Megállás nélkül fogunk játszani – izlandi gyorstalpaló (2. rész)

2015.04.04. 18:00, prorecorder

sigur11.jpg

A harmincadik Recorder magazin fókusztémájaként Björk nem csak saját karrierje, hatása és diszkográfiája áttekintésére nyújt nagyszerű alkalmat, de hazája, Izland könnyűzenéjének bemutatására is. Legutóbb az ország 70-es, 80-as évekbeli termését vettük szemügyre, most következzen a történet második fele, a 90-es esztendőktől egészen napjainkig. 

A kilencvenes évekbeli kitörés

emiliana_torrini_11.jpgBjörkék sikerei felszabadították a zenészeket, megszaporodtak a kreatív alterock együttesek (Reptile, Todmobile, Nýdönsk, Sálin hans Jóns míns, Botnleðja, Maus), de újabb áttörés helyett – nagyjából várhatóan – Björk lett világsztár szólóban. Ám ez már végképp a szigetországra irányította a figyelmet és lassan, de annál biztosabban kezdtek feltűnni az NME-ben az izlandiak. Elsőként a GusGus tánczenei kollektíva hódított 1997 körül, majd Emíliana Torrini (jobbra) keltett feltűnés 1999-es, triphopos lemezével, és amikor a világ már kezdte az északiakat tánczenei csodahelyként elkönyvelni, az ezredfordulón berobbant a Sigur Rós (nyitóképen) egy nagyjából mindenki által posztrock-csúcsműként elkönyvelt instant klasszik nagylemezzel (Ágætis byrjun, 1999). Mellettük jött fel a viking- és posztmetál Sólstafír (az izlandi metálban amúgy a Drýsill volt az előfutár a nyolcvanas években, a Sororicide az alappillér a kilencvenesekben és a posztrock felé is nagyhatású HAM az igazi zajos úttörő). Ezek az előadók mind máig aktívak és az izlandi zene meghatározó alakjai, számos nemzetközileg is elismert lemezzel, ráadásul ők teremtettek alapot a 2000-es évekbeli igazi elszabaduláshoz.


EMÍLIANA TORRINIVEL INTERJÚT IS KÉSZÍTETTÜNK.

Kortárs minimál

press41_2.jpgHogyha van a zenei életben az említett nagyokon túl meghatározóan izlandi, akkor az a kortárs klasszikus, kortárs elektronikus zene. Ennek gyökerei közé Thorkell Sigurbjörnsson La Jolla Good Friday című 1981-es minimalista elektronikuszenei kiadványa és egy 1991-es projekt, a Gaia címnélküli ambientalbuma tartozik. A kibomlásban pedig kulcsszerepe volt a múm ezredfordulós Yesterday Was Dramatic – Today Is OK című, elektronikát és akusztikus hangszereket keresztező klasszikusának. Onnantól jöttek a kísérletezők sorban: Jóhann Jóhannsson (balra), Ólafur Arnalds, Valgeir Sigurðsson – utóbbi producerként is jelentős (számos előadót csábított már Izlandra lemezt felvenni: pl. Bonnie ’Prince’ Billyt), sőt lemezkiadóként is kulcsfigura, hiszen a szintén ott élő ausztrál Ben Frosttal és az amerikai Nico Muhlyval alapított Bedroom Community nevű kísérleti-kortárs labeljük a legkarakteresebb, legjelentősebb izlandi lemezcég (a másik fontos a helyi krémet kiadó 12 Tónar).


A világ lerohanása

2591285_fm-belfast1.jpgKétségtelen, hogy a befutott előadók (Björk, Emíliana Torrini, Sigur Rós) és az ország kuriózum-faktora további érdeklődést generált, ami meg az izlandi színtér rohamos duzzadását eredményezte a 2000-es évekre, és kétségtelen az is, hogy a mennyiség idővel átcsapott minőségbe is, amivel mindig lehet nemzetközi figyelmet kelteni, de ezzel együtt az is tény, hogy a nagyok szintjére egyetlen másik előadó nem ért oda az elmúlt tizenöt évben. Ügyesekkel, aranyosakkal, izgalmasakkal azonban fjordokat lehet rekeszteni. Van itt posztrock-utánpótlás (For A Minor Reflection), szoftos indierock (Leaves – apró érdekesség, hogy a kvartett frontembere tőlem kérdezte meg egy 2005-ös ír fesztiválon való fellépésük után a tömegben bóklászva, hogy hol tud füvet szerezni), nívós pop (Hafdis Huld – ő ex-GusGus-énekesnő), indiepunk (Jakobinarina), indiefolk szólista (Asgeir Trausti), indiefolk zenekar (Of Monsters And Men), indiefolk szupergrup (Seabear), abból kinőtt folkos indiepop (Sóley) és experi-indie (Sin Fang), folkos, countrys, blues-os előadó (Lay Low), komoly zenebohóc (Mugison), neoklasszikus-folkos-posztrock (Amiina), aztán elektropopos indietronica (FM Belfast) (fent), szintis elektropop (Bloodgroup), indie-s dancepop (Retro Stefson), indiepop (Hjaltalin), slackerrock (200.000 Naglbítar), indierock (Mammút), zajrock (Mínus) és persze olyan hagyományos, de errefelé szokatlan stílusokban alkotók, mint pop (Páll Óskár), funk (Jagúar), reggae (Hjálmar) és még hiphop is (Quarashi).

AZ ÚJ OF MONSTERS AND MEN-DALT HALLOTTAD MÁR?

És nincs megállás

mono-town1111.jpgUgyan a 2008-as komoly izlandi gazdasági válság egy picit visszavetette a zenei életet is, de a színtér azóta nagyjából visszaállt a normál ügymenetre: 2014-ben 170 új album jelent meg az országban és megállás nélkül szaporodnak a felfedezésre váró előadók: úgymint a tipikusan izlandi indietronica Valdimar, a szoftos-szép Mono Town (balra), a dreampopos Oyama, vagy olyan remek nevűek, mint Prins Póló, Samaris és Börn. Kérdés csak az, hogy lesz-e köztük egy következő Sigur Rós? Vagy legalább egy múm.


Dömötör Endre


Egy teljes Boiler Room-szett a GusGus-tól Mexikóból:


a Sigur Rós az Abbey Road stúdióban adja elő Ára Bátur című számát nagyzenekari kísérettel:


Jóhann Jóhannsson soundtrackje a 2014-es A mindenség elmélete című filmhez:


Az FM Belfast fellépése a prágai Electronic Beats feszten:


egy közel másfél órás múm-koncert Hong Kongból:


és egy komplett Mono Town-performansz a a Seattle-i KEXP rádióadónál:

https://recorder.blog.hu/2015/04/04/megallas_nelkul_fogunk_jatszani_izlandi_gyorstalpalo_2_resz
Megállás nélkül fogunk játszani – izlandi gyorstalpaló (2. rész)
süti beállítások módosítása