Szeptemberben érkezik a Duran Duran új albuma

2015.06.15. 10:25, subrecorder

screen-shot-2014-07-24-at-1_04_10-pm.png

Öt év kihagyás után jelentet meg új albumot a 80-as évek slágergyáros zenekara, a Duran Duran. A Paper Gods című anyag szeptember 12-én jelenik meg, a közreműködők listája pedig igen impozáns.

A 2010-es All You Need Is Now óta is lehetett rendszeresen hallani ugyan Simon Le Bonékról, de az új lemez bejelentése így is örvendetes hír, hiszen a 80-as évek óta eddig folyamatosan tartották a 3-4 éves megjelenési ciklust. Ami a négyes elmúlt öt évi tevékenységét tekinti, számunkra 2012 volt a legfontosabb év, ekkor adtak remek koncertet az Arénában, mindenki számára egyértelművé téve, hogy van még bőven kihasználatlan energia a tagokban. Aztán jöttek az olyan furcsa, de belegondolva igenérdekesnek tűnő hírek, mint például hogy a következő lemezükön játszik majd az ex-Red Hot Chili Peppers gitáros John Frusciante, plusz Moby is feldolgozta az egyik legnagyobb slágerüket.

Tegnap aztán a Twitteren bejelentésre került a Paper Gods című anyag, mely szeptember 12-én fog megjelenni, ez lesz a Duran Duran 14. stúdióalbuma. A produceri székbe Nile Rodgers ült be, akivel az 1986-os Notorious albumon dolgoztak együtt  (aztán a 2004-es lemezbe is besegített).  illetve Mark Ronson és az elmaradhatatlan Mr. Hudson is. Az első single-ön Janelle Monáe vendégszerepel majd és az említett Frusciantén kívül helyet kapott a lemezen Kiesza is. A Paper Gods a Duran Duran első albuma lesz a Warner Bros. kiadónál, márciusban igazoltak le hozzájuk.


a Duran Duran legutóbbi lemezének címadó single-je:

https://recorder.blog.hu/2015/06/15/szeptemberben_erkezik_az_uj_duran_duran-album
Szeptemberben érkezik a Duran Duran új albuma

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr917545380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása