Magyarradar – Kőszívű ember fiai

2015.05.12. 16:22, rerecorder

koszivu_ef.jpg

Zajos-ordibálós rockduóból nincs elég Magyarországon, úgyhogy a basszusgitárt nem használó, jó fél éve alakult, ötszámos, cím nélküli bemutatkozó EP-jét néhány hete megjelentető Kőszívű Ember Fiai hiánypótló is - amellett, hogy az olykor egészen félelmetesen tornyosuló zajfalra erős magyar szöveget énekelő páros nagyon hatásos zenét ad elő. Folyamatosan bővülő Magyarradarunk újabb hangosan pittyegő pontja.

Indulás éve: 2014 ősz.

koszivu_ep.jpgTagok: Hujber Áron (ének, gitár), Jákhalmi Barna (dob, ének).

Stílus: Visszhang-stoner egy dobra és egy gitárra.

Hatások: Sivatagi por, monoton zörejek, hangok közti gerjedés, klubokból kiszűrődő zaj.

Kiadó: -

Történet: Bár Baradlayék ketten voltak, a zenekar azzal a felkiáltással jött létre, hogy a kétfős felállások minden előnyéhez és hátrányához egyaránt ragaszkodik. Nagyon hiszünk a minimál formációból eredő feszült egymásrautaltságban. Bő fél év próba után egyelőre inkább inspiratívnak érezzük a kereteket, amik közé úgymond be vagyunk szorítva.

Megjelenések: Egy 5 számos EP (szép borító fent), és hamarosan egy sokkal tömörebb kétszámos megjelenés.

Küldetés: Nem akarunk görcsösek lenni. A magyar színtér mostohának tűnhet, de ez hozzáállás kérdése is - a mi célunk értelmes időközönként adni nagyon hangos koncerteket erre alkalmas téglafalú klubokban. Magyarul akarunk kiabálni. Ebben semmi nemzetieskedő küldetéstudat nincs, egyszerűen sokkal izgalmasabb a magyar szókészlettel játszani, kevésbé biztonsági játék.

Jövőkép: Nem tartjuk kizártnak, hogy egyszer akár tíz tucat ember előtt is felléphetünk!

Mellékprojektek: Nincsenek.

Szexepil: Barna teljes felkart fedő űr-tetkója.

Legnagyobb eredmény, elismerés: Egyelőre a jó visszajelzéseken túl a legváratlanabb öröm, hogy nem volt iszonyatos kínszenvedés felvenni a lemezt, ezzel szemben teljesen érthetetlen módon minden flottul ment. Na jó, meg természetesen ez a bejegyzés.

8026314_108b80b6b67a14dc22f33ae0778ba1f4_wm.gif


a Kőszívű ember fiai legközelebb május 16-án, most szombaton lép fel a soroksári úti ShowBarlangban, Facebook-eseményoldal


ez pedig a duó ötszámos, cím nélküli bemutatkozó anyaga: 


Kőszívű ember fiai Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2015/05/12/magyarradar_koszivu_ember_fiai
Magyarradar – Kőszívű ember fiai
süti beállítások módosítása