Neil Young a Starbucks-ot ekéző dalt írt

2015.06.01. 10:16, subrecorder

neil_young_1.jpg

A fáradhatatlan Neil Young 2015 elején jelentette be legújabb konceptalbumát, melyen a génkezelt magokat gyártó Monsanto vállalat ellen szólal fel kilenc dalban. A lemez június végén érkezik, az első szám már most meghallgatható róla - na de hogy jön ide a Starbucks?

A Neil Young nagyon elemében van mostanában, annyi minden történik a 69 éves zenésszel, hogy néha követni is nehéz. Tavaly két nagylemezt is megjelentetett, elkezdte írni sci-fi regényét, plusz belépett a digitális zenei szolgáltatások piacára a Pono lejátszóval. Az idei évet pedig aktivizmussal kezdte, a zenész több tüntetésen is feltűnt, melyet Monsanto nevű, génkezeléses farmtechnológiákkal foglalkozó óriásvállalat ellenes szerveztek, illetve cikkekben támadta azt a gyakorlatot, hogy a genetikailag módosított élőlényeket (GMO) rákényszerítik a farmerekre. Ezzel összefüggésben, még tavaly novemberben bojkottot hirdetett a Starbucks globális kávéházlánc ellen, mert állítása szerint ők az egyik legnagyobb támogatói a GMO-knak.

De itt nem áll meg a dolog, Neil Young június végén egy teljes albumot is megjelentet majd The Monsanto Years címmel, ezen az összes dal kapcsolódik a GMO-k témájához. A lemezt a Promise Of The Real zenekarral vette fel, amely tagjai közt tudhatja Willie Nelson két fiát, Lukas-t és Micah-t is. Az első közzétett dal az ironikus A Rock Star Bucks A Coffee Shop címet kapta és közel 5 percben benne van minden, amiről valószínűleg az egész album szólni fog. Megkapja a magáét a Starbucks és a Monsanto, Vermont állam lakói viszont elismerésben részesülnek, amiért nemrég megpróbáltak a szenátus elé vinni egy GMO-ellenes törvényjavaslatot. A június végén megjelenő új Neil Young-lemez borítója Grant Wood Amerikai gótika című ismert festményét idézi meg, természetesen némi módosítással, lentebb ezt is megmutatjuk a megosztott dal után.


Neil Young friss, Starbucks ellenes dala:


A The Monsanto Years-album számlistája:

01 A New Day for Love
02 Wolf Moon
03 People Want to Hear About Love
04 Big Box
05 A Rock Star Bucks a Coffee Shop
06 Workin' Man
07 Rules of Change
08 Monsanto Years
09 If I Don't Know


és a borítója:

8177d2bd.jpg

Címkék: neil young
https://recorder.blog.hu/2015/06/01/neil_young_a_starbucks-ot_ekezo_dalt_irt
Neil Young a Starbucks-ot ekéző dalt írt

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr887508386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása