Lemeztáska – Micsoda Dániel (Zanzinger)

2015.06.06. 15:00, rerecorder

lonewaltz2-5631.jpg

Micsoda Dániel Zanzinger néven tűnt fel tavalyi akusztikus fantasztikus folklemezével, azóta döntős volt az Index.hu A Szám versenyében, tavasszal szobakoncerteket adott saját lakásában és nyáron máris érkezik második – egészen személyes dalokkal teli – albuma The Country And The Cunt címmel. Ráadásul nemrég Lone Waltz Records néven alapított lemezkiadót Upor Andrással és Duke Bluebearddel, ma pedig egy világszerte élőben streamelt koncertet ad a nashville-i Concert Window-n. Az igen tehetséges dalszerző zenei gyökereiről mesél – naná, hogy egészen személyesen.

Első zenei emlék

Amikor a Star Wars – Baljós Árnyak végén a fénykard-párbajban a kardok kinyílására reflektálva haaa-haaa-zik a kórus a filmzenében.


Első lemez, amit saját pénzből vettél

Radiohead: OK Computer. Az volt az introvertált kiskamaszság első számú soundtrackje, ráadásul nyáron irtózatosan le volt olcsósítva a helyi elektronikai szaküzlet Ákostól roskadozó polcain.


Zene, ami zenélésre inspirált

cat_s.jpgCat Stevens Tea For The Tillerman című lemeze, 16 éves koromban rongyosra hallgattam flac-ban. Nagyon meg akartam tanulni a Hard Headed Womant, de végül csak a The First Cut Is The Deepestre futotta. Ez lett az első dal, amit el tudtam játszani jelentősebb tábortüzessé butítás nélkül.


Meghatározó koncertélmény

Egy prágai Radiohead-koncert a profizmusa miatt, egy pécsi 30y néhány személyes vonatkozás miatt és Hendrix Room Full Of Mirrors című száma Upor Andrástól élőben bármikor. Azon bőgök és ez nem seggnyalás.


Kedvenc magyar lemez

A Kex Elszállt egy hajó a szélben/Család 7”-ese. Egészen kicsi voltam, amikor először belebotlottam az utóbbi dalba, a szüleim váltak és azt éreztem, hogy megtaláltam benne, amire szükségem volt.


Kedvenc magyar dal

Cseh Tamástól a Születtem Magyarországon, meg a Tudósoktól a Rege a tudósokról.


Kedvenc dalszerző-előadó lemez

Jeff Buckley: Grace.


Kedvenc blueslemeztago-mago-cover.jpg

Skip James: Today.


Kedvenc country-lemez

Townes Van Zandttól a Delta Momma Blues. Érdekes, őt pont a főszerkesztőtöknek köszönhetően ismertem meg (örülök, hogy bejött – a főszerk.).


Kedvenc rocklemez

A Cantől a Tago Mago (balra) és a The 13th Floor Elevators-től a The Psychedelic Sounds Of The 13th Floor Elevators. Mindkettőre egy csomót sétáltam haza az esőben kamaszkoromban.


Kedvenc poplemez

Peter Gabriel első szólólemeze 1977-ből és a The Kinks Lola Versus Powerman And The Moneyground, Part One-ja. Mindkettőt el tudnám dúdolni az elejétől a végéig.


Minden idők legjobb lemeze

Loudon Wainwright III: Loudon Wainwright III.


Lemezgyűjteményed legkülönlegesebb darabja

tvz_liveatoldquarter_1.jpgEgy amerikai első kiadású Townes Van Zandt: Live At The Old Quarter, Houston, Texas dupla vinyl.


Olyan zene, ami nagyon elüt a stílusodtól, mégis nagyon szereted

Tyler, the Creator Goblin című lemeze. Amiket azóta csinált, azok egyre jobban kidobnak magukból, de az első nagyon rendben van.


Bűnös zenei örömöd

Azok a YouTube-videók, amikben Kanye Westet szopatja a dj-je.


Dal, amit már nem bírsz meghallgatni

The Bitterness Preacher. Néha el-el játszom koncerteken, de ha leültetnének, hogy hallgassam meg, sírva menekülnék.


Dal, amit bárcsak te írtál volna

Loudon Wainwright III: Hospital Lady.


Zene, amitől boldog leszel

Marc Ribot’s Ceramic Dog: Your Turn. Mindig akkor jövök ki reggel a zuhanyzóból, amikor elkezdik darálni a Take Five-ot úgy, ahogy Dave Brubeck sem.


MICSODA DÁNIEL, MINT KRITIKUS: DAMIEN RICE ALBUMÁRÓL ÍRT PROFÜL ROVATUNKBAN.

Kedvenc heartbreak lemez

Nick Cave & The Bad Seeds: Your Funeral, My Trial. Ha egyszer szerelmi bánatomban rászokom a herkára, akkor csak ezt fogom hallgatni naphosszat. Addig néha-néha, ablakot nyitva a halál szelének.


Zene, ami elgondolkodtat

loudon-wainwright-iii-1972-album-iii-5-00.jpgA válasz megint csak Loudon Wainwrighthoz vezet. Valahogy neki sikerült írni egy-egy dalt minden emberhez, akire haragszom és ezért mindig mindent eggyel tovább kell gondolnom.


Kedvenc zene utazáshoz

Mindig az, ami új és épp érdekel, de nem eléggé ahhoz, hogy máskor időt szánjak rá.


Kedvenc zene szex után

Mac DeMarco Still Together című száma.


Kedvenc szombat esti bulizene

Bob Dylan: Duquesne Whistle. Ritkán járok szombat este szórakozni, de akkor általában előkerül, legalább említés szintjén és nagyokat nevetünk. Annyira elementárisan ciki ez a dal minden tekintetben, hogy lehetetlen rá nem jól szórakozni, ugyanakkor a háttérben megbújó swingin’ New York sztenderdek arról is tesznek, hogy ne akarj rá ülve maradni. Ez Dylan Elvis-imitátor dala.


Kedvenc vasárnap reggeli pihenős zene

A relatíve gyakori koncertek miatt elég kevés vasárnap reggel volt az életemben az elmúlt két évben, de azt hiszem Seu Jorge Bowie-feldolgozásait hallgatnám a The Life Aquatic… című filmből.


Kedvenc friss, idei lemezek

Sufjan Stevens: Carrie & Lowell. Stevens korábban mindig az agyamra ment a fénypompás kereszténykedő fárasztásaival, meg a szar hipszter közhelyparádé dalaival, de ez a lemez mocsok jó. Empátia és ötlet van benne, egyszerre doku és dráma.


ÉS AZ MEGVAN, HOGY MICSODA DÁNIELNEK VAN EGY STAS-SZAL KÖZÖS ELEKTROPOPOS PROJEKTJE IS MONTE CRISTO SEX TAPES NÉVEN?

Kedvenc zene olvasáshoz

Camille Saint-Saëns: C-moll szimfónia. Nemrég megkaptam egy pécsi antikváriumban egy pop up koncert után vinylen, azóta sikerült elolvasnom egy könyvet Moraviától. Előtte nagyon hosszú ideig nem sikerült elolvasnom semmit. Az a jó Saint-Saëns-ben, hogy nem pofátlankodik mindig előre, mint mondjuk Wagner sokszor, hanem hagy élni és élni jó.


lejegyezte: Dömötör Endre


a ma esti félórás koncert az élő streamelésel foglalkozó Concert Window oldalán nézhető meg magyar idő szerint 21:00-től, Facebook-esmeményoldal


Zanzinger legközelebb a Fishing On Orfű fesztiválon lép fel, a Lone Waltz Records bemutatkozása pedig június 24-én lesz a Toldiban, Facebook-eseményoldal


az egészen friss kétszámos új Zanzinger kislemez: 



és akkor íme, a Lone Waltz Records tízperces remek bemutatkozó videója három szuper dallal: 


Lone Waltz
Facebook-oldal
Zanzinger Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2015/06/06/lemeztaska_micsoda_daniel_zanzinger
Lemeztáska – Micsoda Dániel (Zanzinger)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr757521944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.