Kislemezpremier! Papaver Cousins: No God Can Cage My Love

2015.08.14. 11:01, rerecorder

papaver-2340009-final.jpg

A Papaver Cousins egy magyar gitárduó, egy olyan, döntően akusztikus páros, amely párját ritkítja itthon, hiszen a Kings Of Convenience vagy a Turin Brakes hagyományait folytatja – a nemrégiben alakult Lone Waltz kiadó gondozásában most megjelent bemutatkozó kislemez alapján kimagaslóan.

papaver_cover_final-2780032.jpg

A Lone Waltz kiadót Zanzinger (azaz Micsoda Dániel), Upor András és Duke Bluebeard alapították idén tavasszal, azzal a nem titkolt céllal, hogy színt vigyenek a hazai akusztikus popos, folkos, bluesos, altcountrys színtérre, egyáltalán legyen színtér, és az alapító hármas után máris megvan a kiadó első szerződtetettje, a Papaver Cousins duó. Szendrey-Nagy Olivér (ének, gitár) és Nagy Barnabás (ének, gitár) 2014 januárja óta dolgoznak együtt dalaikon, át is adjuk a szót az előbbinek, mesélje el az indulást: „Barnival régóta ismerjük egymást, tavaly januárban áthívtam az albérletembe, hogy megmutassam neki a nagyszüleimtől karácsonyra kapott Tom Waits-vinylt. Feltettük, az egész albumot szótlanul hallgattuk meg és ezután egy kimondatlan megegyezés mentén elkezdtünk közösen dalokat írni. Másfél évig csak ezekkel a dalokkal foglalkoztunk és ezután kerestük meg a Lone Waltz Records egyik kiadói estjén az alapítókat. Szerencsénkre nagyon nyitottak voltak és elképesztően segítőkészek. Hálásak is vagyunk nekik ezért az egészért.” A Papaver Cousins azt vallja magáról, hogy „egyébként mi egy folk/blues duó vagyunk és elmeséljük a napjaink könnyűségeit vagy viszontagságait. Éneklünk arról, akiket szeretünk és akiket nagyon nem.”

A No God Can Cage My Love kislemez két dalát Micsoda Dániel és Upor András felügyelték producerként a címadó számban elektromos gitár is szól és zaklatottabb, blues-osabb, a Won’t You Bring Your Boy Back Home Tonight viszont csendes és megkapóan szép (a 2000-es évek eleji new acoustic movementet idézi). „A No God Can Cage My Love single két dala nem véletlenül mutat ekkora kontrasztot. Szerettük volna, ha sikerül az első kiadványunkkal belőni azt a dimenziót, legalább hozzávetőlegesen, amiben mi elképzeljük a saját dalainkat. A No God Can Cage My Love egy egyszerű blues dal,  aminek azt gondolom sikerült megőrizni azt az elemi nyersségét és feszességét amitől működni tud. A másik, a Won’t You Bring Your Boy Back Home Tonight, egy intimebb hangvételű dal. Meglátogatott az apukám egyszer az akkori munkahelyemen, egy fagyizóban, és a szövegét még abban a műszakban írtam meg” – mondja a dalokról mindkettő szerzője, Olivér.

és akkor a remek kislemez (ami a zenekar Bandcamp-oldalán meg is vásárolható): 

Kreditek:
No God...: ének, akusztikus gitár: Olivér, elektromos gitár: Barni
Won’t You...: ének, ritmusgitár: Olivér, vokál, szólógitár: Barni
lemezborító: Micsoda Dániel


Papaver Cousins-Facebook
Lone Waltz Records-Facebook

https://recorder.blog.hu/2015/08/14/kislemezpremier_papaver_cousins_no_god_can_cage_my_love
Kislemezpremier! Papaver Cousins: No God Can Cage My Love

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr347703536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.