Így hallgattok ti – Magyar írók a zenéről

2015.06.26. 16:00, rerecorder

rec032_irok.jpg

A 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál után vagyunk és nemrég ért véget az 5. Margó Irodalmi Fesztivál és a 86. Ünnepi Könyvhét is, a legjobb alkalom volt, hogy megkérdezzünk közel harmincat kedvenc íróink, költőink közül életük meghatározó zenei élményéről és arról, hogy tudnak-e írás közben zenét hallgatni. A 32. Recorder magazin Irodalom és zene összeállításában Esterházy PéterBarnás FerencGyőrffy ÁkosMán-Várhegyi RékaKiss Tibor NoéKemény ZsófiSirokai MátyásTóth KingaKemény LiliTotth BenedekKiss NoémiBabiczky TiborPéterfy GergelyDragomán GyörgySzvoren EdinaTóth KrisztinaTérey JánosDarvasi LászlóGrecsó Krisztián,Hartay CsabaPoós ZoltánKun ÁrpádLanczkor GáborLackfi JánosSzálinger BalázsKarafiáth Orsolya és Rakovszky Zsuzsa válaszolt - a linkekre kattintva egyesével, zenékkel olvashatók az írók, költők gondolatai, most pedig egyben is közzétesszük a monumentális anyagot.

Ezekre a kérdésekre vártunk választ összeállításunkban:

1. Mi a meghatározó vagy kedvenc popzenei lemeze, zenei élménye, jelentős, netán sorsfordító koncertélménye?

2. Szokott-e írás közben zenét hallgatni, segíti-e a zene az írásra való koncentrálást, és ha igen, milyen zene?

Babiczky Tibor

babiczky_metallica.jpg1. Elég sok ilyen van. A teljesség igénye nélkül:

Metallica: Ride The Lightning. Machine Head: Burn My Eyes. Kispál és a Borz: Föld, kaland, ilyesmi... Nick Cave And The Bad Seeds: Murder Ballads.Bartók Béla: Concerto. Keith Jarrett 1975-es kölni koncertje.Debussy zongoradarabjai. Wagner Parsifalja. És akkor a barokkról még szót sem ejtettünk...



2.
Képtelen vagyok több dologra figyelni egyszerre, az úgynevezett háttérzenét pedig nem szeretem. Írás közben csendre van szükségem. Viszont a zene sok inspirációt ad.

 
Barnás Ferenc

barnas_the-kc3b6ln-concert3.jpg1. A 1980-as évek közepén Münchenben éltem. Az egyik zeneboltba gyakorlatilag csak Keith Jarrett Kölni koncertje miatt jártam, nem is tudom, hányszor hallgattam meg stikában ezt a felvételt. Volt egy Jan Garbarek-es időszakom, meg egy Tom Waits-es, és persze Nick Cave-es (ő volt a legerősebb). John Coltrane A Love Supreme miatt nagyon fontos nekem. Fiatalabb koromban volt The Rolling Stones és AC/DC is. Az igazi nagy hatások: egy zeneakadémiai Verdi Requiem a kilencvenes évekből, egy Ligeti-koncert ugyanott, egy este a Berlini Filharmonikusokkal Berlinben (nyolcvanas évek), Schiff Andrástól Schubert (Zeneakadémia), Csalog Gábortól Ligeti-Etüdök (lemez), fiatal koromban napokon át Wagner, aztán ugyanígy Mahler, Beethoven-vonósnégyesek és -zongoraszonáták. Mozart Requiem. És így tovább.

2. A zene nagy és döntő fontosságú szerepet játszott és játszik az életemben, de írás közben nem szoktam zenét hallgatni. Akkor sem hallgattam, amikor egy zenei témájú regényt (Bagatell) írtam.


Darvasi László

darvasi_suzi_quatro_wallpaper.jpg1. Ahogy múlni kezdett az idő, letöltöttem azokat a zenéket, amiket fiatal koromban hallgattam. A régi Black Sabbath elég jó maradt. A Uriah Heep nem. Oké, a Deep Purple vagy a Pink Floyd nagyon jó, hanem a Led Zeppelin! Nekem az volt az első számú rockzenekar, az is maradt. Most is meglepődöm, milyen összetett, korszerű, sokszínű történet. Jimi Hendrix. Itthon pémobilos voltam. Ott tipródtam például a Fekete bárányok-koncerten, a Hajógyári-szigeten. De milyen durva, hogy negyven után egyszerre visszajön az emberhez az ABBA. Mert visszajön. Viszont a Carnegie Hallban láttam Schiff Andrást. Nekem inkább ő, mint Richter. Illetve harmincöt éve Martfűn egy Beatrice-koncerten szét lett kapva a helyi mozi. Illetve szerelmesnek lenni Suzi Quatróba (balra), aztán Annie Lennoxba. Kate Bush? A másik nagy szerelmem Nils Petter Molvaer.

2. Korábban popzenét hallgattam írás közben. Most már inkább klasszikus zene megy. Schumann, SchubertBartók vagy Liszt, vagy olyan muzsika, ami az aktuális korból hangzik. Egy boszorkányregényen dolgozom, a tizennyolcadik században játszódik, ehhez sok korabeli barokk zenét hallgatok. Az egyik figurámat Barbara Strozzinak neveztem el, velencei női!!! zeneszerző, rengeteg dalt, madrigált és kantátát jegyzett.


Dragomán György

dragoman_iron-maiden-seventh-son-of-a-seventh-son.jpg1. Iron Maiden: Seventh Son Of A Seventh Son. 88-ban jelent meg, pont amikor Szombathelyre kerültem Erdélyből. Évekig szinte csak ezt hallgattam (a Metallica Masterével felváltva) nagyon bírtam, hogy konceptalbum, minden benne volt nekem abban a lemezben. Szerettem a szövegeket, Dickinson áriázó éneklését, a hosszan galoppoló gitárokat, a romantikus o-o-ozást, egyszerűn hibátlannak tartottam az egészet. A későbbi felségemnek is azzal udvaroltam, hogy hallás után fordítottam neki a szövegeket. (Később aztán bevallottam neki, hogy előtte azért elolvastam az angol eredetit.) Azóta is nagyon szeretem, még mindig sokszor előveszem, tavaly egy Maiden-koncertjegy volt a feleségem szülinapi ajándéka is, és eljátszották majdnem az egész lemezt, nagy boldogság volt.

2. Mindig zenét hallgatok, sokszor loopolok rövid, néha csak félperces részeket és napokig-hetekig használom zajfüggönynek. Megnéztem, az utóbbi időben ezek azok a zenék, amiket a leggyakrabban használok erre: Bruce Springsteen: Atlantic City, Johnny Cash: The Mercy Seat, Lhasa: Da cara a la Pared, Forest Sword: Hoylake Mist, Raku (feat. Dragonu & DJ Hefe): Reale, Zoë Keating: Escape Artist, Thy Catafalque: Holdkamp (36:00-tól), Thievery Corporation: False Flag DubManu Chao: La Primavera, Monetverdi: Tornate o cari baci (Villazon), Burial: Untrue, Damian Marley:Confrontation, Camaron: Como el agua, Ahab: Old Thunder – tényleg nagyon hosszan tudnám még folytatni, van itt minden, doomtól, barokk zenén át a dubstepig. Azt hiszem, arra kell a zene, hogy hangulatba hozzon és rápörgesse a ritmusra az agyam, amikor igazán dolgozom, szinte nem is hallom már, de azért ott kell lennie a fülemben.


Esterházy Péter

esterhazy_beatles015.jpg1. Sorsfordítónak nem nevezném, de megdöbbentőnek: az első Beatles-lemezt, amelyet életemben hallottam. 62-ben, 63-ban lehetett, és a kis Huszár szerezte valahonnét. Nem is rendes lemez volt, meg lehetett hajlítani, és a Twist And Shout volt rajta, Lennonnal. Hangos volt, de én a hang erejére gondoltam, nem tudtam addig, hogy ez ekkora erő. Kicsit fontoskodva még azt mondanám, hogy például az Illés és főként Szörényi Levente kulturális jelentősége is ebben mérhető: megmutatták, megmutatta ezt a nagy erőt. Akkor ennek közvetlen köze volt a szabadsághoz.

2. Hallgatok zenét, és ez segít a koncentrálásban, de csak triviális módon: mint hangfüggöny. Hogy ne halljam a házban az élet jeleit. S főleg azt ne, ha szükség volna rám. A munkához olyan zene jó, amelyre nem kell nagyon figyelnem, ezért többnyire a bécsi klasszikusoknál kötök ki. Vagy az ifjúságom zenéjénél, a hatvanas éveknél, Beatles túlsúllyal. Mostanság rászoktam Jerry Lee Lewisra, a lehető legnagyobb hangerővel. Jó kedvem lesz tőle, s ettől azt hiszem, jól is fogok dolgozni (de sajna ez nem így függ össze). Most írtam egy darabot Mercedes Benz címmel. Ezt a számot különösen szeretem hallgatni Janis Joplintól, főleg a nevetést a végén, amely rémületével, elkeseredett, de valódi vidámságával, olyan mintha az ars poeticám volna. Kis túlzással.


Grecsó Krisztián

grecso_depechemode-speakandspell.jpg1. Kamaszkoromban, amikor a legnagyobb nevelő hatása volt rám a zenének (mára szigorúan szórakoztató hatása van), akkor nagyon vegyes ingerek értek. Nemrégen, a Megyek utánad írásakor vettem végig, és egy igazi saláta az egész. Ott a Speak & Spell album a Depeche Mode-tól. Az egészet imádtam, de ifjúságom meghatározó száma volt a Photographic. A magyar underground is utolért, legfőképpen az Európa Kiadót és a Bizottságot imádtam. Jaj, de fontos volt az Edd meg a fényt!. De oda voltam a Sziámi Ennyi című számáért is. És közben néptáncos voltam, a mozgalom lelkes tagja. Palatka, Füzes, Méra. Ott nem gondolkodtam albumokban, de persze tudtam, hogy a nagyöregek Sebő, Halmos, Muzsikás miatt hallhatok én ilyen zenét. És ezek csak szilánkok, hiszen a Cure-ról, Peter Gabrielről, Stingről, Lovasiról, Kiss Tibiről szó sem esett még. Ami meg a meghatározó koncertélményt illeti, egyértelműen a Kispál-búcsúkoncertnek nevezett eseménye volt életem legjobb bulija. Nagyszerű koncert volt, még ha azóta kiderült, csak egy állomás volt, és nem a végső, de én éppen 35 éves voltam, velük sirattam az ifjúságom, és ez így metaforikus is volt, mert az én generációmnak ők voltak az illésmetróomega. De ha belegondolok, manapság ugyanilyen vegyes a mezőny. Kistehéntől az Őrkőiek Budapesten albumig. Szabó Balázstól Jónás Veráig vagy a 30y-ig. És fontos számok is, a Motherland, Dés Andris gyönyörű kompozíciója az utolsó lemezről.Sickratman elhallgatott klasszikusa a Tibi, betegre hallgattam. Lovasi Hol van a boldogsága (azaz a Szelescímű szám - a szerk.). Beck Zoli Szívemhez szorítomja. Van itt minden, kérem.      

2. Csak írás előtt és után. Közben nem lehet. Mert elvisz, és indokolatlanul más lesz a szöveg.


Győrffy Ákos

gyorffy_loveless.jpg1. Meghatározó, „sorsfordító” zenei élményeim jobbára a 90-es évek elejére estek, valamiért akkoriban voltam jobban kihegyezve az ilyesmire. Nem mintha később nem hallgattam volna zenét. Hallgattam és hallgatok, sőt. Bár mostanában kevesebbet. Tehát a 90-es évek eleje, gimnazista vagyok, nem szeretem az iskolát, utálom, messzire vezetne, hogy miért. Alkatilag erős hajlam a melankóliára, „szélsőségesen introvertált személyiség”, ahogy kicsivel később egy kórházi zárójelentésben állt. Mi következik ebből. Mi más következhetne, mint a Loveless a My Bloody Valentine-tól. Azt a pillanatot tényleg minden irónia nélkül nevezhetem katarzisnak, amikor először hallottam őket az MTV Europe valamelyik késő esti műsorában. Halálosan eltalált. Biztosan nem túlzok, ha azt mondom, hogy több százszor hallgattam végig azt a lemezt. Aztán két éve hallottam őket élőben, amikor Budapesten játszottak. Majdnem úgy éreztem magam, mint tizenhét éves koromban. Szerencsére csak majdnem. Rossz lett volna ismét tizenhét évesnek lenni.

2. Csak éjszaka hallgatok zenét írás közben, mivel főleg éjszaka írok. És akkor is fejhallgatóval, hogy fel ne ébredjenek az enyéim. Írás közben csak ambient jöhet szóba. Tapasztalataim szerint az egyik legideálisabb „írós” zene Brian Eno Thursday Afternoon című lemeze. Talán ezt hallgattam a legtöbbet írás közben. De ott van még a tarsolyban Simon Bainton Visiting Tides című nagyszerű lemeze, vagy a Stars Of The Lidtől szinte bármi. És hát – kövezzenek meg érte – szoktam olykor horhost is hallgatni, mert nagyon érdekel, hogy különféle lelkiállapotokban hogyan hat rám a saját zenénk. Általában jól.

Hartay Csaba

hartay_klf.jpg1. Ha popzene és lemez, akkor a The KLF-től a Chill Out (balra) és a The White Room albumok. Megjelenésük 1990 és 1991, de még a mai füllel is teljesen vállalható, sőt újszerűen hat minden dal. És mostanában újra felfedeztem magamnak a 90-es években rongyosra hallgatott TOTO-lemezeket. A nyolcvanas években született Turn Back és Isolation albumaik zseniálisak.


2. Hazafelé a munkából szoktam a Bartók Rádiót hallgatni a kocsiban. Megnyugtat, elgondolkodtat, elindít bennem néhány történetet, képet, mondatot. De a komolyzene írás előtt hat pozitívan. Írás közben a csend segít leginkább.

 
Karafiáth Orsolya

karafiath_elvis.jpg1. Mini a Pecsában. Első koncert, amin nem aludtam el, talán mert már kicsit nagyobb voltam. De addig se volt kellemetlen a koncerteken pihenni – egészen felnőtt koromig később is csak zenére tudtam elaludni, egész éjjel szólt a walkman a fülemben.


2. Egyik legidegesítőbb szokásom, hogy munka közben és végtelenítve szeretem hallgatni ugyanazt, ezért is jobb, ha egyedül vagyok, mikor dolgozom. Ki bírná ezredjére is Elvist, és az újrafelfedezett kilencvenes éveket? A Pulp rengeteg írói válságon átsegített már, de volt, aki őket miattam utálta meg...

 
Kemény Lili

kemeny_lili_milk-hotel.jpg1. Gyerekkoromban csak a dalszöveg érdekelt, és a Beatles kivételével csak magyarokat hallgattam, jó mély merítést az A.E. Bizottság, Európa Kiadó, TrabantKispál és a Borz, hiperkarma-vonalon. Pár éve kezdtem csak el tájékozódni a magyar nyelv határán kívül. Olyan zenekarokhoz kötődik a feleszmélésem, mint a Pixies, a Radiohead, a Sonic Youth, a Neutral Milk Hotel és a The White Stripes.

2. Engem segít az írásban, ha zajos helyen vagyok, ahol emberek és állatok jönnek-mennek. De mindenféle zene nagyon zavar. Viszont amikor rövid szünetet tartok, akkor a zenehallgatás megsokszorozza a munkakedvemet. (Bevallom, táncolni is szoktam. Mostanában leggyakrabban a Panda Bear Meets The Grim Reaperalbumra, Modest Mouse-ra vagy Yeah Yeah Yeahs-re.)

Kemény Zsófi

kemeny_zsof_quimby.jpg1. A családi legenda szerint anyukám már kisbabakoromban Európa Kiadóra és Neurotic-ra táncolt velem, de egy Beatles és a klasszikusgitár-tanulmányok meghatározta gyerekkor után pár oviskori Szigetet leszámítva az első igazi és tényleg sorsfordító koncertélményem a Quimby 2006-os közös koncertje Kemény Istvánnal (ő Zsófi és Kemény Lili szintén író édesapja – a szerk.). Meleg nyári este volt, konkrétan Szentivánéj, és egy gyönyörű kertben (a Károlyi-palotáéban) a versek a dalokkal varázslatosan szóltak együtt. Akkor értettem meg, hogy az élőzene miért más, mint a cd. 12 éves voltam, de onnantól állandóan koncertre akartam járni, és jártam is. És ha tehetem, az első sorba verekszem magam, mert akkor érzem, hogy igazán jelen vagyok, akkor vagyok BENNE.

2. Nem szoktam, legfeljebb olyankor, mikor a háttérzaj akkora, hogy muszáj ellentűzet gyújtanom. De nem merem bevallani, hogy milyen zenéket alázok meg azzal, hogy erre használom őket.


Kiss Noémi

kiss_noemi_kontroll.jpg1. Mikor Berlinben éltem és a Trans című könyvemet írtam (2008-ban jelent - a szerk.), fontos volt a zene, sokat jártam a klubokat és szerettem az éjszakai életet. David Bowie helyei és Nick Cave kocsmái Schöneberg környékén, az egykori nyugati részen. De nagyon szeretem a magyar előadókat: Amorf Ördögök, Csókolom. Péterfy Bori barátnőm is, együtt járnak oviba a gyerekeink. Gimnazista, „lázadó” koromban a Kontroll CsoportBárdos Deák Ági és a FO System volt a menő. Másolt kazettáim a mai napig ott állnak szép rendben egy dobozban a pincében. Majd a gyerekekre hagyom – bár lehet, nekik ez a világ teljesen idegen lesz. Nemrég meghallgattam az ötévesekkel a Besúgók és provokátorokcímű számot, és akkorákat kacagtak. Ez nekem politikailag nagyon fontos zene és ma is üt.

2. Reggelente Bartók Rádiót hallgatunk, Muzsikáló reggel. És imádom az operát – Mozartot néztünk az idén, Zürichben, mikor fél évet írói ösztöndíjon voltam, sokat jártam az operába, a világ legjobb előadásai vannak, főleg kelet-európai, cseh és lengyel darabokkal és zenészekkel. Nagyon inspirál a komolyzene, SchönbergSchubert, Bartók. Mikor viszont leülök írni, a néma csendet szeretem. A zene azonban mindig jelen van a szereplőim életében, írtam már esszét Madonnáról, most megjelenő regényemben, a Sovány angyalokban a főszereplő folyton Janis Joplint hallgat és sikongat a zuhanyzó alatt. Szomorú életét enyhíti a zene. Életemben először most jártam Amerikában, újra nagy hatással volt rám Joplin és nemzedéke.


Kiss Tibor Noé

kiss_tibor_noe_godflash.jpg1. Minden korszakban más. Kamaszként a Soundgarden Badmotorfinger című lemeze, illetve a Faith No More korai albumai tágították ki a zenei világomat, amelyet addig a klasszikus heavy metál jelentett. Később is akadtak olyan lemezek, amelyeket máig fontosnak tartok, s ezekre is jellemző volt, hogy számomra addig ismeretlen hangzásokat mutattak meg. Szerettem a korai Godflesh-t, különösen a Pure című albumot, később pedig a Neurosis volt rám nagy hatással, a Through Silver In Bloodot korszakalkotónak tartom. Aztán ott aSubstrata a Biosphere-től: ambient-alapmű. Mondanám, hogy választok a könnyedebb műfajokból is, de a Cocteau Twins (Garlands), a Massive Attack (100th Window) vagy a Ladytron (Velocifero) sem éppen gumipop. A Crystal Castles-ről nem is beszélve, kár, hogy föloszlottak. Koncertélmény: az Explosions In The Sky, a Mono és a Cult Of Luna az A38-on.

2. Írás közben minden olyan zene zavar, amelyben énekelnek. Kivéve a posztmetált, az üvöltés nem akadályoz a koncentrációban. Idegesítenek a „technikás” zenék is, a túl sok hangszer, a bonyolult ritmusképletek. A The Mars Voltát például kedvelem, de írás közben tíz másodpercig sem tudnám elviselni. Marad az ambient. Rosszabb napokon a dark ambient. Tim Hecker, William Basinski, Thomas Köner, nagyjából ez a szentháromságom. Ugyanakkor a legtöbbször biztosan a Fields Of The Nephilim Elizium című albumának utolsó két számát (Wail Of Sumer, And There Will Your Heart Be Also) hallgattam meg életem során. Kész csoda ez a két, egybefüggő szerzemény.


Kun Árpád

kun_cesaria_cabo.jpg1. Rengeteg meghatározó zenei élményem volt. Például az egyik soproni barátomnak otthon megvolt nagyjából minden The Doors-lemeze, sok Pink Floyd és Dire Straits, de például agyonhallgattuk a Jó estét nyár, jó estét szerelemmusical változatát és a Muzsikás Nem arról hajnallik, amerről hajnallott… albumát is. Ez valamikor az 1980-as évek közepén volt, aztán mindebből életre szólóan a The Doors és a Muzsikás maradt meg. A The Doorsnak épp ősszel vettem meg az összes lemezét cd-n, és mostanában is dúdolom néha, hogy: „She lives on love street…” De talán az egyik legszívbemarkolóbb és „legveszélyesebb” zenei élményem Párizsban ért 1997 nyarán. Jártam le a Louvre alatti bevásárlóközpont Virgin Megastore-jába, ahol felfedeztem Cesaria Evorát, akinek akkor jött ki a Cabo Verde című albuma, azt hallgattam elejétől a végéig ingyen a fejhallgatón újra és újra, és zokogtam, merthogy szerelmi bánatom volt. Aztán a lábam alatt egyik nap kinyílt az a kis tartó, amiben maga a cd forgott. Bébiszittelésből éltem egy padlásszobában, sose telt volna cd-re, és most csak le kellett hajolnom érte. Összegyűjtve minden bátorságom, elaltatva a lelkiismeretemet, reszkető kézzel zsebre tettem a cd-t, és remegő gyomorral kisétáltam a szekrénynagy, színes bőrű biztonsági őrök között. De abban a Virgin Megastore-ban hallgattam először például Buena Vista Social Clubot vagy Manu Chaót is.

2. Gyerekoromban sok háttérzenét hallgattam, aztán erről inkább leszoktam, mert valahogy szeretek ott lenni abban, amit éppen csinálok. Ha a családban ma felhangzik háttérzene, akkor a kocsiban a gyerekek miatt: gyereklemezek, Kolompos, Gryllus Vilmos, Halász Judit például. Azt hiszem, képtelen lennék írni, ha írás közben zene szólna. Elvonná a befelé, a mondatokra irányuló figyelmemet.


Lackfi János

lackfi_touch_me_cover_scan_treated.jpg1. Odahaza nemigen volt divat a könnyűzene szeretete, jazztől popig, metáltól esztrádig minden ilyesmit a „plimplim” megsemmisítő kategóriába utalt a családi ízlés, utalva ezzel a gitárhúr bóvli pengésére. Mint legidősebb fiú, én lettem e harmónia megrontója, mert bár klasszikus zenét tanultam, tenoristának készültem, barátaim hatására Deep Purple-t, Jimi Hendrixet, Sex Pistols-t kezdtem hallgatni, meg persze, ne szépítgessük, nem „mellesleg” némi Samantha Foxot is. Egyetemista éveim leginkább a jazz szeretetében teltek, Dresch-klubba jártunk a Bem rakpartra, de egy UK Subs-mennydörgés is belefért azért a dologba. Egy barátommal be akartunk szökni Miles Daviskoncertjére, de a biztonságiak betonból voltak, így hát csak egy autogramot csíptünk meg, első irodalmi estem meghívójának hátoldalára. Rengeteg folkot, magyar népzenét, bluest, rockot hallgatok, nagy öröm, hogy a könnyűzenei élet olyan bivalyaival hozott össze a sorsom, mint Ferenczi György vagy Lovasi András, akik éneklik szövegeimet. Boggie-nak, Bíró Eszternek, a Csík Zenekarnak, Malek Andreának, Zsédának, Szalóki Áginak, Szirtes Edina Mókusnak írtam dalokat, ez is nagy ajándék, akárcsak a Kaláka együttes barátsága. És van két kedvenc boszorkányom, Amy Winehouse és Joss Stone, őket sose tudom megunni, felrobbantják a világot és összerakják, ahogy az becsületes művészembertől elvárható. A telómon többnyire van AC/DC, azt üvöltöm rekedt fejhangon a naplementében, ha egy fárasztó szereplős nap után hazafelé zúzok autóval az alkonyatban. Tájakhoz, emberekhez, hangulatokhoz  mindig zene is kapcsolódik nálam. Charleroi reptere nagyon régóta Harcsa Veronika, Luxemburg zöldellő domboldalai, az Bach, a napsütéses második kerület Art Pepper eleganciája... Kapolcson, a Kaláka Versudvarban pedig, aminek egyik házigazdája vagyok, sok más mellett döbbenetes Napra-pillanatokat őrzök kék éggel, habdauerolt felhőkkel, cikázó fecskékkel.

2. Ó, hogyne, Ferenczi Gyurikáék rackazenéje például remek dopping a prózaíráshoz. Szédült ritmusa, eszelős energiája csak úgy dobálja a szavakat. Valami zene szinte mindig szól munka közben, Bach vagy Rokia Traoré, Abigail Washburn vagy Joe Bonamassa, Norah Jones, Zaz vagy Janis Joplin. Azt nem mondanám, hogy mindenevő vagyok, inkább sok mindenből a legjobb falatokat válogatom ki. Elég széles a skála, és jó ez így, mert az ember hangulati palettája is változó, néha nagyon meditatív dolgok kellenek, máskor mélabús Chopin vagy parázs és bolondos Paolo Nutini, ábrándos Antonio Jobim vagy szikár, többszólamú korzikai vallásos folklór. Talán, még ha megsüketülnék is, tovább csörömpölne bennem ez a rengeteg zenei pillanat.


Lanczkor Gábor

lanczkor_niandra-lades-and-usually-just-a-t-shirt-51b37c1d7ac81.jpg1. Egyetlen lemezt nem tudok kiemelni, és egyetlen előadót sem, ráadásul az úgynevezett kedvenceimtől sem szeretek mindent; nem vagyok rajongó típus. David Bowie korai dolgait például nagyon bírom, a Space Oddity-től nagyjából a Diamond Dogs-ig, de a manapság talán legdivatosabb berlini lemezeit kevésbé; a későbbiekről nem is szólva (bár a legutóbbi The Next Day nálam is betalált). Aztán. Minden szempontból inspiratívnak találom John Frusciante szólódolgait, főként a Niandrát és a To Record Only Watert (bár neki is vannak dögunalmas lemezei, hajajj). Neil Young, erősen megválogatva.Bonnie Prince Billy, jól megválogatva. Az első négy Patti Smith. A régi VHK. Sonic Youth. A kései Beatles. My Bloody Valentine. Led Zeppelin. És egy fontos koncert: pár éve a SwansMy Father…-turnén a Trafóban.

2. Régebben szinte mindig hallgattam valamit munka közben, mostanában szinte soha. Ebben talán az is közrejátszik, hogy a feleségem komolyzenész, én pedig pár éve egész komolyan csinálom a Médeia Fiai nevű zenekaromat, így a ’háttérzene’ fogalma, hát, valamelyest degradáló kategóriává vált számomra. Jellemzően hajnalban dolgozom, így mostanság inkább munka előtt meghallgatok egy, legfeljebb két számot fejhallgatóval, amik aztán nagyjából egész nap tovább szólnak a fejemben. Legutóbbi továbbzengő tételek: a Swans A Piece Of The Sky című hosszú darabjának fantasztikus hangszeres intrója (The Seer lemez), és Bonnie Prince Billytől a Cows (Wolfroy Goes To Town).


Mán-Várhegyi Réka

man_varhegyi_watw-album-cover.jpg1. A legelső sorsfordító zenei élményem a We Are The World. A nyolcvanas évek közepén, valamikor négy-öt éves koromban mutatta apám, aki a maga környezetében egy popzenei lexikon. Apám imádta ezt a számot, még a hangfalhoz is odabújt, hogy jobban hallja, és időnként megkérdezte, hogy na, most ki énekel. Én a másik hangfalat öleltem át, és lehunyt szemmel válaszolgattam. Emlékszem, azon gondolkodtam, milyen szerencsés vagyok, hogy az óvodástársaimmal ellentétben én tudom, hogy ki az a Bruce Springsteen

2. Írásra hangolódásként szoktam zenét hallgatni. Egy-egy szöveghez gyakran kötődik valamilyen lemez, és amikor elkezdek írni, azt hallgatom, arról jut eszembe, hogy pontosan mi is az, amit meg akarok írni. Kate Bush Wuthering Heights-a például egy szereplővel kapcsolódott össze a fejemben, és valahányszor azzal a szereplővel akartam valamit kezdeni, ezt a lemezt hallgattam. De szerkesztéskor már nem hallgatok semmit, legalábbis nem olyat, amiben énekelnek. 


Péterfy Gergely

peterfy_lgt_taban_820421.jpg1. Kamaszkorom Bizottság- és Európa Kiadó-koncertjei voltak rám a legnagyobb hatással. Mámorítóan újszerűnek és felvillanyozónak tűnt akkor az a zenei szcéna, és benne volt a rendszerellenesség pikantériája, avagy pornográfiája is. De tömegélmény és feloldódás-élményben valamelyik (mondjunk most 1980-at) tabáni LGT-koncert volt a legütősebb, csöcsörésztem egy csajt, aki hozzám bújt a tömegben. Vicces mókusfoga volt, koncert után a padon csókolóztunk és diólikőrt fogyasztottunk hozzá.

2. Nagyon sokféle zenét hallgatok. Általában valamilyen lounge-netrádió szól háttérzenének, de néha indusztriál is befigyel. De az is megesik, hogy a Bayern3 tinglitanglijait hallgatom, mert a nagyfiam most Dél-Németországban lakik, s tudom, hogy ő is ezt hallgatja. Néha régi kedvenc zenéimet is előveszem, ELP, Deep Purple, Led Zeppelin. És komolyzenét szertartásszerűen, vörösborral, Brahms-kamarazenét, Mozart-zongoraversenyeket, operát, elsősorban ott is Mozartot, de Verdi és persze Wagner is sokszor kerül elő.


Poós Zoltán

poos_joy_d_jukebox_php_gif.jpg1. A legmeghatározóbb zenei élményem a Joy Divisionvolt, amikor 1988 tavaszán átmásoltam a Still című lemezüket, majd megkaptam még ugyanabban az évben lengyel nyomású bakeliten az Unknown Pleasurest és a Closert. A Felkészülés kedvenc mondatomra című, 2000-ben megjelent regényemben a Love Will Tear Us Apart című dal fordítását is elkészíti a főszereplő, de azIdomított terület című 1995-ös verseskönyvemben található egy ciklus és egy vers is Ismeretlen örömök címmel. (Őszintén szólva, a nyolcvanas évek végén nem gondoltam volna, hogy egyszer még az Unknown Pleasures pulzármotívuma tornacipők talpán köszön majd vissza.) Hasonlóan fontos volt a Cocteau Twins Treasurecímű lemeze is, de a Sisters Of Mercy First And Last And Always című albumát is a mai napig nagy becsben tartom, ahogy az Ultravox, a Bauhaus, a Beatles, a The Cure, a Depeche Mode, a Portishead és az Arcade Fire albumait is.
Kamaszkorom legnagyobb koncertélményei: 1982. szeptember 4. Mezőkovácsháza, P. Box. Ekkor 12 éves voltam, Battonyáról átgyalogoltam a 16 kilométerre lévő szomszéd településre, egy hatalmas kukoricatáblán keresztül. Elszöktem otthonról. Abban az időben szó szerint a mindent jelentette számomra a rock and roll, ugrottam le mozgó vonatról, egy-egy koncert után aludtam állomásokon, parkokban (egyszer még az újszegedi híd alatt is), és persze Pestre is rendszeresen jöttem fel bulikra. Ezek közül talán a legemlékezetesebb az 1986. áprilisi Európa Kiadó-koncert volt a Körcsarnokban. Felejthetetlen volt a Depeche Mode is a BS-ben, 1988 márciusában, illetve a Total ’88 punk fesztivál a Fekete Lyukban, 1988 őszén. 
Felnőtt korom legemlékezetesebb koncertjei: Primal Scream Prága, 1994, Rolling Stones, 1995 Népstadion,Faith No More 1995-ben, Münchenben, Coldplay 2002-ben szintén Münchenben, Paul McCartney 2003-ban az Arénában, R.E.M. 2008-ban, a Szigeten, Peter Hook Joy Divisiont idéző koncertje 2013-ban az A38 hajón. Stb..

2. Írás (és olvasás) közben is hallgatok zenét, ha tehetem, megadom a módját, vinylt teszek fel, akár iszom egy pohár bort is, megadom a tiszteletet az írásnak és az olvasásnak. Ha írok, sokszor hallgatok klasszikus zenét, vagy Sigur Róst, Portisheadet stb., de amikor híreket olvasok a neten, már sokkal lazább lemezeket is meghallgatok.


Rakovszky Zsuzsa

tea_for_the_tillerman.jpeg1. Abban az időben, amikor rendszeresen hallgattam popzenét (mondjuk, a hatvanas évek második felében) nem volt lemezjátszónk, de még magnónk sem, az öreg rádiónkat nyekergettem, próbáltam beállítani rajta a Teenager partyt (ami nem is volt egyszerű, tekintve, hogy a Szabad Európán ment), és itt, a nyugati határszélen a bécsi rádiót is tudtuk fogni, volt, ha jól emlékszem, minden hétköznap este hatkor volt valami könnyűzenei műsoruk, amit a konyhában föl-alá járkálva hallgattam. Természetesen nekem is, mint sokaknak az én korosztályomból, nagy élményem volt a Beatles. Az akkori kedvenceim közül ma is meg szoktam hallgatni néha az ausztrál The Seekers együttest, Peter, Paul And Maryt és Cat Stevenst. Később, amikor már volt magnónk (eleinte a jó öreg, szalagos fajtából) sokat hallgattam Joan Baezt meg a Lloyd-Webber-musicaleket.

2. Írás közben nem szoktam zenét hallgatni, nagyon zavarna egyidejűleg a kétféle ritmus (mármint a zenéé meg a szövegé). Fordítás közben viszont gyakran hallgatok valamit, klasszikust is meg popzenét is, főként amikor már csak javítgatom a szöveget.


Sirokai Mátyás

sirokai_jamiroquai_1994_the_return_of_the_space_cowboy.jpg1. Jamiroquai: The Return Of The Space Cowboy. Még a kilencvenes években flesseltem rá, a kazetta borítója tetszett meg. Az első feel good zene, amitől igazán jól éreztem magam. Azóta sem untam meg, pedig 21 éves a lemez. És még mindig menő. 



2. Csak akkor, ha nincs lehetőségem csendben írni. Olyankor zenével zárom ki a külvilágot, és mindig ugyanazt hallgatom: Steve ReichMusic For 18 Musicians. Kicsit több mint 1 óra a szférák zenéjéből, 11 akkord tektonikus körforgása, egy egész élővilág lüktetése. Tökéletes ritmust ad a flow-nak. 


Szálinger Balázs

szalinger_let_is_img_1088.jpg1. Jó pár évet dolgoztam a zenei újságírás közvetlen közelében (Wanted, Sziget.hu), még ha nem is voltam igazi zenei újságíró, úgyhogy elég nehéz kiemelni bármit, mert annyi-annyi hatás ért innen, hogy biztos kihagynék valamit, ha elkezdeném összeírni. Pop-rock a fő csapásirány, de ez nyilván nagyon tágas mező, bármi belefér. A leginkább a kilencvenes-nullás évek fordulóján figyeltem az új zenékre, szerintem ezek közül sok minden látszik is azon, amit írok. 

2. Szinte mindig szól valami. Kérdés, hogy mit akarok tőle: hogy békén hagyjon írás közben, vagy hogy ne hagyjon békén. Ha háttérzenének kell, akkor zsánereket választok, és a zene hangulatot ad a munka alá. A Spiritualized Let It Come Downja, az Arcade Fire első két lemeze, az Eels-től a Blinking Lights, a Gorillaztól a Plastic Beach, a The Good The Bad And The Queen, egy-egy Supergrass, Nick Cave, ezek mindig visszatérnek. Ha nem csupán háttérzenét akarok, arra is vannak bevett tételek: David Bowie, a Beatles, a Kinks hatalmas életműve, aztán a Blur, az 1997-ig értelmezett U2, a Pulpvagy Jack White váltásai szinte minden alkotós helyzetre adnak használható hangmintákat.


Szvoren Edina

szvoren_ella.jpg1. 23-24 éves koromig semmit nem hallgattam klasszikus zenén kívül. Azóta elsősorban dzsesszel bővült a zenehallgatói repertoárom, swingtől a bepopon át Miles Davis-ig sok mindenre kíváncsi vagyok. A dzsesszhez Ella Fitzgerald csalogatott be. Óriási élmény volt a római lemeze, a St. Louis Blues, a How High The Moon, a Bicska Maxi

2. Soha nem hallgatok. Talán mert a zenei és a nyelvi építkezés nagyon hasonlóan működik, a zene épp annyira zavar írás közben, mintha beszélnének hozzám. Egyébként sem szerencsés összetéveszteni az írás atmoszféráját az éppen hallgatott zene atmoszférájával, márpedig a zene nagyon erős médium, mindent leönt magával: ismerjük filmekből, milyen erővel képes átértelmezni jeleneteket, áthelyezni hangsúlyokat, feltölteni jelentéssel egy semlegesre hangolt (vagy megcsinálatlan) jelenetsort. Ugyanezt teszi a szöveggel is. Azt az illúziót adja, hogy beépítettem a mondatba, ami pedig kívül van rajta. A dolog másik oldala, hogy az írás is zavarja a zenehallgatást... Ha a zenehallgatás zenére való odafigyelést jelent – nekem ezt jelenti –, akkor elengedhetetlen feltétele az egyedüllét, a zavaró körülmények, ad absurdum: a zenészek fizikai jelenlétének kizárása. Ezért aztán jobban szeretem a hangfelvételeket, mint a koncerteket. Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak figyelem-összpontosítási problémáim vannak.Próbabaképpen most föltettem a St. Louis Blues-t, és kényszeretem magam, hogy zenehalogatás közben írjak. Ez így megy ez.


Térey János

terey_kiss_me.jpg1. Lemezen a Kiss Me Kiss Me Kiss Me a The Cure-tól. Ilyen tökéletes fölépítésű, intellektuális értelemben is gondolatgazdag és részleteiben is döbbenetesen erős, színes (de nem széttartó) albummal ők sem jelentkeztek sem előtte, sem utána. Bőven nem. Van egy szám, a How Beautiful You Are, ami Baudelaire prózaversét idézi meg (A szegények szeme). A hatvanas-hetvenes évek rockja engem nem érint meg, a mai poppal pedig sajnos nem tudok elég időt tölteni. Viszont eszembe jut még a Different Class a Pulptól és az 1997-es címtelen Portishead. Vagy a Sexepiltől az Egyesült Álmok. Elsöprően erős koncertélményem a Depeche Mode a ronda, de boldogult emlékű Budapest Sportcsarnokban 1988 márciusában. Tudtuk, hogy háromnegyedannyi technikával, díszlettel, fénnyel stb. érkeznek, mint mondjuk Hamburgba, de azért földrengető este volt ez így is. Négy huszonéves ember, tehetségük virágjában. Ezt a turnét örökíti meg a 101 című dupla album; nahát ilyen setlistjük nekik sem volt azóta. (Csak egy számot tudnék feledni: Just Can’t Get Enough...) Ami az operát illeti, egyszer a mannheimi színház elhozta Pestre a Trisztán és Izoldát, ami egészen fantasztikus volt.

2. Egyre kevésbé. Bár még nem tartok a csönd felé. Ha igen, akkor leginkább szimfonikust vagy kamarazenét, azt pedig válogatás nélkül (vagyis leginkább komolyzenei rádiókat, mert írás közben nincs időm önmagamnak dj-zni). Minden, ami szöveges zene, számomra tökéletesen kizárná a koncentrációt.


Totth Benedek

totth_benedek_guns.jpg1. A két véglet nagyjából a Massive Attack (Mezzanine) és a Slipknot (Slipknot). Az első átmásolt és rongyosra hallgatott kazettám a Guns N’ Roses Appetite For Destructionje volt, aztán jött a grunge (elsősorban a Pearl Jam, a Soundgarden és az Alice In Chains), a RATM első albuma, meg az RHCP. A Blood Sugar Sex Magiket gyakran újrahallgatom.

A legemlékezetesebb koncertélményem is a Massive Attack-hez köthető: az 1999-es Mezzanine turné budapesti állomása, a PeCsában.

2. Ha nem tudok belelendülni az írásba, vagy megakadok, szeretem valami zúzosabb zenével felpörgetni magamat. Ennek azonban van egy komoly hátránya: a zene könnyen elhiteti az emberrel, hogy jó, amit ír. Persze ez nem baj az első változat megírásánál, de amikor újraolvasom és javítom a szöveget, már nem hallgatok semmit. A zajok ilyenkor csak zavarnának, mert a fejemben megszólaló szövegre kell koncentrálnom.


Tóth Kinga

toth_kinga_jean_michel_jarre-oxygene-frontal.jpg1. A legkorábbi felismert album, Jean Michel Jarre Oxygene-je, erre még óvodás koromból emlékszem, a másik pedig a Kraftwerk, ezek a zenék nagy egyetértésben fértek el a Black Sabbath-lemezek mellett otthon, és ha a későbbi éveket és a saját zenémet nézem, azt hiszem, ez a keveredés most is megtalálható. Ha egy dalt kell említenem, ami gyakran felbukkan, az pedig a Kakashuszárok Cseh Tamás előadásában. A másik szintén nagyon fontos zenekar számomra a Hétköznapi Csalódások, amit kazettán, cd-n, valamilyen formában mindenhova magammal vittem. Gyerekkori álmom egy közös fellépés velük és Csihar Attilával, remélem, ez egyszer teljesül majd. Később ismerkedtem meg a zajzenével és a kísérleti zenével, itt nagy kedvencem a klasszikusok mellett Bubblegum Octopus, akinek minden albuma és fellépése nagy hatással van rám. Ha pop, akkor pedig most épp Kate Bush, Nina Hagen, Palais Schaumburg, Neue Deutsche Welle és minden a nyolcvanas évekből.

2. A nap minden szakaszában zaj vagy zene vesz körül, vagy másét vagy a magam zaját hallgatom. Talán emiatt is, külön öröm, amikor pár órára, írás közben csend vesz körül, amire füldugóval segítek rá. Igaz az is, hogy ambient vagy kísérleti zenei koncerteken is írtam már zenére, de ha otthon vagyok és megtehetem, hogy a négy fal között írok, akkor füldugó és csend. Ha koncerten írok, akkor pedig a Jazzaj és a Havizaj minden eseménye, Sőrés Zsolt, Tóth Pál, Rovar és Reisebüro86.


Tóth Krisztina

toth_kriszt_tracy71drxdnv7dl_sl1057.jpg1. Bennem az illatok mellett a zenék idéznek fel legerősebben egy-egy időszakot az életemből. Ha meghallom például Tracy Chapmant, újra a kilencvenes évek elején érzem magam. Középiskolában Patti Smith-ért rajongtam, és rengeteg Koncz Zsuzsát meg Bródy Jánost hallgattam. Mindez tökéletesen megfért az URH-val és az Európa Kiadóval, ami mutatja, hogy mindenevő vagyok és maradtam is. A kedvenc Patti Smith-lemezemet egyébként leöntötte valaki egy buliban sörrel, ezt igazság szerint a mai napig nem bocsátottam meg az illetőnek. Tanita Tikaram is az egyetemista éveimet idézi, Leonard Cohent pedig már később, az évtized második felében hallgattam sokat, ahogy Serge Gainsbourg, a másik nagy melankolikus is akkor lett mániám. Mindenevő vagyok egyébként, Koncz Zsuzsa és Bródy János maradtak kedvencek, újabban Rúzsa Magdi is. Cipőt is hallgattam, mert még kamaszkoromból ismertem, abból az időszakból, amikor még verseket írt. Mit is szoktam még, majdnem mindig ugyanazokat. Balázs Elemér, Kazai ÁgiHarcsa Veronika, Palya Bea jut még eszembe, ja, és a Gainsbourg melletti nem múló szerelem, az Ekova. De hülye vagyok: hát Claptont majdnem kifelejtettem.

2. Írás közben soha nem hallgatok zenét, és ez mindig így volt. Nekem az íráshoz csendre van szükségem, még az is kizökkent, ha a szomszédból átszűrődik valami hang. Már a készülődéshez is csend kell: amikor dolgozom, soha nem szól semmi. Zenét csak manuális tevékenykedés vagy utazás közben tudok hallgatni, nem tudom megosztani a figyelmemet.


összeállította: Dömötör Endre

https://recorder.blog.hu/2015/06/26/igy_hallgattok_ti_magyar_irok_a_zenerol
Így hallgattok ti – Magyar írók a zenéről

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr597575112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.