Kirabolták a Surfer Bloodot, oda a rákos gitárosnak gyűjtött rajongói támogatás

2015.05.25. 10:38, subrecorder

surfer_blood_2013.jpg

A Surfer Blood nevű West Palm Beach-i indierock zenekar éppen pár hete megjelent harmadik albumát turnéztatja az Egyesült Államokban, egy illinoisi koncertállomáson pedig tegnapelőtt ismeretlen tettesek betörtek a kisbuszukba és nemcsak különleges pedálokat vittek el, hanem a Thomas Fekete gitáros rákkezelésére a rajongóktól gyűjtött adományokat is. 

A minden bizonnyal magyar származású Thomas Feketét (nyitóképünkön a jobb szélen) idén diagnosztizálták súlyos daganatos betegséggel, több műtét után pedig az állapota nem fordult jobbra azóta sem. Ennek ellenére a Surfer Blood ugyanúgy koncertezik, nemrég megjelent harmadik lemezét (1000 Palms) turnéztatják. Fekete kezelésére pedig amellett, hogy egy közösségi finanszírozó oldalon is gyűjtenek (eddig körülbelül 83 000 dollárt adtak össze a rajongók), a fellépéseken a merch asztaloknál is lehet adományozni. Ez a legutóbbi 8 koncerten összegyűjtött összeg tűnt el a turnébuszukból, több ezer dollár értékű személyes tárgyakkal és néhány egyedi gitárpedállal egyetemben.


A SURFER BLOOD ELŐZŐ LEMEZÉRŐL KRITIKÁNK ITT OLVASHATÓ.

A Facebookra kitett bejegyzésük alapján a hangszereiket nem lopták el, így a koncertezést folytatni tudják, viszont a pedálokkal kapcsolatban jelezték a boltosok felé, hogy ha az egyiket megpróbálják nekik eladni, akkor a többi sem lehet messze. Természetesen legnagyobb fájdalommal az adományok eltűnéséről írnak, a rajongóknak viszont megköszönték azt a sok pozitivitást és támogatást, amit az utóbbi időben és rablás óta kaptak tőlük. A közösségi finanszírozó oldal pedig továbbra is él.


A Surfer Blood friss albumának fő kislemeze:


ez pedig az együttes legismertebb száma, a Swim:

Címkék: surfer blood
https://recorder.blog.hu/2015/05/25/kiraboltak_a_surfer_bloodot_oda_a_rakos_gitarosnak_gyujtott_rajongoi_tamogatas
Kirabolták a Surfer Bloodot, oda a rákos gitárosnak gyűjtött rajongói támogatás

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1007488946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.