Elhunyt Percy Sledge, az egyik legnagyobb soul-sláger előadója

2015.04.15. 17:13, rerecorder

percy_sledge.jpg

A hatvanas évek végének, hetvenes évek elejének volt sikeres soul/r&b-énekese Percy Sledge, akinek legnagyobb slágere, a When A Man Loves A Woman nemcsak korának volt hatalmas slágere, hanem ez az egyik legnagyobb műfaji örökzöld is. Slegde-t 2005-ben iktatták a Rock And Roll Hírességek Csarnokába, még az elmúlt években is koncertezett, halálát májrák okozta - tegnap, 2015. április 14-én hunyt el 74 éves korában.

percy.jpgAz 1940-es születésű, mindig mosolygós (és a hatvanas években kúl sérót hordót) Percy Sledge már rögtön első kislemezével, azaz a számtalanszor feldolgozott When A Man Loves A Womannel csúcsra ért (például egy évvel később a Procol Harum is alaposan lenyúlta és egy másik világslágert készített a dal nyomán - amit aztán Percy ügyesen fel is dolgozott). A mezőgazdasági munkásként, majd a hatvanas évek elejétől kórházi kisegítőként dolgozó Sledge munka mellett, hétvégente lépegetett fel kisebb klubokban, amikor is egy korábbi ápoltján keresztül megismerkedett Quin Ivy producerrel és beindult a karrierje. Emblematikus dalát azután írta, hogy 1965-ben - amikor éppen építkezési munkásként dolgozott - egy napon belül elhagyta barátnője, és kirúgták állásából. Érdekesség, hogy a dal véglegesítésében segítő hangszereseknek adta a dalszerzői kreditet - ezt a jólelkűségét azért később alighanem legalább részben megbánta. A listavezető világsláger után (amely az Atlantic lemezkiadó első aranylemezeként a cég 1967-68-as igazi soul-uralkodását is elindította) jöttek sorban a Sledge hatalmas soulhangjához kiválóan passzoló romantikus slágerek (Warm And Tender Love, It Tears Me Up, Take Time To Know Her stb.). A hetvenes évek közepéig jelentkezett rendszeresen kislemezekkel, albumokkal, de aztán már csak koncertezett, igaz azt sokfelé nagy sikerrel - kiemelten népszerű volt Dél-Afrikában.

A When A Man Loves A Woman feldolgozásainak (például Michael Bolton vitte sikerre a kilencvenes évek elején), reklámokban való feltűnésének ritmusában újult meg iránta az érdeklődés, de nagylemezeket már csak nagyon szórványosan, évtizedes szünetekkel készített - az utolsó a 2013-as, vallásos dalokat tartalmazó The Gospel Of Percy Sledge volt. Az énekes kétszer házasodott, második feleségével 1980 óta éltek együtt, összesen 12 gyermeke született. 


a nagy sláger: 

Címkék: gyász percy sledge
https://recorder.blog.hu/2015/04/15/elhunyt_percy_sledge_az_egyik_legnagyobb_soul-slager_eloadoja
Elhunyt Percy Sledge, az egyik legnagyobb soul-sláger előadója

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr647370526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása