A Corvintetőn mutatkozik be a ma született Be Massive Records

2015.07.15. 18:00, Recorder.hu

corvinteto_bemassive_650.jpg(X) Az első kiadványát éppen ma megjelentető Be Massive Records rögtön egy 24 órás bulival ünnepli létrejöttét, ami július 18-án reggel 6.00-kor startol a Corvintetőn.

A Metha által jegyzett kiadó alakuló partija ennek megfelelően igen kiadósnak ígérkezik, lévén a Corvintető minden lehetősége ki lesz használva, ami egy valóban sajátos és ünnepi pillanathoz kell. Az esemény ugyanis a teraszon fog indulni, rögtön a napfelkelte után, ahol napsütésben kezdődik az egynapos rendezvény, menő zenei aláfestéssel, pingponggal és grillreggelivel.

Estére pedig mindez átfordul a Be Massive-buliktól megszokott masszívkodásba, hiszen közel 20 fellépő fogja szolgáltatni a zenei élményt, akik közül jópáran itt mutatják be a Be Massive Records-nál hamarosan megjelenő zenéiket. Vagyis egy szinte minden ízében debütáló estre kell készülni.

Hogy mindennek a súlya is érzékeltetve legyen, pár nappal a rendezvény előtt, éppen ma jelent meg a Be Massive Records első kiadványa, Metha Alfa című EP-je, amihez Gaga készített remixet, és amit olyan nemzetközi producerek méltatták 10/10-es feedbackekkel, mint Dubfire, Popof vagy Spektre, de pozitívan értékelte Maceo Plex és Richie Hawtin is. Az Alfa EP itt elérhető.

A Be Massive Records artistjai pedig olyan nevekből tevődnek össze, mint a Secret Factory, Dave Wincent, Ruiz Sierra, TheFirth, Gaga és hamarosan érkeznek az új előadók is a kiadóhoz.

A 24 órás ünnepi parádé tehát mindenképp egy egyedülálló és történelmi pillanat is lesz a Be Massive életében, egy ilyen születés-napnak pedig igencsak érdemes lesz szem- és fültanúja lenni.

Event: www.facebook.com/events/595699957232186

https://recorder.blog.hu/2015/07/15/a_corvinteton_mutatkozik_be_a_ma_szuletett_be_massive_records
A Corvintetőn mutatkozik be a ma született Be Massive Records
süti beállítások módosítása