Istengyilkosságot követett el a Crystal Castles

2015.07.06. 13:00, subrecorder

ethankathjpg.png

Lassan egy éve már, hogy Alice Glass kiszállt a Crystal Castles-ből, ami után sanszos volt, hogy Ethan Kath sem folytatja majd a zenélést ezen a néven. Nem így lett, a két előadó között több passzív-agresszív üzenetváltás történt, de jelenleg mindketten szólóanyagaikon dolgoznak, Kath az anyaprojekt nevén már a második új dalt adta ki nemrég.

"Minden rossz dolog ellenére én még mindig nagyon szeretem őt, őszintén a legjobbat akarom neki, és azt, hogy boldog és sikeres legyen a szólóprojektjével" - mondta Ethan Kath volt zenészpartneréről, Alice Glass-ról, miután némi odamondogatás volt mindkettejük részéről a másik felé idén áprilisban, mikor Kath megosztotta az első olyan Crystal Castles dalt, mely Glass nélkül készült. Azóta a producer többször is a nyilvánosság elé állt, némi hátteret adva a szétváláshoz, állítása szerint Glass menedzsmentje 2013-ban azt mondta neki, hogy kliensük most egy év szabadságot vesz ki, és mire visszajön, Kath legyen kész az új anyag nagy részével, aztán mikor letelt az egy év, Glass kiírta a Twitterre, hogy elhagyja a Crystal Castles-t, minden előzetes beszélgetés nélkül.

Kath ezek után úgy döntött, hogy egyedül viszi tovább a Crystal Castles nevet, a Frail után pedig most már a második dalt osztotta meg a készülő lemezről, a Deicide az előző szám kirobbanó szintipunkja után most egy zajos, több tételből álló, klubokba illő szerzemény, olyan, amikből a CC legutóbbi albumán, a 2012-es (III)-on hallhattunk többet. Ami pedig fontos, hogy ismét az Edith név mögé rejtőző hölgy énekel rajta, mint a Frail esetében is, a Soundcloudon a dal mellé kiadott képen már két árnyék látszik, az egyik talán Kathé, a másik pedig az övé. Minden bizonnyal ez azt jelenti, hogy Edith lesz Glass hivatalos utódja és Kath nem különböző vendégénekesekkel fogja felénekeltetni ezentúl a dalait a jövőben. Hogy ez a bizonyos lemez mikor érkezik, arról egyelőre nincs információnk, arról pedig pláne semmit nem tudni, hogy Glass mikor tervez visszatérni, várjuk a fejleményeket.

A Crystal Castles új dala, a Deicide:


a dal mellett megosztott kép:

96f1edde.jpg

https://recorder.blog.hu/2015/07/06/istengyilkossagot_kovetett_el_a_crystal_castles
Istengyilkosságot követett el a Crystal Castles

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr977603738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.