Képzelt riport az év visszatéréséről – Blur

2015.04.20. 14:45, rerecorder

blur_photocredit_linda_brownlee_margate_0.jpg

Itt vagyok Londonban, és remegek az izgalomtól. Mégiscsak azzal a zenekarral fogok találkozni, amelyik nem csak Nagy-Britanniában, Ázsiában és Dél-Amerikában, de még Magyarországon is elérte azt, hogy sok ember zenei érdeklődését, a zenéhez való hozzáállását csírájában változtassa és határozza meg. Gyakorlatilag őket hallgatva nőttem fel, és most, hogy április végén, 12 év szünet után a Blur The Magic Whip címmel új lemezt ad ki, remegek az izgalomtól. Hiszen én is csak egy rajongó vagyok. Elekes Roland riportja a 31. Recorder magazin címlapsztárjaival, a remek új dalokkal és április 27-én, egy hét múlva remek új lemezzel visszatérő brit popzenekarral.

Egy konszolidált londoni, belvárosi pub nyugodt sarkában van egy asztal lefoglalva, még fehéringes pincérek is szaladgálnak, meg számomra ismeretlen sörök arzenálja, szerencsére van csapon Fuller’s is. Próbálnám rendbe tenni a jegyzeteimet, amikor pár sziluettet látok a szemem sarkából.

- Megcsúsztunk, 15 perced van, aztán jön a következő újságíró – közli velem egy ismeretlen arc, és le is lép a bárpult irányába.
- Alex vagyok, ő itt Graham, sajnos Damon és Dave nem tudott eljönni – szól hozzám Alex James, a világ egyik, ha nem a legstílusosabb zenésze (a zenekar basszusgitárosa – a szerk.), és eközben már le is ültek. Hát kezdjük, gondoltam, de a jegyzeteim még mindig összevissza, szerencsére Graham (Coxon, a kvartett gitárosa – a szerk.) kisegít.

1989-1995

ret.jpg- Igazából Colchesterből jöttünk, először Damon (Albarn, a Blur frontembere – a szerk.) és én ismerkedtünk meg egy londoni suliban, barátok lettünk, apámmal még nyaralni is elvittük! Volt egy közös zenekarunk, a Circus, ahol már Dave (Rowntree - a szerk.) volt a dobos, de egyszer két tagot is kirúgott, így jött képbe Alex, és lett a nevünk Seymour. De egy cikk erejéig még Feymour is voltunk, legalábbis 1989-ben, az első koncertkritikában így írták a nevünket.

- Igen, amikor mi Londonba költöztünk, Graham volt az első ember, akit megláttam, gitárral a hátán, és már akkor tudtam, fontos szerepet fog betölteni az életemben – egészíti ki James.

- Szóval 1989, de még ebben az évben megváltoztattátok a neveteket Blurre, és szerződtetett titeket a Food Records, majd egyre több helyen léptetek fel, és jött az első kislemez, a She’s So High – kapcsolódom be szép lassan én is a beszélgetésbe.

- Aztán jött Stephen Street is, sikereink záloga, nagyon tetszett neki, amit csináltunk, és felvettünk vele pár számot, köztük a There’s No Other Way-t, ő hozta a baggy hangzást, a sajtó máris a lábaink előtt hevert. 1991-ben elkészült az első lemez is, a Leisure, ami sikeres volt, de nekünk a B-oldalas dalok igazából jobban tetszettek. A következő évben mentünk az amerikai turnéra, ami jó tanulópénz volt, egyben a legvadabb időszakunk vette kezdetét, rengeteget ittunk, és tudtuk, mit nem akarunk, elegünk volt az egészből, britek akartunk lenni, brit popzenét akartunk csinálni. Egy elég kaotikus londoni koncert után a kiadónk majdnem ki is dobott minket – meséli Graham.

tumblr_lwdxzmuupm1qzo95uo1_1280.jpg- Utána elkezdtük felvenni az új számokat, még mindig Stephen volt a producerünk, és ’93-ban megjelent a Modern Life Is Rubbish. Éreztük, hogy valami elindult, valami mozgalom elkezdődött. Egy falra fel is fújtuk a címét, büntetést is kellett fizetnünk érte – teszi hozzá nevetve Alex.

- Egy világkörüli turné után, 1994 tavaszán megjelent a Parklife és a Girls & Boys folyt a csapból is. A lemez az eladási lista élére került, és számos magazinnál az év lemeze lett – vezetem fel a következő korszakot.

- Nagyon élveztük. Díjakat nyertünk, headlinerek voltunk, turnéztunk, minden a véget nem érő bulikról és a sikerről szólt, az indie zenéből popzenét csináltunk… – meséli Alex, ám Graham a szavába vág.


VISSZATEKINTVE 1994 LEGJOBB ALBUMA SZERINTÜNK IS A PARKLIFE.

- De kezdtünk is besokallni az egésztől, ráadásul 1995-ben elkezdődött a britpop-háború. Már magát a britpop kifejezést sem szerettük igazán, de Damon kitalálta, hogy ugyanaznap jelenjen meg az új lemezünk, a The Great Escape felvezető single-je, a Country House, mint az Oasis Roll With Itje. A miénk lett az 1. hely, pedig azt a dalt sem szerettük igazán. Noel Gallagher azt kívánta, Damon és Alex bárcsak elkapná az AIDS-t és meghalna. Ez nem volt szép tőle.

- Hát nem –, nyugtázom, de vészesen fogy az időm, szóval próbálok sietni. - Ekkor már nehéz időszak vette kezdetét, ugye? – kérdezem.

- Igen, a saját magunk paródiái kezdtünk lenni a kemény drogok, masszív piálások, a sztársággal járó életforma bűvöletében, egymásról is furcsa képzeteink voltak. Graham például azt gondolta, hogy Dave egy földönkívüli. Ráadásul az amerikai eladások terén simán lekörözött minket az Oasis – mondja Alex.

A BRITPOP VELŐS TÖRTÉNETÉBEN AZ EGYIK FŐSZEREP A BLUR-É.

1996-2003

- Tudtuk, hogy pihenésre van szükségünk, és más irányban kell folytatnunk. Legalább erre egyszerre kezdtünk rájönni. Nem voltak korlátaink, és valahogy megpróbáltunk egymással is kijönni. Grahamnak sokkal inkább szabad kezet adtunk, ő és Damon is Pavement-fanatikus volt. 1997-ben, a cím nélküli album első kislemezét, a Beetlebumot leírta a sajtó, mégis egyből az 1. helyre került. Ez lett a legsikeresebb lemezünk világszerte, ráadásul a Song 2-val végérvényesen berobbantunk Amerikában is. Igazán őszinte lemez lett, amilyet mindig is akartunk. Éreztük, hogy felnőttünk. De belül nem volt minden ennyire tökéletes, Damon bejelentette, hogy a masszív turnézásnak annyi, ráadásul Streetnek is megmondta, hogy a következő lemezhez új producert akar – folytatja Alex.

o-blur-parklife-facebook.jpg


- Elkezdtük a 13 felvételeit, de eközben mindenki a saját egyéni karrierjét is pátyolgatta, nekem megjelent az
első szólólemezem is. Az 1999-es 13 viszont megint a brit eladási lista 1. helyén találta magát, annak ellenére, hogy valahol a címnélküli lemezhez közeli, de mégis új hangzású volt, meg eléggé kibukott is, részben Damon és az elasticás Justine Frischmann szakítása miatt. Ez lett a saját kísérleti lemezünk, de belül továbbra is kiegyensúlyozatlanok voltunk, kezdett végleg minden szétesni körülöttünk, és kicsúszni a kezeink közül. Rossz időszak kezdődött, bezárkóztam. Eközben Damon új zenekarával, a poposabb Gorillazzal volt elfoglalva, meg Mali Music címmel afrikai zenészekkel kalandozott el, ráadásul Stephen Malkmus is beszólt nekünk, hogy a Pavement hangzását nyúljuk – meséli Graham, aztán Alex félbeszakítja.

- Nem tudjuk, pontosan hogy történt, sok volt a nézeteltérés, de 2001-ben, a Think Tank felvételekor egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy Graham már nincs velünk. Amikor 2002-ben folytattuk, néha ott volt, néha nem.  Az egyik hangmérnökünk, Norman Cook, azaz Fatboy Slim meg is jelentette a sajtóban, hogy Graham már nem a zenekar tagja, Graham persze nyilván nem ezen az állásponton volt, de aztán mindez így maradt. Marokkóban befejeztük a lemezt, szerettem, a közönség is, de Graham nélkül más volt minden.

2004-2013

- A Blur, mint olyan, gyakorlatilag megszűnt létezni. Továbbra is mindenki a saját karrierjével foglalkozott. Damon azt nyilatkozta, hogy Graham hiányával egy nagy űr keletkezett, és próbált győzködni, hogy szállj vissza a zenekarba. Közben ő azért lefoglalta magát a Gorillazzal, a Good The Bad & The Queennel és az Afrika-mániájával, Dave politikusnak állt, Alex, te könyvet írtál és sajtokat készítettél, Graham, te pedig regenerálódtál és remek szólólemezeket készítettél. Mindenki családos ember lett, a rock’n’roll-időszak véget ért. Később a sajtóban persze megindultak a találgatások, hogy lesz-e újra Blur? Beszáll-e Graham? Végül 2009-ben napvilágot látott a hír, hogy az eredeti négyes felállásban adtok koncertet a Hyde Parkban és a Glastonbury fesztiválon is, amiket szép lassan, de turné és pár új szám is követett – mondom, majd Alex folytatja tovább:

- Minden nap erre gondoltam. Csak azt akartam, hogy hármukkal a próbateremben legyek és játsszuk a dalokat. Nem érdekelt, hogy látja-e valaki vagy sem. Csak vissza akartam kapni a barátaimat, ennyire volt szükségem, sokkal inkább, mint a közönség elismerésére vagy a pénzre, vagy bármire.

13690718540030.jpg


A mondat végére visszajött a Grahaméket kísérő fickó, jelzi, ennyi volt, letelt az időm. Bezzeg most nem vagyok lefagyva, kézzel-lábbal próbálok tiltakozni, hiszen még be sem fejeztem. Nem érdekli, egyszer csak a szomszédos asztalnál találom magam, annyit mond, hogy itt leülhetek, ha akarok. Akarok, túl friss az élmény, összefoglalnám a gondolataimat. Megérkezik a következő újságíró, leül Graham mellé, feltesz neki egy kérdést, Graham mesélni kezd, én pedig figyelek, próbálok jegyzetelni.

2014-2015

blur-the-magic-whip.jpg- Hongkongban voltunk, és jött a hír, hogy elmarad a japán turnénk. Nem volt ellenemre, hogy legyen néhány pihenőnapunk a szállodában, de aztán Damon bedobta az ötletet, hogy van pár kezdetleges dal a fejében, keressünk egy stúdiót. Istenem, ez még inkább felvillanyozott, nagyon izgatott lettem. Csináljuk! Találtunk egy egyszerű kis termet, ahol nyugodtan együtt tudunk lenni. Igazából nem tudom, hogy tisztában voltunk-e ott azzal, hogy ebből egy album is kisülhet. Damonnak csak jöttek az ötletei, repetitív szövegekkel, improvizatív jellege volt az egésznek. Sem a stúdió, sem a város nem olyan volt, mint aminek  a Blurhöz bármi köze lehetne. Megcsináltuk, aztán hazajöttünk, mással foglalkoztunk, az élet ment tovább. Damonnal később leporoltuk a felvételeket, felvettünk ezt-azt, de aztán újra visszakerültek a polcra. Kezdett elveszni a lelkesedése, azt mondta, nem nagyon látja, hogy ebből bármi jó is kisülhet, nem érzi azt, ami Hongkongban volt.  Aztán egyszer átmentem hozzá, mondtam neki, Damon, itt vannak ezek a felvételek. Stephen Streetet akarom hozzá, ő lesz a kulcs! Szeret minket, tudja, hogy mit lehet kihozni a felvételeinkből. Úgy gondoltam, ha nem lesz semmi sem belőle, legalább megpróbáltam. Nekem ez személyes ügy volt, rendbe akartam tenni az utóbbi évek dolgait. A barátságunk már újra a régi volt, de a zenén még volt mit foltozni, és ezt jól meg akartam csinálni. Stephennel sokat dolgoztunk rajta, új gitártémákat találtam, aztán elmentünk megmutatni Damonnak.  Halálra voltam rémülve, hogy mit fog szólni! Tetszett neki, látott benne fantáziát, de az egészet meg kellett csiszolni, a hongkongi felvételek nem szóltak azért túl jól. Damon vissza is ment oda, hogy újra elmerüljön a városban, újra átélje azokat a dolgokat, ő ilyen. Aztán csak elkészültünk ezzel a The Magic Whip című nyolcadik lemezünkkel.

- És ez egy új fejezet kezdete, vagy a vége valaminek? – kérdezi az újságíró, én pedig fülelek, de az egyik pincér ekkor veszi csak észre, hogy kik ülnek a sarokban, és nagy robajjal odasiet, térdével pont annyira érintve az asztalomat, hogy a korsóm tizenhárom darabban végzi a padlón. Szedegetem össze a szilánkokat és törölgetem magamat, miközben észbe kapok: basszus, nem hallottam miatta Graham válaszát. Kibaszott rajongók.

Elekes Roland


az új lemez bejelentésének bő félórás sajtókonferenciája: 


az új lemezről az I Broadcast Jools Holland Later... című műsorából: 


ugyanonnan a fantasztikus Ong Ong

Címkék: magazin blur rec031
https://recorder.blog.hu/2015/04/20/kepzelt_riport_az_ev_visszatereserol_blur
Képzelt riport az év visszatéréséről – Blur

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr517383436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása