What The FAQ – Till Attila

2015.04.04. 15:31, rerecorder

img_0658b.jpg

Till Attila – vagyis jóformán egy egész országnak A Tilla – a kilencvenes évek óta meghatározó tévés arc és szokás szerint most is magas fokozaton pörög: fut Propaganda című műsora (az új részek április 26-tól kerülnek adásba) és készül második játékfilmje, a Tiszta szívvel című morális gengsztermese is, ami az utómunka fázisában van és amelynek a tavaly kiváló lemezt kiadott Kalotás Csaba szerzi a zenéjét.

- Mi a legkorábbi emléked?

- Több emlék jut eszembe még Budafokról, ahol három éves koromig laktuk a Varga Jenő tér mellett. Nem tudom, hogy melyik a legkorábbi, de például az egyik, hogy egy nagyobb fiú egy borosüvegre deszkát rakott és azon egyensúlyozott. Aztán egy olyan kép is beugrik, hogy egy hátsó udvaron dobálnak a bátyámék valamit. Meg egy olyan, hogy a bátyám és az apám a Dunán fogtak törpeharcsákat és azokat beleeresztették a kádba vagy egy lavórba.

- Mi volt a gyerekként elkövetett legnagyobb hülyeséged?

- Nem igazán voltak nagy hülyeségeim. Nem voltam rossz gyerek. Volt, hogy csavarogtunk Óbudán, még megvoltak a régi téglagyárak, lógtunk a suliból és bemásztunk építkezésekre. Azt hiszem a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején még többet bóklásztak a gyerekek. Lakótelepen nőttem fel és olyat például csináltunk – bár ez sem olyan nagy hülyeség –, hogy fentről dobáltuk a járókelőket. Emlékszem egyszer megdobtunk tojással egy lányt a vállán, aki ünneplőben volt. De én ezeket az apróságokat is mindig megbántam utána. Nem voltam igazi nagy vagány, mert később megbántam a hülyeségeket.


- Ha visszamehetnél az időben, milyen tanácsot adnál a tinédzserkori önmagadnak?

- Maximum annyit, hogy gyorsulj fel! Ugyan elég jól pörgök, de mégis egy lamentáló alkat vagyok és több mindent meg tudtam volna csinálni, ha egy picit még gyorsabban csinálom a dolgaimat. Néha évekig eldumáltam sok tervemet. Átrágtam ezeket barátokkal kocsmákban és ezzel olyan volt, mintha meg is történt volna, de közben nem történt meg. Viszont nincs igazán hiányérzetem. Nem voltam olyan, akit meg kellett volna menteni.


- Mit jelent számodra az újrakezdés?

- Azt hiszem, hogy az újrakezdés összefügg a kudarccal. Nekem is voltak újrakezdéseim, de olyan nagyon hosszan tartó kudarcaim nem. Az újrakezdés összefügghet azzal is, hogy valami véget ér. A dolgok nagyon sokszor nem úgy érnek véget, hogy az ember fejezi be, hanem megszűnik körülötte egy munkahely, megszűnik egy adott helyzet. Ilyen velem is számtalanszor volt, hogy televíziók, programok szűntek meg. Megszűnt a TV3, kirúgtak minket a Magyar Televíziótól, mert féltek, hogy majd milyen kulturális műsorokat fogunk csinálni. Az én újrakezdéseim ezekhez a pillanatokhoz kötődnek.


till_attila.jpg- Te miben hiszel?

- Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert csak egy paradoxonnal tudok válaszolni. Bár szerintem nagyon sokszor paradoxonok hordozzák az igazságot. Alapvetően nem vagyok hívő alkat, nem igazán érdekel az, hogy valamifajta konkrét támaszt találjak magamnak az életben. Legyen az a vallás, a tudomány vagy egy művészeti munka. Közben persze a művészet érdekel a legjobban a világon, de abban is egy játékos alkat vagyok, nem pedig hívő. Nem az a része érdekel, hogy a művészet miben tud tökéletes lenni, miben tud valami elmozdíthatatlanul dogmatikusan összeállni. Ezekben eleve nem hiszek, jobban érdekel mindenben az, ami szabálytalan, ami törvényt bontó. Ez a nem hívő részem, ugyanakkor meg ahhoz, hogy bármit kitartóan tudjak csinálni, vagy kedvvel, vagy egyáltalán, hogy az ember szeresse magát, már ez is egy hit. Mégiscsak hiszel magadban és azokban a projektekben, amiket csinálsz. De itt fenntartom, hogy lehet, hogy már átlibbenünk a hitből a szenvedélybe. Ez a paradoxon része, de ugyanakkor meg, ha egy mondatban kell válaszolnom, akkor azt gondolom, hogy nem olyan fontos a hit, de legalábbis nem a hit a legfontosabb a létezésben, még azzal együtt is, hogy mindenki hisz valamiben. Számomra legalábbis nem ez a létezés legizgalmasabb része.


- Mit tekintesz küldetésednek?

- Nem szoktam ezen gondolkozni. Ez is olyan szó, amelyik hangzatos, de nem jelent semmit. Az nem jelent semmit, hogy valakinek van-e küldetése vagy nincs. Nekem nincs, nem is használom ezt a szót. Rengeteg sok vágyam van inkább, amit még szeretnék beteljesíteni. Feladatokat látok magam előtt, a küldetés nekem túl erős szó.


- A magyar nép nem politikára termett, igaz vagy hamis?

- Igaz.


- Miért fontos a politikai szerepvállalás?

- A politika egy olyan mesterségesen kialakított rendszer, amiben a mi életünk is zajlik, a közös gondolkodásunk, a közös ügyeink intézése. Ez egy évezredek óta meglévő forma, amit így-úgy alakítunk nagyon régóta. Ezért az egyik legfontosabb dolog az életünkben. Egy közösségnek a tagja annyi dologért emelhet szót, amennyit belerakott ebbe a történetbe. Magyarországon ezzel az a baj, hogy teljesen meg vagyunk zavarodva, nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Most kellene kialakulnia egy erős politikai kultúrának.

WHAT THE FAQ-KÉRDÉSSORUNK KORÁBBI VÁLASZAI GESZTITŐL ALFÖLDIN ÁT GANXSTÁIG - ÉS PERSZE SOKAN MÁSOKIG.


- Mi a legnagyobb erényed?

- Könnyű velem a többi embernek. Legyen az munka, bármilyen közösség vagy család. Olyan személyiség vagyok, aki nem problémázik. És nagyon jószívű vagyok. A feleségem itt van mellettem és röhög, írd be, hogy a felesége röhög a háttérben, hogy ez nagyon vicces.


- És a legnagyobb bűnöd?

- Nagyon szelídnek mutatom magam, közben egy agresszív személyiség vagyok, aki jól kezeli ezt a dolgot. De közben mégsem, mert begyűjtöm a feszültséget és egyben adom le. Lassan szívom fel, majd felrobbanok. Belém van kódolva egy ilyen veszélyforrás: úgy tűnik, hogy velem bármit meg lehet tenni, de ez nem igaz. Ha valamiben váltok, akkor nem nézek vissza. Nem tudok visszafele tartani se emberi kapcsolatokat, se mást.


- Kedvenc káromkodásod?

- Alapvetően elég csúnyán beszélek. A tévében sem nagyon volt rajtam kívül más, aki mondott olyat nagy élő műsorban, hogy „ez kurva jó volt!” Például Tóth Gabit is megdicsértem így. Én tényleg nagyon szeretek csúnyán beszélni. Viszont sokszor nem tetszik, ha más káromkodik. Csak kevés embernek áll jól a csúnya beszéd. Lehet, hogy nekem sem áll jól. Mostanában nagyon szeretem a Tizedes meg a többiekből az „Ó, hogy az a mennybeballagó…” és akkor lehet cifrázni. Meg a Mucsi Zoltán káromkodásait szeretem használni a FEKETEországból, amikor villanyt szerel.


- Mit énekelsz a zuhany alatt?

- Semmit, nincs jó hangom.


- Hogyan hallgatsz zenét?

- Futógépen vagy amikor utazom BKV-val.


panik_plakat_nagy.jpg- Vinyl vagy cd?

- Telefon. És a streamingszolgáltatások.


- Kedvenc régi zenéid?

- A klasszik rock. A futásnál állandóan használom. Sok minden másra nem is tudok gyorsan futni. Az AC/DC az etalon, szigorúan Bon Scott. Én a sapkást nem is szeretem, nem hallgatom azokat a lemezeket, amin ő énekel. Aztán Motörhead. Teljesen klasszik típus vagyok, az Ace Of Spades album. Egyetlen mentségem, hogy már megvolt gyerekkoromban is bakeliten a lakótelepen 1980-ban. Baromi nagy közhely, de a legjobb rocklemez. Aztán hallgatom a Deep Purple-t is, a Rolling Stones rockosabb dolgait, de még a Guns N’ Roses is be van tárazva. Előadócentrikus és dalcentrikus vagyok.


- Aktuális kedvenc zenéid?

- A kanadai Timber Timbrét imádom, orrba-szájba hallgatom. És a dagi, vallásos, szakállas Matthew E. White is nagy favorit. A magyarok közül a Volkova Sisterst szeretem nagyon.


- Melyik koncert volt rád a legnagyobb hatással?

- Rengeteg volt nagy hatással, de ha kapásból kell mondani, akkor a rendszerváltás utáni első Iggy Pop-koncert 1992-ben a Petőfi Csarnok külsőben. Az jó volt! Berobbant a színpadra és az első mozdulata az volt, hogy letépte magáról a pólót. Nem az ötödik számnál, mint a Mick Jagger vagy az Axl Rose. Nem, Iggy Pop már meztelen, mire először eléri a mikrofont. Teljesen belém égett: minimálzenekar, leeresztett dobszerkó, egy Jézus szíve zászlócska a basszgitáros erősítőjén és egy Hitler-bajszos Elvis Presley zászlócska a szólógitáros erősítőjén. Ennyit volt a díszlet, tökéletes.


- Tévéműsor, amit nem hagynál ki?

- Nehéz kérdés. A televíziózás most olyan állapotban van, hogy muszáj lenne kitalálni új formátumokat. Én is gondolkozom ezen, de kicsi pont vagyok ebben és szerintem külföldön is nagyon jár az emberek agya. Lement egy nagy korszak. A valóságshow-k és a tehetségkutatók deja vu show-k lettek, minden pillanat látott, mindent tudunk, ezekből már kiment a kakaó. A személyiség show-k sem érdekesek már. Jó nagy korszak volt a modern televíziózás történetében. Nagy kérdés, hogy mi jön most.


- Ki voltak azok a filmrendezők, akik a film felé tereltek?

- Nekem nem volt erre kijelölt utam, aminek az indulópontjánál lehetett volna egy-két ilyen nagyhatású filmrendező. Túl sok fajta filmet nézek, túl sok rendező fogott meg.


- Melyik könyv volt rád a legnagyobb hatással?

- Legutóbbi időszakból két nagy kedvencem van, az egyik Susan Sontag. Őt már olvastam régebben is, de most újra felfedeztem magamnak, sorban rendelem a régi könyveit. A másik Cormac McCarthy, neki is elolvastam az összes könyvét. Előtte az oroszokat szerettem, Pelevint, Ulickaját, Szorokint.

img_0622b.jpg


- Félig tele, vagy félig üres a pohár?

- Tele.


- Magyarnak lenni annyi, hogy...


- … mindig, mindenkinek, mindent elölről kell kezdenie.


- A boldogság egy...

- … rajtad múló dolog.


- A szeretet…

- … lételem, annyi kell belőle, mint a levegőből.


- A tehetség…

- … fokozható.


- A legféltettebb kincsem...

- … a családom.


- Utoljára akkor sírtam, amikor...

- … részeg voltam.


- Mi történik velünk, amikor meghalunk?

- Az az utolsó selfie.


interjú:
Dömötör Endre
friss fotók: Lékó Tamás


Tilla a Nagy duett című adásban elő is adott egyik szeretett zenekarától, a Guns-tól a Paradise Cityt, Tóth Gabival közösen: 


a VS.hu járt a készülő Tiszta szívvel című film forgatásán: 


ez pedig Till Attila első filmjének, a Pániknak a trailere: 

 

https://recorder.blog.hu/2015/04/04/what_the_faq_till_attila
What The FAQ – Till Attila
süti beállítások módosítása