What The FAQ – Janklovics Péter

2015.08.08. 13:01, rerecorder

janklovics.jpg

Janklovics Péter színész, humorista. Tagja a TÁP Színház és a Dumaszínház társulatának. Stand-uposként utóbbi mellett a Comedy Centralban is látható, na meg reklámokban, közte az emblematikus 2009-es, 2010-es Sziget-kampányokban, amelyeknek köszönhetően megismerte az ország Sziget Petit, ő meg megismertette az országot a PRODIDZSÁJ-jal, meg a „senkiháziak kezében van a popszakma” aranyköpéssel (és igazsággal). Idén Dj Zolcsiként dj-paródiával tért vissza és a VOLT-ot reklámozta, meg egyik kulcsfigurája a komolytalan dalszövegeket komolyan elszavaló 'Vers Nem Mindegy, Kinek'/'A Vers Mindenkié'-trendnek, nekünk meg elárulta, hogy milyen koncert után nem tudott fél óráig megszólalni.

Mi a legkorábbi emléked?

Még bölcsiből, a dadus térde – gondolom, addig érhettem neki – és klumpája, és hogy néhanapján volt gesztenyepüré, amit egy hatalmas tálból porcióztak ki nekünk. Mindig vágytam rá, hogy egyszer enyém legyen az egész tál. (nevet)

Mi volt a gyerekként elkövetett legnagyobb hülyeséged?

Nem tudnék kiemelni egyet sem, rengeteg hülyeséget követtem el gyerekkoromban – és utána se keveset. Nem volt velem könnyű dolguk a szüleimnek, az biztos.

Ha visszamehetnél az időben, milyen tanácsot adnál a tinédzserkori önmagadnak?

Hogy legyek szorgalmasabb és kitartóbb.

Mit jelent számodra a testvér fogalma?

Akire mindig számíthatok és ő is rám. Akivel megosztjuk minden örömünk, bánatunk.

Mit jelent számodra az újrakezdés?

Egy új, ismeretlen világot, ami éppen ezért kicsit félelmetes, ugyanakkor izgalmas is, mivel bármi megtörténhet.

Te miben hiszel?

Sok mindenben. Például a csodákban. És néha a tündérmesékben is.

Mit tekintesz küldetésednek?

Hogy a nézőkkel feledtetni tudjam – akár egy pillanatra is – gondjukat, bajukat.

Mi motivál legjobban az életben?

Ha szeret a közönség. Egyértelmű.

A magyar nép nem politikára termett, igaz vagy hamis?

Rám tuti igaz. Távol tartom magam tőle, nem hiszek el senkinek semmit.

Mi a legnagyobb erényed?

Ezt inkább a közvetlen környezetemtől kellene kérdezni. Nem tudom.

És a legnagyobb bűnöd?

Késős vagyok.

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEINKRE TÖBB MINT HÚSZAN VÁLASZOLTAK MÁR.

Kedvenc káromkodásod?

Mindig van egy aktuális, de egyik sem tűr tintafestéket.

Hány kávé egy nap?
2-4.

Mit énekelsz a zuhany alatt?

Óh, bármit! De nemcsak a zuhany alatt. 

Vinyl vagy cd?
Cd.

Melyik koncert volt rád a legnagyobb hatással?

Lajkó Félix a Zeneakadémián, ’98-ban vagy talán ’99-ben, erről lemezfelvétel is készült. Két barátommal voltam, utána fél óráig meg sem tudtunk szólalni. Odacsapott rendesen.

Legnagyobb Sziget-élményed?

Amikor 2009-ben felkonferálhattam a Prodigyt 60 ezer embernek. Most is futkos a hátamon a hideg, ha visszagondolok.

Kedvenc magyar és külföldi lemez?

Nincs kedvencem jelenleg. Sokféle zenét szeretek. Azt vallom, hogy minden műfajban lehet igényeset alkotni.

Rádió vagy tv?

Tv.

Tévéműsor, amit nem hagynál ki?

Nincs olyan.

Kedvenc film?

Nagyon sok van. Ugyanaz az álláspontom, mint a zenékkel kapcsolatban.

Melyik könyv volt rád a legnagyobb hatással?

A Zabhegyező 15 évesen. 

Kivel szeretnél közös fotót magadról?

Gary Oldmannel. Vagy inkább Jennifer Lawrence-szel, hiszen ő nemcsak tehetséges, de elképesztően jó csaj is.

Félig tele, vagy félig üres a pohár?

Félig tele.

Magyarnak lenni annyi, mint...

... nem túl könnyű életet élni egy gyönyörű helyen és a világ legszebb, leggazdagabb nyelvén beszélni mindennap. 

A boldogság egy...

... pillanatnyi állapot.

A szeretet…

„...nélkül minden ház üres, minden városka lakatlan”, a Quimby szavaival élve. Közhelygyanús kérdésre közhelyes válasz (mosolyog).

A szerelem…

... őrült dolog, mégsem érdemes nélküle élni.

A tehetség…

... ajándék, de munka nélkül semmit sem ér. Ez is közhely, mégis nagyon igaz.


A kreativitás…

... maga az ember.

A legféltettebb kincsem...

... a családom.

Utoljára akkor sírtam, amikor...

... huhhh... Ezt nem tudom pontosan. De akár egy filmen is képes vagyok elérzékenyülni.

Mi történik velünk, amikor meghalunk?

Félek tőle, hogy semmi.


nyitókép: Dumaszínház


a legaktuálisabb Janklovics-verselés a NuheadzTV által indított A Vers Mindenkié sorozatban Scherer Péterrel közösen előadott Wellhello-dalszöveg, az Apu vedd meg


Janklovics saját maga is indított egy ilyen sorozatot Vers Nem Mindegy, Kinek címmel, Ganxsta Zolee és a Kartel-, annak a folytatásaLos del Rio-, és Happy Gang-szövegekkel, ennek lezárása a legutóbbi "adás" a Skyland Érezd a ritmust! című tömör klasszikusával: 


az idei reklám, amelyben Janklovics Dj Zolcsiként népszerűsíti a VOLT-ot: 


és a klasszikus, Sziget Peti egyszer: 


Sziget Peti még egyszer: 


és még egyszer, megunhatatlan: 


és a 2010-es visszatérés: 

https://recorder.blog.hu/2015/08/08/what_the_faq_janklovics_peter
What The FAQ – Janklovics Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr687690362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása