„Sem kényszert, se hazugságot” – Jónás Vera-interjú és Japán turnévideó-premier

2015.06.18. 12:03, rerecorder

ny_dscn0797.jpg

Valószínűleg a japán popzenei piac az egyik legkülönlegesebb mind közül: elég csak a kedvenc nyugati popsztárjaik látták extrém módon sikoltozó rajongók képeire, vagy az ottani kiadású, speciális extrákkal bőven megpakolt (és aztán Európában és az USA-ban vagyonokért gazdát cserélő) kiadványokra gondolni. Itt mégsem olyan könnyű befutni, ám úgy tűnik, hogy a magyarokat kedvelik errefelé, elég csak a Neoton nyolcvanas évekbeli sikereire gondolni, de akár a közelmúltra is: a Poster Boy két frontembere nemrég turnézott Tokióban és Kobeben, és a morningdeernek is japán a kiadója, a Whereabouts Records, akárcsak Jónás Verának, akinek Game című 2013-as albuma is ennél a cégnél jelent meg tavaly. A 2016-ra várható új nagylemeze dalait író dalszerző-énekesnő most turnézott is egyet a távol-keleti országban, mi pedig alaposan kifaggattuk minderről.


- Hogyan kerültél Japánba? Oké, hogy ottani a lemezkiadód, de milyen más lendület kellett ehhez?

- Tavaly ősszel jött ki Tokióban a Game, és már akkor jelezte a kiadó vezetője, hogy szívesen szervezne nekem pár koncertet kint. Épp akkor nyílt itthon pályázat külföldi koncertek megvalósítására, így tudtam egyedül kimenni.


A LEGUTÓBBI JÓNÁS VERA EP PREMIERJE A RECORDEREN VOLT - ITT HALLGATHATÓ!


- Mi volt a személyes célod, reményed a Japán koncertekkel?

- Ha a függőségeimet kéne listáznom, azt hiszem csak a kis bogyózós telefonos játék vetekedne az utazásmániámmal. Szeretek menni, látni, ismerkedni, ilyen messze még sose jártam, és borzasztóan hajtott a kíváncsiság, vajon egy távol-keleti országban megállja-e a helyét az én zeném. Kíváncsi voltam, hogyan tudok kapcsolatot létesíteni szinte csak a zene szintjén – mivel angolul nem sokan beszélnek jól, én meg csak pár kifejezést tudtam japánul. Szerencsére kellemes csalódás volt még úgy is, hogy nagy elvárásaim nem voltak előtte.tour_img_5404.jpg


- Milyen volt az út, a megérkezés, az első szippantás Japánból?

- Amilyennek lennie kell, hosszú, fárasztó, félálomban émelygő. Aztán az érkezésnél már felébresztett az izgalom, fura kettős érzés ez, egyszerre szédülsz, de borzasztó éber is vagy. Az első szippantást inkább a japán légkondiból kaptam, minden metrón, szállóban, boltban.


- Hogyan hoztad össze a japán zenekart innen? Hogyan működtek a zenekari próbák, mennyire tudtatok rövid idő alatt összecsiszolódni az ottani zenészekkel?

img_5382.jpg- A zenekart a kiadó rakta össze. Az ilyen rizikós dolgokat szerintem ekkora távolságban nagyon nehéz kontrolláltan megszervezni. Itt is inkább a kalandvágy vitt, lesz, ami lesz, én majd hangosan gitározom és énekelek, aztán jönnek utánam – vagy nem. A kiadó segített, és nagyon jó érzés volt így bízni a kiadóm vezetőjének zenei ízlésében, küldött a zenészekről ezt-azt, ebből még nem tudtam megítélni, hogy az én dalaimat el tudják-e játszani. Aztán kicsit túlvilági élmény volt, amikor az egyetlen próbán kiderült, hogy nagyjából csak jól kell beszámolnom nekik, ugyanis a számokat szinte kívülről megtanulták mind. Elég jó zenészek, nagyon pontosak, elképesztően figyelnek és ehhez még kedvesek is.


- Hogyan sikerültek a koncertek?

- Összesen öt koncert volt, ezek nagy része Tokióban, egy a város melletti Saitamában és egy Kiotóban. Játszottam szólóban és a kint összehozott zenekarral is. Mindegyik bulinak volt valami különlegessége: az egyik csak online streamen ment, amit körülbelül 13 ezren néztek aznap. Volt olyan, ahol egy híresebb csapat előzenekaraként léptem fel, a legkülönlegesebb pedig az volt, amikor egy olyan est fellépője voltam, amire a jegyet váltók nem tudták kire jöttek. Mivel ebben a klubban rendszerint nevesebb zenekarok lépnek fel, ezért tele volt a hely. Előttem egy metál banda zúzott, utána én szólóban játszottam, régen izgultam ennyire. Mégis az egyik legjobb koncertem ez volt, este a föld felett repültem a szállásig. Nyitottsággal és szeretettel fogadtak, jó volt sok különböző stílusú, viszont igen magas nívóval rendelkező produkció között játszani. Amúgy mindegyik fellépésen kedvesen és nagy figyelemmel fogadtak, nehéz volt megszokni, hogy a dalok után mindig hagytak 1-2 másodpercet és csak utána tapsoltak, huhogtak. Koncertek után sokszor ment a nagy fotózkodás, mire hazaértem már tele volt a Facebook-oldalam képekkel, üzenetekkel.


- Miben másak az ottani klubok? Milyen élesben a híres japán technika?

kon_dscn0842.jpg- Minden klub profi cuccal volt ellátva, stabil állványok, jó monitorok, nagyon precíz stáb. Persze némely klub ott is sörszagú és leharcolt, de soha nem recsegett, nem feedbackelt semmi. A próbaterem volt a legkeményebb: óriási keverőpult, rengeteg monitorláda, menő erősítők és mikrofonok. A termek között semmi áthallás nem volt és a recepción olyan hangszert bérelhettél, amilyet csak akartál. Persze borsos árakért cserébe.


- Milyen az ottani helyi zene első kézből? Milyen benyomásaid vannak a lemezboltokról, úgy általában a koncertekről? Milyen zene szól a mindennapokban, utcán, boltokban?

- Leginkább az elektronikus zenében hallottam olyat, amilyet eddig még soha, nagyon invenciózus módon fuzionálják szinte bármely más stílussal anélkül, hogy ízlésficamot érezzek. Nagyon szerettem, hogy a legtöbb étteremben jazz ment háttérzeneként. Nem liftes jazz, hanem John Coltrane, Ella Fitzgerald meg ilyenek. Meglepett, hogy a helyi fiú- és lánybandák virágoznak Japánban, temérdek kulcstartót és posztert próbáltak rám tukmálni a zenekarok nyálasra fésült hőseinek fotóival. Összességében a tokiói zenekultúra olyan, mint bármely világvárosban, ahol eddig jártam, újító és klasszikus egyaránt. Sok ember sokfélét fogyaszt, és mindennek megvan így a közönsége. Voltunk a Tower Records lemezboltban, ahol hat emeletnyi zene és film között csemegéztünk, napokig ott tudtam volna maradni. Azért a pop-rock emeleten nagyot dobbant a szívem, amikor Van Morrison lemezei alatt megpillantottam a saját lemezem.


- Mik az összbenyomásaid az országról, a japán kultúráról?

vege_img_5543.jpg- Végigkísért a szűk két hetes úton a gondolat, hogy mennyit tanulhatna a nyugati világ a japán életfelfogásból. Elképesztő szorgalmas, segítőkész nép, olyan figyelemmel végzik a legegyszerűbbnek tűnő feladatokat, hogy szinte zavarban éreztem magam. Például a metrón előre szállva bekukucskáltam a vezetői fülkébe. Egyenruhában, fehér kesztyűben álltak ketten, minden gombot és kart úgy kezeltek, mintha űrhajóban ülnénk és épp a kilövést navigálnák, közben persze egy szót se szóltak egymáshoz. És ugyanezt tapasztaltam a szupergyors Shinkanzenen is, ahol a jegyszedő egyenként meghajolt minden utas jegyének kezelése előtt, majd a körülbelül 100 fős kocsink elhagyásánál is a biztonság kedvéért biccentett egyet. Mindemellett sose éreztem, hogy bárki elnyűtt lenne, vagy ma épp rossz napja van, ezért flegmán válaszol. Nem éreztem sem kényszert, se hazugságot, inkább magas foglalkoztatottságot, ami által látszólag az ország nagy része erős középosztály szintjén élhet. Nem láttam óriási autókból kikönyöklő figurákat, de koldusokat is csak elvétve. Az óriási zebrás átkelőkön egyszerre több százan kelnek át, mégse megy neki senki a másik vállának. Valahogy egyben vannak, tisztelik egymást, ezt kevés 10 milliós város mondhatja el magáról.


- Mit tanultál Japánban?

- Volt a kiadó felé egy kérésem: nagyon szerettem volna elmenni egy Taiko dob workshopra. Erre Kiotóban volt lehetőségem, a helyi egyetemen. Iszonyú viccesek voltak az oktatók, sokat tanultam tőlük. Mindig is nagyon izgatott a ritmusra épülő tradicionális zene, sok olyan dolgot hordoz magában, ami szerintem az ember alapvető kapcsolatát határozza meg a zenével. Az utcai stúdiós projektemben (Jónás Vera alkalmanként különböző városokban állít fel egy mozgó stúdiót, ahol az utca embere rögzíthet bármit, legközelebb augusztusban Kolozsváron – a szerk.) is ezeket a kérdéseket szeretem feszegetni, vizsgálni.taiko_img_5542.jpg


- És mit tanultál magadról Japánban?

- Azt, hogy nem kell parázni. Ki kell állni és bízni, hogy át fog menni, aminek át kell mennie. Akkor is, ha nem értenek angolul, vagy nem tudják, hol van Budapest, a lényeg az a pár perc tiszta zene. Ehhez kell hűnek maradnom és minden oké lesz.


interjú:
Dömötör Endre
fotók: Jónás Árpád


a Jónás Vera Experiment legközelebb június 22-én játszik a PIM Nyári Fesztiválon (Facebook-eseményoldal), aztán július 2-i VOLT fesztiválos szereplése után lesz a következő önálló koncertje, július 9-én az A38 Tetőteraszán (vendég LYND), Facebook-eseményoldal


és akkor a Japán utat megörökítő videós turnénapló: 


ez pedig a nagy fotógaléria a Japán koncertkörútról és az élményekről: 


Jónás Vera Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2015/06/18/_sem_kenyszert_se_hazugsagot_jonas_vera-interju_es_japan_turnevideo-premier
„Sem kényszert, se hazugságot” – Jónás Vera-interjú és Japán turnévideó-premier

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr967553770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása