Leesett a pap az ágyról – Egy buszban a Heaven Street Sevennel

2015.07.01. 11:30, rerecorder

img_7957_ny.jpg

Elmentem turnézni a Heaven Street Sevennel és most megírom. Hogy miért? Leginkább, mert egyszeri lehetőségem volt rá. A turnénaplózás olyan műfaj, amit általában az előadók szoktak művelni, a szerkesztők meg örülnek a vicces anyagnak. Most viszont átlestem én a túloldalra és nem írok a látottakból vicceset, pedig persze hogy lehetne. A zenekar pontosan egy hónap múlva, augusztus 1-én adja utolsó koncertjét a Budapest Parkban.

A Heaven és én

Nagyon sok szállal kötődöm a Heaven Street Sevenhez. Már alapból személyesen ismerem az összes tagot, Németh Róbert basszusgitáros pedig barátom, kollégám is (Orbán Gyula, mindenki Gyuszi bácsija meg lényegében földim). Ott voltam a Heaven Street Seven legelső koncertjeinek egyikén 1995-ben, eléggé kézenfekvőnek tűnt, hogy legyek ott az utolsók közül is néhányon, „úgy szakmailag, mint emberileg”. Egy zenekar profiljának megrajzolásához nagyon jó módszer, ha az újságírónak lehetősége van hosszabban a tagok közelében lenni, de a Majdnem híres című rockfilmben bemutatott közös turnébuszozás egyrészt a hetvenes-nyolcvanas években volt inkább divatban, másrészt meg tőlünk nyugatabbra – és bár itthon is születtek ilyen cikkek, de erre a műfajra mostanság inkább az a jellemző, hogy maga az együttes írja meg a kalandjait. Beengedve lenni (mégha ismerősként is) ebbe a nagyon intim közegbe, az kiváltságos helyzet a kívülről érkezőnek.


HS7-NAGYINTERJÚ A 2012-ES UTOLSÓ LEMEZ IDEJÉBŐL.


Ami a turnén történik…

… az ott is marad – szól az aranyszabály. Egy turnézó közeg – zenekar, menedzser, hangtechnikus, road, sofőr – sajátos családot alkot, és ez Szűcs Krisztiánékra is maximálisan igaz. Gyuszibá már a gyülekezési pontot jelentő budai próbateremnél két puszival köszönt mindenkit (ő amúgy mindig így tesz), mintha csak egy rokoni találkozóra érkeznének sorban a családtagok. És a viszonyrendszerek is pontosan ilyenek, a zenekar legősibb tagjai, Krisztián, Robi és Gyuszibá már húsz éve nézegeti egymást – ennyi idő alatt felnő egy-két gyerek és még le is érettségizik. Magyarországon gyakorlatilag nincsenek olyan klasszikus turnék, amikor elindul az együttes és egy hónapig járja az országot megállás nélkül egyik helytől a másikig. Egy új lemez apropóján persze van koncertsorozat, de azok az esetek 90%-ban a helyszínre odautazással és a buli utáni hazautazással záródnak mikroegységekbe, a maradék 10%-ban pedig egy-két éjszakás ott alvással valósul meg két-három koncerthelyszín. A HS7 április 17-18-án utazott így utoljára fellépni Szegedre és Szolnokra, erre az alkalomra kaptam az olvasókkal együtt lehetőséget, hogy betekintsünk a színfalak mögé, megláthassunk valamit abból, ami általában a turnén marad.

cikk_2_img_7768.jpg


Turnézni unalmas és fárasztó

Nem nekem, gondoltam, hiszen hiába láttam már ennek a folyamatnak majdnem minden elemét külön – oké korábban még soha aludtam egy szobában három HS7-taggal, de ezt kivéve már azért utaztam zenekarral egy buszban, láttam hangbeállást, jártam backstage-ben, néztem színfalak mögül koncertet stb. –, az összélmény teljesen új lesz. És bár az is volt, de valamikor a kaland 33. órájában egy főiskola tantermének kényelmetlen székén ücsörögve – miközben körülöttem Ábrahám Zsolt gitáros négy ilyen kényelmetlen széket összetolva próbált kicsavart pózban aludni, Gyuszibá a telefonján igyekezett utolérni a netet, Krisztián rezignált arccal itta a kellemetlen borból készült fröccsöt, Takács Zoltán Jappán billentyűs egy buszban félbehagyott agyzsibbasztó filmet fejezett be fülhallgatóval, Robi szintén a telefonján netezett, Szolnoki-Kovács Péter turnémenedzser az ügyintézésekből egy pillanatra megszusszanva épp leült, Staindl Gergely hangtechnikus magát félig kilógatva az ablakban cigizett és beszélgetett Tóth Ákos roaddal – meghoztam azt a hosszabb távra kivetített megállapítást, hogy ez bizony tényleg fárasztó és bizony vannak olyan időszakok benne, amik unalmasak.

cikk_1_img_7808.jpg


Turnézni mindennél jobb

De lerombolni sem fogom a mítoszt, mert közben, amikor előző éjszaka hajnali három körül majdnem teljesen ugyanez a társaság Szeged külvárosában tolta magába a gigászi hamburgereket és tele szájjal egymás szavába vágva mesélte a húsz év legmeredekebb sztorijaiból összeállított, rögtönzött best ofot, akkor eléggé egyértelműnek tűnt, hogy tinikorában miért döntött itt mindenki amellett, hogy erre vágyik (a teljes HS7-mitológia mókás szereplőit pedig egyszer tényleg érdemes lenne összeszedni). A Heaven – mint azt az év eleji bejelentés óta mindenki tudja – két évtizednyi történettel a háta mögött idén augusztus 1-én, a Budapest Parkban tartja búcsúkoncertjét. Az utolsó felállás is 2004 óta, több mint tíz éve gyűri a kilométereket, tapossa az ilyen-olyan színpadokat (Magyarországon jelenleg – jóindulattal – olyan tizenöt vidéki város van, ahol rendszeresen fel tud lépni egy ekkora zenekar), de a sikeres szegedi koncert után három-négy órával, majonézes-ketchupos bajusszal, szitáló esőben egy büfé előtt állva is olyan lelkesedés jellemzi a bandát, ami véletlenül sem utal a fásultságra. A zenekar hamarosan befejezi működését, nincs emögött különös és drasztikus ok, és sem ekkor, amikor erdélyi sztriptízbárba tévedt zenészek kalandjait hallgatom, és két együtt töltött nap során máskor sem jut eszembe ennek részleteibe belekérdezni. Az ő dolguk.


A HEAVEN STREET SEVEN HÚSZÉVES TÖRTÉNETE SZŰCS KRISZTIÁN SZELEKTÍV-SZUBJEKTÍV VISSZAEMLÉKEZÉSÉBEN.


Menetrend

Hogy effektíve mik a történések egy ilyen kétnapos kiruccanáson? Tessék megkapaszkodni, itt a zanzásított valóság. Precíz, rutinos bepakolás a kisbuszba a próbahelyen – kitérő egy hosszúnadrágért, az időjárás-előrejelzés miatt – maradék tagok összeszedése a városban – aprópénz csörgése: tehát kényelembe helyezte magát Jappán – utazás Szegedre – lelkes élménybeszámolók – lelkes válaszok az újságírói kérdésekre – móka, kacagás, egy kevés zenehallgatás – kötelező benzinkúti megálló – cuccledobás a szálláson (két szoba/stáb) – a felszerelés kipakolása a helyszínen – a zenekar lehuppan a JATE Klub szűkös öltözőjében és telefonon netezik – a hangtechnikus és a road előkészítik a technikát – érkezik a dobos a beállásra – jó fél óra múlva jön a basszusgitáros része a beálláson – aztán sorban a billentyűs, a gitáros, végül az ének és együtt is a zenekar – ezzel elment olyan másfél óra – a zenekar vissza az öltözőbe, esetleg a pultok köré a helyi ismerősökkel beszélgetni, sűrűn hazatelefonálni a szeretteknek (majdnem mindenki családos) – aztán koncert előtt egy közös rituálé, majd színpad – teltházas, nagyon erős koncert – utána beszélgetés a helyi ismerősökkel, rajongók kezelése, ez nem mindig tűnik egyszerű feladatnak – hajnali hamburger – szállás, alvás – délelőtt 11 körül felkelés, rövid közös tévézés – vissza a koncerthelyszínre, ahol a roadok precízen visszapakolják a felszerelést a buszba – közben persze az épp nem dolgozó szereplőknek mindig mindenhol rengeteg várakozás – irány az Algyői Halászcsárda, ott kora délutáni elsőosztályú ebéd, egy kis nyugalom – vissza Szegedre az innen származó gitárosért – irány Szolnok – fáradtabb, de még lelkes sztorizgatás – megérkezés, kipakolás a buszból – leülés a városszéli főiskola egyik nem túl kényelmes tantermében, a zenekar a telefonján netezik – a roadok felpakolják a cuccot – érkezik a dobos a beállásra – fél óra után a basszusgitáros és sorban, ahogyan tegnap a többiek – ezzel elment olyan két óra – a zenekar vissza az öltözőbe, beszélgetés az időközben megérkezett Vad Fruttikkal, akik az est másik zenekara – színpadon a Vad Fruttik, a Hevenyék a telefonjaikon neteznek – rituálé, koncert a nem igazán koncerthelyszínként megtervezett hatalmas aulában – a menedzser kezeli az adódott helyzetet (helyzet nagyon sokszor adódik, egy turnén a turnémenedzsernek a legstresszesebb az élete, de ő ezért van) – bepakolás a buszba, még mindig precízen – indulás haza, ekkor már nagyon kevés szó esik – kötelező hajnali megálló egy benzinkúton, ahol a törvényszerű összetalálkozás egy másik turnézó zenekarral, sztorizgatás – alvás a buszban, megérkezés Budapestre, a tagok kidobálása a város különböző pontjain – a roadok kipakolnak a kisbuszból hajnali négy körül – és azt még hazavezeti Gyuszibá Paksra, aki amúgy a zenekar sofőrje is a legtöbb esetben.

cikk_3_img_7972.jpg


A transzformáció

„Ti mit csináltatok az okostelefonok előtti időben?” „Ugyanezt, okostelefonok nélkül.” Szóval turnézni valóban elég fárasztó, és a rengeteg üresjáratban unalmas is lehet, ha csak nem tölti ki az ember az idő azzal, hogy egyéb teendőit végzi a laptopján vagy kikapcsolódik egy film megnézésével, olvasással. A zenekar a helyszínhez kötött, sem idő, sem mód nincs az amúgy körülbelül félévente látott idegen városban hasznosat megvalósítani, marad a helyi slambuc megkóstolása az adott helyszínen (persze már ahol kínálják, hiszen elég kevés szervező kedveskedik meleg étellel is, a rideren az italok jelentik a bevált rutint itthon). Az összes szereplő feladatait végigtekintve mégis mozgalmasak ezek az esték, egy koncert megvalósulása meg aztán tényleg nagyon sok ember összeadott munkája, ezt is érdekes végiglátni és végigélni. A zenekar arra a másfél órára, amit színpadon tölt, valóban átalakul, de ez csak azoknak látszik, akik aznap végig velük voltak, a közönségnek mindig a maximum jár.  A legérdekesebbek a transzformáció percei. A sok – külső szemmel – nyűgnek tűnő óra után az a pár perc, ami megelőzi a koncertet, amikor váratlanul beindulnak a zenészek. Mintha sportversenyen lennének, kezdés előtt mindenki elkezd fel-alá sétálgatni, egyhelyben topogni, az adrenalin feltolja a vért az agyba, és még húsz év után is az izgalom jelenik meg az arcokon. A HS7 koncert előtti rituáléja egy mellékprojektjük, egy Túlvilág-dal, a Leesett a pap az ágyról szövegének közös elkántálása, miközben körbeállva, középen összetett kézzel mosolyognak egymás szemébe. Nem tudom, mire gondolhatnak, de én irigylem őket és bevallom, meg is hatódtam.

Dömötör Endre


a HS7-búcsúkoncert Facebook-eseményoldala


és egy kis galéria az együtt töltött napokról: 

https://recorder.blog.hu/2015/07/01/leesett_a_pap_az_agyrol_egy_buszban_a_heaven_street_sevennel
Leesett a pap az ágyról – Egy buszban a Heaven Street Sevennel

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr37585298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.