Így játssza 1000 olasz rajongó a Foo Fighters slágerét

2015.07.31. 11:00, subrecorder

foo_1.jpg

A Foo Fighters nem csak az egyik legnagyobb, hanem az egyik legeltökéltebb rajongói bázissal is büszkélkedhet. Ez most ismét bebizonyosodott, Olaszországban ezren gyűltek össze, hogy közösen eljátsszák a Learn To Fly című dalt és ezzel Cesena városába csábítsák a zenekart.

Dave Grohl aztán tényleg mindent megtesz azért, hogy a rajongói a lehető legkirályabb embernek gondolják világszerte. Amikor nyár elején - koncert közben - eltörte a lábát, sokan azt hitték, hogy ezzel - tízezrek csalódására - befellegzett a zenekar turnéjának. Grohl azonban mindössze egy hetet kihagyva ismét színpadra állt, vagyis ült, egy Trónok Harca szerű mozgó trónust hozzáadva a Foo Fighters élő látványelemei közé, melyen ő maga foglal helyet a mai napig az összes fellépésen. Sőt, a sebészével is olyan jóban lett, hogy Bostonban fel is hívta maga mellé a színpadra, hogy közösen nyomják el a Seven Nation Army-t.

Grohl jófejségeit általában a rajongók hasonló tettekkel viszonozzák, nemrég az amerikai Richmondban megszervezték az első Kickstarterrel finanszírozott Foo Fighters-koncertet, majd ezt egy hasonló birminghami követte. Olyat azonban valószínűleg még soha nem csinált senki, mint az olasz fanok, akik az egész országból Cesenába vándorolva egy 1000 fős flashmobbal kívánják elérni, hogy látogasson el hozzájuk a zenekar. A Learn To Fly csordaelőadását mindössze egyetlen nap alatt máris majdnem négymillióan látták, így minden bizonnyal Grohlékhoz is eljutott már a híre, ők pedig tipikusan nem olyanok, akik lógva hagynak ennyi embert. A kétségkívül impozáns előadás lejjebb teljes egészében megtekinthető és akár reprodukálható is, ha valakinek van elég szervezőereje.


Így kampányol 1000 olasz egy Foo Fighters koncertért:


az eredeti dal:

https://recorder.blog.hu/2015/07/31/igy_jatssza_1000_olasz_rajongo_a_foo_fighters_slageret_kesz
Így játssza 1000 olasz rajongó a Foo Fighters slágerét
süti beállítások módosítása