Dalpremier! Pegazusok Nem Léteznek: Tűnődöm

2015.06.02. 19:00, rerecorder

pnl_tunodom_studio.jpg

A 2011-ben alakult Pegazusok Nem Léteznek 2012-ben adta ki Szomorú számok című első EP-jét - akkor még az Esti Kornélból is ismert Lázár Domokos gitáros-énekes és színésznövendék Ács Eszter billentyűs-énekes duójaként - 2013-ban duzzadt négyfős, élőben is erős zenekarrá a HS7-es Németh Róbert basszusgitárossal és a gitáros testvérével Lázár Ágoston dobossal, majd az azévi Senki nem beszél/Társasjáték kislemez után a Mérgező című dallal vezette fel a tavalyi év egyik legjobb magyar albumát, a ragyogó PNL-debütöt. A kvartett egy Európa Kiadó-feldolgozás után még 2014 decemberében kihozott egy friss kiadványt, a kétszámos Mindig sötét van kislemezt. Fél év után pedig most itt egy újabb dal - az eddigi legdúsabb, leginkább monumentális szerzemény, amelyben persze már szinte védjegyszerűen benne van a zenekar egyedi világa is.

pnl_tunodom_cover.jpgAz új dalt némileg csendesebb időszak előzte meg a formáció életében, most azonban ismét erős jelet küldenek, erről és a tervekről is mesélt Lázár Domokos a Recordernek: „decemberben jöttünk ki utoljára új dallal (Mindig sötét van), azóta eltelt fél év. Viszonylag keveset próbáltunk az elmúlt időszakban, mert mindenkinek sok egyéb elfoglaltsága volt, de írtunk azért pár új számot, ezek közül választottuk ki a Tűnődömöt. A dal alapját otthon raktam össze és küldtem egy gépdobos, minimál demót a többieknek azzal, hogy ha van kedvük, megcsinálhatnánk. Egy próba alatt kiderült, hogy ehhez a számhoz élő hangszerelés illik igazán és végül el is vittük az egészet egy talán hozzánk képes szokatlanul nagyszabású, sűrű textúrájú zenei világba. Robinak jutott eszébe, hogy a dal végén lévő instrumentális részhez tökre illene egy rendes kórus, vagy valami ahhoz hasonló hangulat. Így történhetett meg, hogy életünkben először kórust rögzítettünk egy Pegazusok-szerzeményhez, egészen pontosan a mezőtúri Sono Felici énekegyüttest, akik nagyon lelkesek voltak és alig fél óra alatt fel is vettük a szólamaikat. A dobot ezúttal Vastag Gábornál rögzítettük a Sounday Stúdióban, a felvétel többi része pedig ismét Kirschner Péternél, a Lily Stúdióban készült. Egyébként most inkább abban gondolkodunk, hogy dalról dalra haladunk és ha van lehetőségünk, egy-egy számmal jövünk ki. Ezekből aztán valamikor majd összeáll egy nagylemeznyi anyag és akkor lesz új lemez. Ezen a héten szombaton az A38 Hajó Tetőteraszán játszunk, ahol először fogjunk a Tűnödömöt élőben előadni. A Fishing On Orfűn és Művészetek Völgyében is biztosan ott leszünk és alakul a többi nyári dátum is.”


LÁZÁR DOMOKOS DALSZERZŐ-ÉNEKES-GITÁROSSAL LEMEZTÁSKÁZTUNK IS EGYET.


a Pegazusok Nem Léteznek tehát június 6-án játszik legközelebb élőben - és játssza el először ezt a dalt is - az A38 Tetőteraszán, Facebook-eseményoldal


a korábbi Pegazusok-daloknál sűrűbb, nagyobb szabású, nagyon szép Tűnődöm


a Pegazusok Nem Léteznek Facebook-oldala


borítórajz:
Csernovszky Juli
nyitókép: Németh Róbert

https://recorder.blog.hu/2015/06/02/dalpremier_pegazusok_nem_leteznek_tunodom
Dalpremier! Pegazusok Nem Léteznek: Tűnődöm

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr587512030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.