Sinead O'Connor nem énekli többé a legnagyobb slágerét

2015.03.17. 10:37, subrecorder

sinead1.jpg

Sinead O'Connor áprilisi budapesti fellépésén 30 évnyi diszkográfiájából válogathat majd dalokat, így aztán bőven lesz mit előadnia. Egyvalami azonban biztosan nem fog elhangzani, mégpedig az énekesnő legismertebb, emblematikus dala, a Nothing Compares 2 U, azt ugyanis a tegnapi naptól kezdve nem énekli többet élőben.

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy az ember elhagyja azt a számot, aminek köszönhetően világhírre tett szert, még ha olyan hosszú és eredményes karrier is áll mögötte, mint Sinead O'Connornak. A Prince által írt dal feldolgozását az énekesnő az 1990-es, második stúdiólemezére vette fel, és miután megjelent hozzá az azóta legendássá vált videó, a szám saját életet kezdett élni. Az MTV-n gyakorlatilag nem volt olyan napszak, amikor ne hangzott volna el, rengeteg televíziós fellépésre hívták az előadót, gyakorlatilag pár hónap alatt mindenki megismerte Sinead O'Connor nevét. A dal az ő előadásában elsősorban elhunyt édesanyjának szólt, de állítása szerint az elmúlt 25 évben rengeteg érzelmi helyzetre reflektálva adta elő élőben - de most ebbe fáradt bele végleg.

Az énekesnő így írt rajongóinak a Facebookon: "Rendben, itt van az ideje, hogy abbahagyjam a Nothing Compares 2 U éneklését. A bel canto énekstílus - melyben képezve vagyok - első szabálya, hogy nem éneklünk olyat, amivel nem tudunk érzelmileg azonosulni. Számomra 25 év után, körülbelül 9 hónappal ezelőtt jött el az pont, amikorra végképp kimerítettem minden olyan tartalékomat, amivel bármilyen érzelmet tudok ehhez a dalhoz kötni. Nem akarom, hogy a koncertlátogatóimnak csalódniuk kelljen, mikor nem hallják majd a számot, ezért szerettem volna előre szólni. Ha csak azért énekelném, hogy megfeleljek a közönségemnek, nem végezném rendesen a munkámat, mert nekem az a munkám, hogy érzelmileg elérhető legyek. Hazudnék. Egy hazugságot kapnátok helyettem. Én pedig őszinte szeretnék lenni, ebben vagyok gyakorlott. Nem vagyok színész, soha nem tanultam, meg hogy hogyan kell színészkedni. Más dalokat is hagytam már el ugyanebből az okból." Ez egy igen dicséretre méltó hozzáállás és egy olyan lépés, amit sok előadó/zenekar nem mer meglépni. Sinead O'Connor nálunk április 21-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül lép fel, tavalyi lemezét, az I'm Not Bossy, I'm The Boss-t mutatja be nekünk, de azért biztosan hiányozni fog a Nothing Comapres 2 U. 

A dal - ezek szerint - utolsó élő előadása március 15-én, amit az énekesnő egy, a színpad előtti tóban landoló kacsa láttán félbe is szakított:

Viszont ha már belelendült a facebookozásba, Sinead rögtön üzent pesti rajongóinak is:

 

Van, aki nem ismeri? Íme a szóban forgó dal:

Címkék: sinéad o connor
https://recorder.blog.hu/2015/03/17/sinead_o_connor_nem_enekli_tobbe_a_nothing_compares_2_u-t
Sinead O'Connor nem énekli többé a legnagyobb slágerét

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr877276709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása