Így olts tüzet hanghullámokkal!

2015.03.27. 11:03, subrecorder

sound.jpg

Két virginiai mérnökhallgató új találmányt fejlesztett ki, amely olyan alacsony frekvenciájú hanghullámokat bocsát ki, ami képes (egyelőre) kisebb lángok eloltására. Eredetileg konyhai tüzek megszüntetésére tervezték, de most már mernek nagyobbat álmodni, akár az űrben is hasznos lehet a készülék.

A 28 éves Viet Tran és a 23 éves Seth Robertson idén májusban diplomázik a virginiai George Mason egyetem villamosmérnöki képzésén, a záróvizsgára való készülés mellett pedig még arra is maradt idejük, hogy kifejlesszenek egy olyan találmányt, ami hanghullámok segítségével olt el kisebb tüzeket. Bár az elmélet adott volt a készülék megalkotásához (a hanghullámok egyben nyomáshullámok is, amelyek elvonják az oxigént az lángoktól, így eloltva azt), így is egy évnyi kísérletezésre volt szükségük ahhoz, hogy az el is készülhessen. Először is meg kellett találniuk a megfelelő magasságú/mélységű hanghullámokat. A tűz elé nagy teljesítményű mélynyomókat állítva rájöttek, hogy a zene nem alkalmas a tűzoltásra, mert az általa kibocsátott hanghullámok túl változóak. 20-3000 hertz közötti hullámoknál a tűz vibrált ugyan, de égve maradt, végül a 30-60 hertz közötti tartományban találtak megoldást. A találmány így most egy frekvenciagenerátorból, egy kis erősítőből, egy akkumulátorból és egy nagy kartonpapír csőből áll. Ez utóbbi koncentrálja egy helyre, a tűz felé a hanghullámokat.

Mikor először előhozakodtak találmányuk ötletével, senki nem segített nekik az egyetemen, rengeteg szkepticizmuson kellett túljutniuk, a legtöbb ellenlábasuk azt mondta, mivel nem kémiai-, hanem villamosmérnökök, ezért fogalmuk sincs arról, hogy amiről beszélnek: mindez lehetetlen. Végül egyik professzoruk melléjük állt, és meg is érte küzdeniük a szerkezetért, mert a virginiai tűzoltóság máris félretett forrásokat nekik, melyből nagyobb területű és más eredetű tüzek eloltásával kísérletezhetnek. A találmányra nem véletlenül figyeltek fel a tűzoltók, hiszen nem csak konyhai balesetek megakadályozására lenne használható, hanem erdőtüzek megállítására is, a jelenleg erre használt habok ugyanis nem minden esetben hatékonyak. A mérnökhallgatók emellett pedig már az űrben is látják készülékük hasznát, tehát nem lehet róluk azt mondani, hogy kicsiben gondolkodnának. De most állításuk szerint először a diplomájuk megszerzésére koncentrálnak, és mivel mindkettejüket állás várja utána, nem tudják, mikor lesz idejük találmányuk fejlesztésére.


A hanghullámokkal tüzet oltó készülék bemutató videója:

https://recorder.blog.hu/2015/03/27/igy_olts_tuzet_hanghullamokkal
Így olts tüzet hanghullámokkal!
süti beállítások módosítása