Itt a Cseh Tamás Program: Befektetés a jövő könnyűzenéjébe

2015.06.27. 09:13, rerecorder

rec033_cstp_4-cstp-kezdok.jpg

Minden zenész álma a siker. Az odáig vezető út azonban göröngyösebb, mint azt elsőre gondolják az ambiciózus zenekarok és előadók. Nem elég az őstehetség: fontosak a profi hangszerek, a jól megírt számok, az azokkal teletűzdelt virtuális vagy fizikai formátumú nagylemez(ek), a videoklipek és persze a promóció. A Cseh Tamás Program induló előadókat támogató alprogramjának 42 nyertes zenekara, előadója mindezeket megkapta. Az pedig rajtuk múlik, hogyan élnek a lehetőséggel.

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által gondozott Cseh Tamás Program fiatal pályakezdő előadók, zenekarok első hang- és képfelvételének elkészítésére kiírt alprogramjára 198 jelentkező adta be a pályázatát. Közülük élő, színpadi meghallgatás után az NKA Zenei Kollégiumának tagjaiból és a leendő mentorokból álló zsűri választotta ki a nyerteseket. „Nagyon örülünk, hogy élő meghallgatás volt, és nem névtelenül, egy papír alapján döntötték el, ki nyer. Jó, hogy nem azért jutottunk be, mert ismerünk ott valakit, hanem mert jól játszottunk a meghallgatáson” – mondja Fekete István, a V.U.K. zenekar énekes-gitárosa.

A korábbi tervekkel ellentétben nem 30-an, hanem 42-en részesültek támogatásban az összesen 80 millió forintos keretből, amelyből egy-egy jelentkező maximum kétmillió forintra pályázhatott. „Amit egy zenekar évek alatt gyűjt össze, azt mi most megkaptuk egyben, hogy úgy gazdálkodjunk vele, ahogy mi szeretnénk” – vallja a Words Are Melodies.

A nyertesek a nem kevés pénz mellé mentort is kaptak például Tóth Szabolcs, Tóth Tibor, Czutor Zoltán vagy Temesi Bertalan személyében. „Czutor Zoli elirányítgat minket, megmutatja, hogyan kell intézni a megjelenéseket, és segítette a lemezkiadást is. Felügyelte, hogy minden rendben legyen, ugyanakkor nagy szabadságot is adott nekünk” – meséli Balázs Misi, a Fatal Error billentyűse. „Tóth Tibor, a mentorunk olyan szakmai tudással rendelkezik, amely műfajtól függetlenül nagyon hasznos számunkra. Szándékosan olyasvalakit szerettünk volna, aki nem a saját kultúrkörünkből érkezik. Tibi és kollégája, Ágoston Eszter által új látószögből is vizsgálhatjuk a feladatainkat” – véli a Hungarian FolkEmbassy.

A programban támogatott zenekarok profi hangstúdióban rögzíthettek minimum öt új dalt, amelyekből a nyár végéig kell megszületnie egy korongnak. „A Loop Me Up című lemezünk anyagának háromnegyede már régóta megvolt, így pont kapóra jött a kiírás, amely anyagi támogatást adott ahhoz, hogy elkészüljön az album” – hangsúlyozza Weisz Nándor, az InFusion Trio dobos-énekese. „Habár már korábban elkezdtünk dolgozni a lemezen, a programnak köszönhetően most olyan anyag jöhetett ki, amely felveszi a versenyt a külföldi produkciókkal” – teszi hozzá Fekete István (V.U.K.).

Az egyik új dalhoz professzionális szakembergárdával és technikával videoklipet is kell készíteniük a győzteseknek, illetve promóciós portfóliót is összeállítanak, a webes felületükön – ez főleg Facebook-oldal – pedig folyamatosan update-elik az információkat. „Azt látjuk, a mai klipekből kezd kiveszni a fantázia. Mi egy átgondolt klipet szeretnénk, amely modern és szakmailag is letesz valamit az asztalra. A program elképesztően nagy biztonsági hálót ad nekünk” – emeli ki a HungaRiddim zenekar.

Ha mindez nem lenne elég, a nyertesek arra is lehetőséget kapnak, hogy kisebb-nagyobb fesztiválokon bizonyíthassák, helyük van a mai magyar könnyűzenei életben. „Minden nagyobb fesztiválon ott leszünk, például a VOLT-on, a Szigeten, a Strand Nagyon Zene Fesztiválon és az EFOTT-on is, ugyanakkor sok vidéki helyszínen is találkozhatnak majd velünk” – sorolja a programokat Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője. A Zene Ünnepén, június 21-én többek között az Unmasked, Holecskó Gergely, a Gourmand és a V.U.K. zenekar is fellépett, az EFOTT-on pedig az ÉTER Plusz Tehetségkutató Fesztivál nyertese, a Soul Surge és a The Trademark is szórakoztatni fogja a közönséget. A Hegyalján hallható lesz a Babel, a Sky Fanatic és a Fatal Error. A Művészetek Völgye színpadain pedig Bogdán Norbert és a HungaRiddim lép majd fel.

Szíjjártó Anita (Cseh Tamás Progam)

Fotó: Az Első Kép- és Hangfelvételt Támogató Alprogram nyertesei, illetve néhányan a zsűriből és az NKA-ból az eredményhirdetéskor az Akváriumban.

Cikksorozatunk a Cseh Tamás Program együttműködésével készült.

https://recorder.blog.hu/2015/06/27/itt_a_cseh_tamas_program_befektetes_a_jovo_konnyuzenejebe
Itt a Cseh Tamás Program: Befektetés a jövő könnyűzenéjébe
süti beállítások módosítása