglátó Kft is félmilliós támogatással valósít meg egy Ákos lemezbemutató koncertet.

Mindezeken túl szintén tegnap tették közzé a Zenei Kollégium meghívásos pályázatának nyerteseit, itt a popzenei vonatkozás az Irie Maffia New York-i és varsói koncertjeinek támogatása 2,5 és 1 millió forinttal.

Az NKA Zenei Kollégiumának jelenleg 12 élő, nyílt pályázati felhívása van (többek között ismeretterjesztő koncertsorozatokra, külföldi előadók felléptetésére, de ismét lehet pályázni könnyűzenei, jazz, világ- és népzenei produkciók megvalósítására is), ezekre 2015. szeptember 21., éjfélig lehet nevezni, az összes tervezett keretösszeg (azaz a szétosztásra váró pénz) 349, 5 millió forint. A pályázati felhívások itt olvashatók.


Az NKA Zenei Kollégiumának tagjai, azaz a döntéshozók:

A kollégium vezetője (a szakmai szervezetek által delegált személy):
Popa Péter, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének főtitkára, a Zenekar című folyóirat alapítója és főszerkesztője

A szakmai szervezetek által delegált személyek:

  • Boronkay Antal zenetörténész, az Universal Music Publishing Editio Musica Budapest Zeneműkiadó Kft. ügyvezető igazgatója
  • Ember Csaba zenetanár, karnagy, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke
  • Zsoldos Béla zeneművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, a Magyar Jazz Szövetség alelnöke

Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:

  • Dósa Richárd zenész, az Animal Cannibals alapító tagja, háromszoros Arany Zsiráf-díjas, VIVA Comet életműdíjas rapper
  • Gerenday Ágnes, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkárság Művészeti Főosztályának zeneművészeti szakreferense
  • Kisszabó Gábor zenész, kulturális menedzser, producer
  • Póka Egon zenész, zeneszerző, a Kőbányai Zenei Stúdió művészeti szakképző iskola alapítója, igazgatója
Címkék: nka
https://recorder.blog.hu/2015/09/03/520_millio_forint_magyar_zenere_kozzetettek_az_nka_zenei_kollegiuma_idei_nyertes_palyazatait
520 millió forint magyar zenére - Közzétették az NKA Zenei Kollégiuma idei nyertes pályázatait
süti beállítások módosítása