Félreértés volt Jamie xx hangmintalopási ügye a szólólemezéről kiadott egyik legjobb számban

2015.05.23. 14:30, subrecorder

a1c47mj1ba71nvu0j7gs.jpg

Június elsején, tehát bő egy hét múlva jelenik meg Jamie xx régóta várt első szólólemeze. A producer szépen lassan hozta ki az újabb és újabb dalokat az In Colour című albumról, mígnem a legutóbbival (a Popcaannal és Young Thuggal közös I Know There's Gonna Be (Good Times)-szal) egy kisebb hangmintalopási ügybe keveredett, amely szerencsére gyorsan és pozitívan tisztázódott.

Ahogy azt az albumbejelentésnél március végén megírtuk: a The xx trió alapító tagja, Jamie Smith nem igazán siette el első szólólemezének elkészítését. Évek óta feltűnnek dalai Jamie xx néven itt-ott, de ezek eddig csak egy Gil Scott-Heronnal közös remixalbum formájában kerültek kiadásra - egybecsomagolva. Június 1-én ez megváltozik, megjelenik ugyanis az In Colour, melyen a producer évek alatt összegyűjtött anyagai és friss szerzemények egyaránt hallgathatóak lesznek (mi már hallottuk és igazi nyári klasszikus lesz a lemezből - kritika a csütörtök óta utcán levő friss Recorderben). Amikor legutóbb írtunk Jamie-ről, akkor a szintén The xx-tag Romy Madley-Crofttal közös Loud Places-t és a klasszikus acid rave-eket idéző Gosht osztotta meg, nemrég pedig az igen érdekes közreműködőket felvonultató I Know There's Gonna Be (Good Times)-t. Ebben a modern dancehall-megváltó Popcaan és a jelenleg legmenőbb atlantai rapper, Young Thug szerepelnek, ezt először meghallva, nem nehéz arra gondolni, hogy ennél lehetetlenebb hármast nem is lehetne összehozni. A dal azonban nemcsak, hogy működik, az eddig megosztottak közül az egyik legjobb szerzemény.

Történt viszont, hogy a szám elején hallható Persuasions-hangmintát meghallva a hetvenes években népszerű soul-acapella csapat egyik tagja, Jimmy Hayes felvette a kapcsolatot az előadóval, mivel nem tudott róla, hogy a sample-t hivatalosan is elkérték-e (és ezáltal fizettek nekik) érte. Hayes nem akart botrányt, állítása szerint kifejezetten örül, hogy fiatal előadók felfedezték a zenéjüket, sőt, szívesen énekelné a részét Jamie xx élő fellépésein is, de azért tisztába szerette volna tenni a jogi kérdéseket is. Alig pár nappal később azonban minden kiderült, Hayes embereit értesítették a hangmintázásról, de mivel ez már évekkel ezelőtt történt, ő nem emlékezett rá. Minden jó, ha a vége jó, nyugodtan lehet hallgatni Jamie xx eddigi talán legpoposabb és egyben legjobb számát.


Jamie xx, Young Thug és Popcaan közös dala:


az eredeti Persuasions-szerzemény:

https://recorder.blog.hu/2015/05/23/felreertes_volt_jamie_xx_hangmintalopasi_ugye_a_szololemezerol_kiadott_egyik_legjobb_szamban
Félreértés volt Jamie xx hangmintalopási ügye a szólólemezéről kiadott egyik legjobb számban
süti beállítások módosítása