Itt a Cseh Tamás Program: Tettek a mintákra – a magyar új hullám korai évei

2015.04.23. 17:17, rerecorder

150402-regicsibeszek.jpg

A magyar popzene otthonos átjáróház, ahol mindenkiből lehet sztár (legalább olvasztár), ahol – ha kell – az állam rendel lázadó zenekart, ahol diszgráfiás néhány Hétköznapi tégla, a fejesek meg operettek. Sok más mellett ez mind kiderült a Cseh Tamás Program Könnyűzenei örökség alprogramja szervezésében az Akvárium Klub VOLT Music Bárjában rendezett poptörténeti talk show-n, ahol Trunkos András és Boros Lajos voltak Csatári Bence és Poós Zoltán vendégei.

Az est alaphangját a Három fellépése adta meg. A srácok idéztek Máraitól és az Internacionáléból, de bebizonyították azt is, hogy Britney Spears dalainak balkáni gyökerei vannak. Egyszerre volt kusturicai és kafkai, akárcsak a kényelmes kanapé előtti fogason árválkodó kabát. Utóbbiról kiderült, egy időben a Rolls Frakció-koncertek állandó „vendégfellépője” volt. A jó hangulatú beszélgetésen építőtáborok és poptanácskozások, megjelent, meg soha el nem készült lemezek emlékét idézték fel a meghívottak.

Trunkos szerint az új hullám azért lehetett itthon izgalmas és sikeres, mert nem figyelt a kínálkozó mintákra. A színtér hősei sosem gondolkoztak azon, hogyan kellene. Alulról jöttek, lazák voltak és izgágák. Ma már belátja azt is, hogy mondtak akkoriban olyanokat a színpadon, amikkel rászolgáltak a hatalom ellenszenvére, sőt, kiderült, hogy az Adj helyet magad mellett eredetileg a lengyel Szolidaritásról szólt.

A ’72-ben Ki Mit Tud egyszálgitáros győztese, Boros Lajos arról mesélt, hogy nem volt egyszerű a helyzete, amikor a nyolcvanas években – a Hanglemezgyár márkamenedzsereként – megjelenésekről és meg nem jelenésekről döntött. Egy évben nagyjából húsz korong gondozását karolhatta fel, s elismeri, voltak rossz választásai ugyan, de összességében fontos bakelitekért „felelős”. A Z’Zi Laborból közel félmillió példány fogyott például. S hogy mi volt az est tanulsága? Az talán, hogy a rock and rollt nem lehet kombinált szekrénybe zárni!

Azok a régi csibészek április 29-én ülnek legközelebb asztalhoz. Könnyen lehet, hogy XX. századi híradórészletek is elhangoznak majd, de szó lesz a kétrészes Bikiniről is, Csatári és Poós ugyanis Nagy Ferót és Németh Alajos Lojzit látja vendégül (Facebook event itt).

 

A teljes beszélgetés, valamint a vendégekkel készített interjúk megtekinthetők a www.csehtamasprogram.hu oldalon.

Vass Norbert (Cseh Tamás Program)

Cikksorozatunk a Cseh Tamás Program együttműködésével készült.

Itt a teljes beszélgetés felvétele:

https://recorder.blog.hu/2015/04/23/itt_a_cseh_tamas_program_tettek_a_mintakra_a_magyar_uj_hullam_korai_evei
Itt a Cseh Tamás Program: Tettek a mintákra – a magyar új hullám korai évei
süti beállítások módosítása