A Mercury Rev megtalálta a fényt

2015.06.19. 11:45, subrecorder

375e3f8b.jpg

Az Eagles of Death Metal után egy nappal egy másik zenekar is hét éves albumközi szünete végét jelentette be: szeptemberben érkezik a Mercury Rev 2008 óta első lemeze, amely az elektronikával kísérletező legutóbbi kitérő után visszatérést ígér a klasszikus hangzásukhoz. 

A Flaming Lips-közeli Mercury Rev nem tartozik a leggyorsabban dolgozó csapatok közé, cserébe diszkográfiájukban egymást követik a remekművek.  Jonathan Donahue és társai a 90-es években négy, a következő évtizedben pedig három albumot adtak ki (a két csúcslemezük az 1998-as Deserter's Song és az azt követő, szimfonikusan nagyívű 2001-es All Is Dream), a 2008-as Snowflake Midnight óta óta viszont semmi hír nem került ki azzal kapcsolatban, hogy mit is csinálnak, ha egyáltalán bevonultak a stúdióba azóta. Tegnap aztán kiderült, hogy bizony nem a festék száradását nézték az elmúlt hét évben, idén szeptemberben jön a nyolcadik stúdiólemezük, mely a The Light In You címet kapta. Ez lesz az első olyan anyag, melyet nem a Mercury Rev basszusgitárosa, Dave Fridmann jegyez producerként, bár a stúdiómunka kezdeti fázisában most is ő egyengette a készülő anyagot, de mivel később nem ért rá, ezért maga a zenekar látta el a produceri teendőket. Arról pedig, hogy miért telt el ilyen hosszú idő a megjelenéseik közt, az énekes-gitáros Donahue így nyilatkozott: "Egy olyan földöntúli részletén vagyok túl az életemnek, amikor minden, amit szilárdnak hittél, hirtelen olvadttá válik, de miközben rengeteg mondanivalóm volt, olyan dolgokról akartam beszélni, amelyek megérték a fáradtságot arra, hogy ne csak elhadarjam a mondataimat, hanem dolgozzak rajtuk, amíg késznek nem éreztem őket. Ez most jött el."

Az első megosztott dal az albumról, a The Queen Of Swans egyszerű akusztikus szerzeményként kezdődik, de ahogy haladunk előre, egyre több és több réteg épül be a zenébe, míg a végére egy olyan zajos tripet kapunk, amit a zenekar csúcsművein megszokhattunk. A szeptember 18-án megjelenő The Light In You-n ez lesz a nyitódal, lejjebb megmutatjuk az album borítóját és számlistáját is.


A Mercury Rev új dala, a The Queen of Swans:


a The Light In You számlistája:

01 The Queen of Swans
02 Amelie
03 You've Gone With So Little for So Long
04 Central Park East
05 Emotional Freefall
06 Coming Up for Air
07 Autumn's in the Air
08 Are You Ready?
09 Sunflower
10 Moth Light
11 Rainy Day Record


és a borító:

mercury-rev-the-light-in-you22.jpg

Címkék: mercury rev
https://recorder.blog.hu/2015/06/19/a_mercury_rev_megtalalta_a_fenyt
A Mercury Rev megtalálta a fényt
süti beállítások módosítása