Nyerj jegyet az Against Me!, Palya Bea és Owen Pallett koncertjeire!

2015.04.13. 15:00, prorecorder

a38_logo1.jpg
A megszokottnál is izgalmasabbnak ígérkezik a hét az A38-on, április 16-án és 17-én ugyanis három egyedülálló koncert is lesz a Petőfi-híd lábánál. Csütörtökön az Against Me! fogja fokozni a vérmérsékletet a kortárs punk kedvelőiben, péntek este pedig Palya Bea duplakoncertjének első felvonása, valamint a nemzetközi szinten is pallérozott kamarapop-mester, Owen Pallett fellépése ígérkezik hálás programnak. A helyszín jóvoltából Recorderen mindhárom rendezvényre kisorsolunk néhány belépőt.

Az Against Me! már tíz-tizenöt éve ott van az amerikai gitárzene jól jegyzett együttesei között, és már a magyar közönségnek is volt szerencséje megtapasztalni, mire képes élőben a Floridából startoló zenekar. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne értelme felfrissíteni az élményeket. A punkok a tavalyi év elején megjelent Transgender Dysphoria Blues című hatodik lemeze ugyanis nem csak azért érdemel említést, mert ez az első korong, amin a transznemű, Thomas James Gabel néven született énekes immár Laura Jane Grace-ként szerepel, hanem azért is, mert számos könnyűzenei szaklap is határozottan dicsérte a mindössze szűk félórás erődemonstrációt.

2014-ben annyira jól sikerült Palya Bea című lemezének két koncertes bemutatója, hogy úgy döntött, idén is duplázni fog.  Az (Egy picivel tovább) Nő néven emlegetett páros fellépésen a polihisztor előadó tovább csigázza legutóbbi albumának diadal teljes körútját, mely során számtalan turnéállomás és megannyi pozitív visszajelzés öregbítette az immáron anyukaként is helyt álló, tavaly a Recordernek is nyilatkozó zenész hazai és nemzetközi hírnevét. Palya az épp készülőben lévő friss anyagából is szemezget majd ötfős együttesével kiteljesedő előadásán (azt már például tudni, hogy a Szaladós című szerzemény ősbemutatója is itt lesz), úgyhogy mind újoncoknak, mind rajongóknak ajánlott időtöltés a két koncert valamelyike.

Owen Pallettről többször is cikkeztünk már az oldalon és tavalyi, In Conflict című munkáját is nagyon kedveltük, így nem kérdés, hogy első itthoni fellépésének is kiemelt helyet szentelünk a naptárban. A széleskörű elismerésnek örvendő kanadai zenész életének harmincöt éve pont elegendő volt arra, hogy négy szólólemeze mellett jusson ideje az Arcade Fire, a Fucked Up, a Death From Above 1979, a Caribou, a Franz Ferdinand és még egy sereg másik zenekar albumainak vonósszekcióit megkomponálni, munkáinak monumentális és érzelemtől duzzadó hangvétele azonban nem megy a könnyed befogadhatóság kárára. Sőt, legutóbbi anyagát recenzorunk az illető eddigi legjátékosabbjaként jellemezte, ami még egy ok arra, hogy ne nagyon szervezzünk magunknak más teendőt péntek estére.

Az Against Me!-re 1 darab páros, a Palya Bea-koncertre szintén 1 darab páros, az Owen Pallett műsorra pedig 1 darab szólójegyet tudunk biztosítani.  Ha szeretnél részt venni a koncertek valamelyikén (akár mindháromra is lehet pályázni), akkor az alábbiakat kell tenned:


lájkolni a cikket az oldal tetején, valamint a Recorder Facebook-oldalát is

- bejelölni a részvételt az adott Facebook-eseményen (Owen Pallett, Palya Bea, Against Me!)

- küldeni egy e-mailt a jatek@recorder.hu címre AGAINST ME, PALYA BEA vagy OWEN PALLETT  tárggyal attól függően, hogy melyik koncerten szeretnél ott lenni (ha kettőn, akkor kettő, ha hármon, akkor három e-mailt várunk)

- várni, hogy április 16-án, csütörtökön délben kisorsoljuk a neved.

A nyerteseket e-mailben értesítjük.

 

Az Against Me! legutóbbi lemeze teljes egészében:


egy Palya Bea a koncerten bemutatásra kerülő Szaladós dala:


és egy klip Pallett tavalyi albumáról:

https://recorder.blog.hu/2015/04/13/nyerj_jegyet_az_against_me_palya_bea_es_owen_pallett_koncertjeire
Nyerj jegyet az Against Me!, Palya Bea és Owen Pallett koncertjeire!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr817361214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.