Jön az új Amber Smith-lemez, itt egy friss dal róla!

2015.03.25. 13:13, rerecorder

amber_smith_2015.jpg

A magyar - azon belül is az angolul éneklő előadókat összefogó - indierock-színtér legrégebb óta működő, legjelentősebb zenekara, az Amber Smith másfél éve adta ki legutóbbi dalait (Another Way, Merciful Sea), de előző, címnélküli nagylemeze már több mint három éve jelent meg, tehát meglehetősen nagy szünet után tér vissza a kvartett. A Modern című hatodik Amber-album április 6-án, Húsvéthétfőn jelenik meg, de az első dal, a Let Go máris hallható a lemezről.

Az Amber Smith a 2012-es öttagú felállásban rögzített ötödik lemez turnéi után kisebb szünetet tartott és 2013 végén egy átalakult formában, kvartettként tért vissza a fent már linkelt kislemezzel. Poniklo Imre alapító gitáros-énekes mellett - aki az állandó pont az Amber Smith immár 15 éves történetében - Bátor Bence dobos maradt a régi tagságból és érkezett melléjük Faragó Tamás gitáros és Olli Toof basszusgitáros - az új lemezt is ők négyen rögzítették. Poniklo persze alkotóként igen aktív volt az elmúlt években: dolgozott The Poster Boy nevű másik zenekarával (Melody 2012-ben és a Fonogram-díjas Bonjour, c’est Pop deux 2013-ban), tavaly pedig írt egy lemezt Hámori Gabriella színész-énekesnőnek is. Most viszont a hatodik Amber Smith-albummal újra fő zenekara kerül a fókuszba.

„Nagyon jól működik most négyünk között a kémia. Két éve, hogy a jelenlegi felállásban zenélünk és emberileg és zeneileg is remekül kijövünk egymással. Toof (Oleg Zubkov, a basszusgitáros – a szerk.) egy igazi titkos fegyver, sokkal több potenciál van benne mind zenészként, mind dalíróként, mint azt az ember hinné. Már a 2013 decemberi Another Way kislemezen is volt egy száma, de az új lemezen több dalban is társszerző” - meséli Poniklo Imre a közös munkáról.

„Hihetetlen gyorsan jött össze ez az album – nem siettünk, tavaly július végén álltunk neki írni, és az eredeti terv az volt, hogy legjobb esetben egy évre rá (azaz 2015 őszére) készül majd el. Ehhez képest sorban jöttek a dalok, összeraktuk őket és novemberben fel is vettünk nyolc dalt, amelyekhez két instrumentális számot adtam hozza én. A lemez címe - Modern - sok mindent jelent. Hangzásában, esztétikájában megidézi a nyolcvanas évek elejét, meg néhány előadót, akik rám/ránk hatással voltak. Akkoriban az ''modern'' és ''new wave'' volt, bár a modern szónak már akkor is volt egy kis anakronisztikus íze, hiszen már a huszadik század elején is modernnek hívták a művészeti irányzatokat. Úgyhogy mára ez a szó csaknem teljesen értelmezhetetlen. Ugyanakkor egy kis önironikus kikacsintás is: két éve változott a felállás, de úgy érzem ez most erőssé tett minket, és ez egyfajta újrakezdés is. A nyolcvanas években divat volt itthon ilyesmi címkékkel ellátni zenekarokat Új Skorpió, Modern Hungaria – szóval ez a Modern Amber Smith. Nekem a ''nagy'' Amber Smith-felállás óta ez a legerősebb line-up” - meséli a zenekar vezetője.

Az új Amber Smith-albumot a Hold On To Your Love című kislemezdal vezeti még majd fel a napokban. A dalhoz Szőke Barna rendezett klipet.

Az Amber Smith Modern című nagylemezének számsorrendje:

01. The Day After
02. Barking Dog
03. Hold On To Your Love
04. Let Go
05. Flame To The Fire
06. Memories of TV
07. Same Old Tune
08. Batman vs Joker
09. The Return
10. Into the Blue


a lemezbemutató koncert április 11-én lesz Budapesten a Gozsdu Manó Klubban, Facebook-eseményoldal

a friss Amber Smith-dal, a szintis-klasszicizáló Let Go, amelyet bárki letölthet a zenekar Bandcamp-oldaláról


és a Modern borítója: amber_smith.jpg


nyitókép: Galgóczy Németh Kristóf

https://recorder.blog.hu/2015/03/25/jon_az_uj_amber_smith-lemez_itt_egy_friss_dal_rola
Jön az új Amber Smith-lemez, itt egy friss dal róla!
süti beállítások módosítása