Premier! Az Esti Kornél akusztikus koncertje (S(o)un(d)city Szeged-felvétel)

2015.03.18. 13:30, Frontrecorder

esti_kornel_2.JPG

S(o)un(d)city Szeged csapata még tavaly novemberben indította el akusztikus koncertsorozatát Lights néven. A szériát az Esti Kornél nyitotta, a budapesti zenekar hét dalt adott elő unplugged verzióban a szegedi Hungi Vigadóban, a bő fél órás műsoruk teljes felvétele most nálunk nézhető meg először.   

„A decemberi, szegedi koncert inkább csak egy kis 'utcazene' volt, illetve olyan, mintha egy nappaliban játszottunk volna a barátainknak" - meséli Lázár Domokos, az Esti Kornél gitáros-énekese. "Persze izgultunk, meg szokatlan volt a szitu, de aranyos volt a kis közönségünk, elnézték a hibákat meg a bénázásokat. Jó volt leülni a Hungi sarkába és elnyomni ezt a pár dalt mindenféle kütyü nélkül. November óta készülünk egy színházi közegbe szánt akusztikus programmal, amelyben dalainkat lecsupaszítva, intimebb zenei környezetbe helyezve adjuk elő. Februárban Ágoston (Lázár Ágoston dobos - a szerk.) betegsége miatt sajnos el kellett, hogy halasszuk az Átrium Film-Színház-beli koncertünket, de április 8-án pótoljuk!"  Áprilisban egyébként új dallal és klippel is jelentkezik a zenekar, amely március végén indul május elejéig tartó országos tavaszi turnéra. Most viszont íme a S(o)un(d)city Szeged Lights-sorozatának nyitányaként adott akusztikus minikoncertjük teljes felvétele:

A koncertfilmhez természetesen ezúttal is jár novella, melyet a S(o)un(d)city Szeged állandó szerzője, Szabó Dániel írt. „Az Esti Kornél-koncert nyitánya ihletett meg. A 'Ti a rosszak, mi a jók vagyunk' gondolatot fordítottam ki. Egy személyes élményem volt ez pár éve. A dologból nem szerelem lett, de a mai napig nagyon jó barátok vagyunk, talán a legjobbak. Eleinte mind a ketten mást gondoltunk a másikról, de 30 percnyi ismeretlenség után dőlt el, hogy mi nem ellenségek vagyunk” - mondja a szerző a Zsáner című novelláról, amely itt olvasható.


fotó:
Orbán Kata

.

https://recorder.blog.hu/2015/03/18/premier_az_esti_kornel_akusztikus_koncertje_s_o_un_d_city_szeged-felvetel
Premier! Az Esti Kornél akusztikus koncertje (S(o)un(d)city Szeged-felvétel)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr487280315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.