mileycover.jpg

Már semmi meglepő nincs benne, hogy tegnap éjszaka teljesen váratlanul jelent meg Miley Cyrus új albuma, amelynek nagy része a Flaming Lips zenekarral közösen készült. Az énekesnő az MTV Video Music Awards díjátadó gála végén adott hírt a lemezről, amely teljes egészében végighallgatható - és meglepően jó.

Tegnap este Los Angelesben zajlott a 2015-ös MTV Video Music Awards gála, melynek Miley Cryrus volt a műsorvezetője. A díjátadó show végén a majdhogynem meztelen házigazda is fellépett, és előadott egy új dalt (egy csapat nőimitátor táncos társaságában), majd bejelentette, hogy az az új albumáról való, ami a műsor után lát napvilágot - pontosabban streamelhető a honlapjáról. A Miley Cyrus and Her Dead Petz című 23 számos (!) lemez dalainak több mint a felében a Flaming Lips tagjai voltak a társszerzők és/vagy producerek - Cyrus régóta rajongója a zenekarnak, tavaly többször is beugrott melléjük énekelni, szerepelt a Betales-feldolgozáslemezükön (With A Little Help From My Fwends), volt egy bizarr közös kisflmjük, idén májusban pedig élőben bemutattak egy közös dalt, és már akkor elhintették, hogy készül egy közös album is. Nos, ez végül annyiban igaz, hogy Miley ötödik stúdiólemezén a Flaming Lips-szel együtt készült dalok vannak túlsúlyban, de melléjük került néhány a hiphop-R&B-slégergyáros Mike WILL Made-It tarsolyából (vele Miley már az előző, Bangerz albumán is dolgozott, ő jegyzi többek közt a We Can't Stopot) , illetve Oren Yoeltől is, néhánynak pedig egyedül Miley volt a szerzője-producere. A lemezen egy-egy dalban közreműködik Arel Pink, a rapper Big Sean, a Phantogram együttes énekesnője, Sarah Barthel, sőt, az énekesnő apja, Billy Ray Cyrus is, a címe pedig tényleg elhunyt állatokra utal -  a lemezt Miley Floyd nevű husky-jának, Pablow nevű gömbhalának, illetve az egyik barátja cicájának, Twinkle-nek az elvesztése ihlette, mindhármukról konkrétan meg is emlékezik egy-egy dalban. Az énekesnő az MTV VMA után a New York Times-nak adott interjújában egyébként elmondta, szerinte Floyd energiája átköltözött Wayne Coyne-ba, aki így most ugyanazt jelenti a számára, mint a kutyája, amíg élt. Hogy mit ért ez alatt, azt így fogalmazta meg: "Ő számomra a világon minden - a kapcsolatunkat nem is lehet definiálni. Száz százalékig szerelmes vagyok Wayne-be, és ez kölcsönös, de ebben nincs semmi szexuális - az undorító lenne." 

Ez pedig akkor a végig élvezetes Miley Cyrus and Her Dead Petz album:


a lemez Dooo It! című nyitódalának előadása az MTV-gálán:


és a dal csillámos-cukormázas klipje:

Miley MTV VMA-n viselt ruhája nem sokat takart:

mileymtvvma.jpg

https://recorder.blog.hu/2015/08/31/hallgasd_meg_miley_cyrus_uj_albumat_melyen_a_flaming_lips_a_fo_kozremukodo
Hallgasd meg Miley Cyrus új albumát, melyen a Flaming Lips a fő közreműködő!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr527748296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása