Bendzsó nélkül bőrdzsekiben – Horváth Kristóf ajánlja a Mumford And Sons új albumát

2015.05.28. 14:55, rerecorder

_ld39953.jpg

Mi történik akkor, amikor egy folkpop-zenekar elektromos gitárokra vált? A Bob Dylan-effektus működik a Marcus Mumford által vezetett kvartett esetében is? Horváth Kristóf, az Esti Kornél, valamint a Hó Márton és a Jégkorszak gitárosa kereste a válaszokat kérdéseinkre. Kristóf - aki a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál produkciós koordinátora is - előbbi zenekarával a sűrű nyári fesztiválszezon előtt hamarosan új dallal és klippel jelentkezik, utóbbival pedig új dalokon dolgozik. A Mumford And Sons-kritika a friss, 32. Recorder magazinból.

mumford-sons-wilder-mind.jpgMUMFORD & SONS: Wilder Mind

Kiadó: Glassnote / Island / Universal

Megjelenés: 2015. május 4.

Stílus: indierock

Egészen szórakoztató és tanulságos, amikor egy zenekart a kezdetektől figyelemmel kísérsz: Arctic Monkeys-os Alex Turner pattincsekes, kócos kisfiúból bőrdzsekis sivatagi flegmasztárrá változása talán a legáltalánosabb példa, különösen úgy, hogy a zenei fejlődés, megújulás pontosan lekottázható a színpadi viselkedés, a sajtófotók, a klipek meg az egész image átváltozásával szinkronban. Ez a ’then & now’-vonal nyilván rengeteg zenekarnál megfigyelhető és jól értelmezhető – érdemes megnézni a Mumford & Sons 2008-as Balcony TV-s felvételét és a mostani videóikat –, de az is kétségtelen, hogy ezen az úton Mumfordék már kapásból egyfajta hendikeppel indultak. Semmi bajom a folkzenével vagy a klasszikus felállásoktól eltérő zenei megoldásokkal, de tisztán emlékszem, amikor először megláttam őket és a The Cave egy élő videóját: elmosolyodtam. Volt egy fülbevalós husipofa, aki egy lábdobot püföl megállás nélkül, és akinek kb. csak a pörköltfolt hiányzik az átizzadt fehér trikójáról, volt mellette egy szeleburdi bendzsós hippi figura, egy bugyután-bambán mosolygó billentyűs meg egy zakkant nagybőgős. Hm. Viszont ami szintén volt az esetükben, az egy igazán fülbemászó, jól felépített dal. És ez igaz az egész első, 2009-es Sigh No More lemezre. Lehet röhögni a bendzsó rednexes utánérzésén, a teátrális vokálokon, a gitár fura pengetésén vagy a lábdob uncsi pattogásán, de szerintem annyiról van szó, hogy ez a négy csávó már a legelső lemezén kitalált és működőképessé tett egy újszerű hangszerelési formát és ezáltal egy egyéni stílust. Ha ezt elfogadjuk, és csak a dalokat nézzük, már nem a Rednex meg a táncház fog eszünkbe jutni, hanem az, hogy ezek a srácok amúgy írtak egy csomó jó dalt.

munf.jpg


Vitték tovább a receptet a második, Babel lemezen is, de itt már érződnek a kikacsintások a klasszikus rockzenei felállás felé, megjelentek néhol az elektromos gitárok, a rendes dob, de a lényeg ugyanaz maradt: Mumfordéknak egészen könnyedén és természetesen jönnek a fülbemászó dalok, legyenek akár szomorú balladák vagy ugrálós slágerek. Viszont az is egyértelmű volt, hogy harmadszorra már nem lehet ellőni ugyanezt. És szépen lassan kezdtek kiszivárogni a hírek: nem lesz bendzsó, a Simian Mobile Disco James Fordja meg a nationales Aaron Dessner producerként és hangszeresként közreműködik a harmadik lemezen – utóbbinak én nagyon megörültem, tekintve, hogy a National az egyik kedvenc zenekarom, gondoltam, szuper hatással lesznek egymásra. Aztán kijött a beharangozó Believe kislemez és Coldplay-utánérzéstől tök függetlenül, de ezt a dalt dúdoltam magamban újra meg újra. Ugyanez volt a második felvezető, a The Wolf, meg a harmadik Snake Eyes esetében. Én már elkönyveltem, hogy ez a megújulás a legjobb, ami történhetett a zenekarral. Aztán végighallgattam először az új lemezt, és nem nagyon emlékeztem belőle semmire a beharangozó dalokon kívül. Ugyanez másodszorra. Hasonló harmadszorra. Először azt mondtam magamban, hogy ez félrement, skacok. Aztán sokadik hallgatás után rájöttem, ez az album (címe is van: Wilder Mind) pont ugyanolyan, mint az eddigiek. Más hangszerelés ide vagy oda, a mechanizmus és a hatás tökéletesen olyan, mint az eddigi lemezeknél. És megnyugodtam, hogy ez engem egyáltalán nem zavar. Nem jut eszedbe mindegyik dal csak úgy – valószínűleg felidézni sem tudod, melyikre gondol, aki szombat este bedobja, hogy „a11esOnlyLovedejó” –, de amikor hallgatod, ismerősek, kedvesek, és mindegyik számban találsz valamit, ami valószínűleg tetszik. Ugyanúgy vannak lassú, szomorú balladák, meg nagy együtténeklős slágerek, és minden, ami miatt a Mumford & Sons felismerhető és szerethető. Igazából csak annyi történt, hogy a hippis-bendzsós-trikós srácok picit felnőttek, most már jobban érdeklik őket az elektromos gitárok, a dobolás meg a bőrdzseki, és azt a zenei világot, amihez ennyire értenek, most épp ezeken a hangszereken írták meg. Viszont ha valaki a bendzsó miatt nem szerette őket, valószínűleg bendzsó nélkül sem fogja.

Horváth Kristóf
nyitókép: Nagy Mihály


PROFÜL ROVATUNKBAN TOVÁBBI LEMEZKRITIKÁK MAGYAR ZENÉSZEKTŐL, ÉNEKESEKTŐL.


a Wilder Mind teljes egészében: 


a friss lemezről a The Wolf élőben: 


és a Believe élőben: 

https://recorder.blog.hu/2015/05/28/bendzso_nelkul_bordzsekiben_horvath_kristof_ajanlja_a_mumford_and_sons_uj_albumat
Bendzsó nélkül bőrdzsekiben – Horváth Kristóf ajánlja a Mumford And Sons új albumát

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr547498484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.