Lemeztáska – Horváth Gergely

2015.04.21. 19:30, rerecorder

horvathgergely.jpg

Horváth Gergely a kilencvenes évek eleje óta rádiózik, lassan húsz éve a Petőfi Rádiónál, ahol a Kultúrfitnesz című műsor vezetése mellett az egész adó felelős szerkesztője, de ezt a posztot tölti be a márciusban indult Petőfi TV-nél és az idei Nagy-Szín-Pad projektben is, valamint tagja a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának – naná, hogy megkérdeztük kedvenc zenéiről.

Első zenei emlék

„Kis kacsa fürdik…” – oviban, ülünk körben, énekeljük és nem értem. Aztán Halász Judit Kép a tükörben című lemeze és egy apai A Hard Day’s Night bakelit. Már amit zenének nevezek és emlékem is van róla…

Első kazetta, amit saját pénzből vettél

afternoons-in-utopia-518a0fef4f002_1.jpgAz első szabadon választott kazettám az Alphaville Afternoons In Utopia című alapvetése volt, amit sajnos még az NDK-ban elhagytam egy nyaralás alkalmával. Vagy csak szándékosan magam mögött akartam hagyni, mint a helyi pincérlány plátói emlékét… Egyébként az első bakelit sem esett időben messze, de arra már nem emlékszem, hogy a-ha vagy Depeche Mode volt.

Meghatározó koncertélmény

Astoria aluljáró, nem sokkal az ezredforduló után, egy hétköznapi átkelés közben váratlanul egy nem mindennapi muzsika: egy srác állt a metró kijárata mellett, és hegedült. Nem ismertem fel a darabot, fájdalom volt benne és megtisztulás egyszerre. És furcsa az egész, mert a hangszer tokja zárva volt, nem pénz kért, sőt, nem kért semmit, csak zenélt és zenélt. Az az előadás ott és akkor eddig mindent ver; sőt, azóta is ezt keresem a zenében.

Zene, ami zenélésre inspirált

Fordítva van: minden jó zene arra a hiányra emlékezetet, hogy nem tanultam meg hangszeren játszani.

Zene, ami miatt a zene lett az életed

Nem egy zene, hanem a zene azon tulajdonsága, hogy képes hatással lenni az emberre és lényegében befolyásolni az életünket.

Kedvenc magyar lemez(ek)

kiscsillag_szeles_cover.jpgFolyton változik, azt vettem észre, hogy kezdem elengedni az eddigi alapokat, és egyre fontosabb az, ami most történik. Úgyhogy ami most visz, az a Fénystopposok (Vad Fruttik). És nálam beütött a Szeles (Kiscsillag).

Kedvenc magyar dal(ok)

Minden idők szubjektív himnusza az LGT: Kotta nélkül. Mostanában két nagy érintésem van, az egyik a Kiscsillagtól a Miért nem tudod?, a másik pedig a 30Y és Háy János együttműködésből született Szívemhez szorítom. Ha a rockzene ilyen dalokból állna, forradalmat csinálna.

Kedvenc új, friss magyar előadó(k)

Könnyed szívvel tudok sokakat nagyon szeretni. Tényleg. Tehetségesnek és gazdagnak látom a szcénát, ráadásul nagyon bírom, hogy újra határozottan megjelent a másik és a cél iránti alázat ebben a generációban, ami szerintem a legfontosabb alap a tartós sikerhez. Személyesen nagyon szurkolok a Konyha áttöréséért. Szepesi Matyira élvonalbeli dalszövegíróként tekintek.

Kedvenc rocklemezek

give-out-but-dont-give-up-4ea13e0a9db5f.jpgPrimal Scream: Give Out But Don’t Give Up, Oasis: Definitely Maybe, Coldplay: X&Y. És ez már így marad, azt hiszem.

Kedvenc dalszerző-előadó lemez

Nemrég Németh Róbert (HS7, Pegazusok Nem Léteznek) küldött át célzottan egy felettébb hasznos linket a keresztény könnyűzenéről, aminek egyik eredményeképpen most Sufjan Stevens-korszakomat élem. Carrie & Lowell, legutóbb. Nagy köszönet Robinak!

Kedvenc elektronikus tánczenei lemez

Volt egy időszak az életemben, amikor a big beat volt a rock and roll. Ennek a kornak megkerülhetetlen öröksége Norman Cook idevágó munkássága. Egy legrosszabbkor kifordult bokát is köszönhetek neki, ami jól illusztrálja, hogy volt képes levenni a lábamról. Sosem húzott be semmiféle tánctér. Csak ez. Meg is lett az eredménye. Szóval Fatboy Slim: Right Here, Right Now. Táncika az őrület határán.

Lemezgyűjteményed legkülönlegesebb/legértékesebb darabja

Nincs fétisem.

Bűnös zenei örömöd

dead-or-alive-you-spin-me-round-original-remixes-cd-front-cover.jpgDead Or Alive: You Spin Me Round.

Dal, amit már nem bírsz meghallgatni

Középtávon hamar betelek szinte bármivel. De aztán újra megszeretem, ha van egy kis szünet.

Zene, ami a rádióban szól a legjobban

Ami a Petőfi rádiót illeti, abban Johnny Marr Easy Money-jára figyeltem fel legutóbb ebből a szempontból.

Kedvenc klip

Robbie Williams: Rock DJ. Meg az olyanok, mint például Jonas Åkerlund rendezőtől nekem váratlan húzás a Coldplay True Love-jához.

Zene, amitől boldog leszel

Inkább úgy mondanám, hogy amitől mindig helyemre kerülök. Sokszor hallottam, sokszor énekeltem, mindig hatott, de akkor ment át nagyon, amikor megértettem. Ez a magyar Himnusz. Mondjuk, magamtól nem teszem fel.

Kedvenc heartbreak lemez

Azt most nehéz lenne felsorolni, elsősorban azért, mert nagy Heartbreak furcsa mód elsősorban egy könyvhöz kötődött és csak azon keresztül a zenéhez, bár ott meg egyből a fél rocktörténethez. Ez volt Nick Hornby Pop, csajok, satöbbi című regénye. Pont akkor lábaltam bele, amikor megjelent először magyarul. A nyitógondolat azóta is klasszikus. Viszont így bármelyik abban említett dalt meghallom, jön a break. Illetve jött, a filmváltozat valahogy áthangszerelte az egészet. Ebből a szempontból még a Havana című Redford-film soundtrackje jó nagyon, bár az önmagában is remekmű szerintem.

1275635775_fun-lovin-criminals-100-colombian.jpgZene, ami elgondolkodtat

Minden jó sor és minden olyan zene, amelyben ott a csend.

Kedvenc zene utazáshoz

Tapasztalt utazó ismerős tájban: Fun Lovin’ Criminals: 100% Columbian. Tapasztalatlan utazó  ismeretlen belső tájakon: The Cranberries: Everybody Else Is Doing It, So Why Can’t We?.

Kedvenc zene éjszaka, sötétben hallgatni

Ha van rá mód, a csend már jobban fekszik.

Kedvenc szombat esti bulizene

Kifutott alólam a műfaj. Ha véletlenül mégis utolér, már csak a retronak számító ügyek hoznak lázba. És még az is kétséges.

sufjan-stevens-carrie-lowell_1.jpgKedvenc vasárnap reggeli pihenős zene


A gyerekeink csivitelése. Velük jön még Bognár Szilvi néni, Szalóki Ági néni meg a Halász Judit néni.

Kedvenc friss lemez

Sufjan Stevens: Carrie & Lowell, egyértelműen.

Kedvenc tavaszi zene

Madárfütty.


lejegyezte:
Dömötör Endre


Robbie Williams megnyúzza magát a Rock DJ klipjében:

.


a Coldplay True Love-ja Jonas Åkerlundtól:

 

https://recorder.blog.hu/2015/04/21/lemeztaska_horvath_gergely
Lemeztáska – Horváth Gergely

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr367387256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása