„Még úgy is, hogy beadsz egy üres papírt” - Elefánt-interjú

2015.03.13. 19:35, Frontrecorder

elefant_2.jpg

Az egyik legkarakteresebb, unikálisan eklektikus fiatal hazai zenekar jelenleg az Elefánt, amely 2011 decemberében, egy Kodály Method-videóban tűnt fel és bővült ezután hatfősre, hogy már így vegyék fel a bemutatkozó EP-jüket 2012-ben, amit 2013 áprilisában követett a Vérkeringő című nagyszerű bemutatkozó album. A zenekar népszerűsége és tábora szépen nőni kezdett, tavaly bekerültek a Nagy-szín-pad tehetségmutató indulói közé is, így második albumukat már komolyabb várakozás előzte meg. A március 14-én megjelenő, már kvintettként felvett Gomoly kapcsán a két alapítóval, Szendrői Csaba énekessel és Tóth András gitárossal beszélgettünk.

elefant2.jpg- Amikor zenélni kezdtetek Szombathelyen, milyen elképzelésekkel vágtatok neki, mit volt a cél, a vízió

Szendrői Csaba: - Ez eléggé hullámzó volt a részemről, volt, hogy mindenféle földi jót akartam a zene által, szerelmet, könnyebb életet, naiv dolgokat. Aztán egy idő után, amikor már úgy nézett ki, hogy marad a zene csupasz szeretete, igazából akkor indult el minden. Ez is egy fajta irónia.

Tóth András: - Csabival már 14 éves korom óta együtt zenélünk (ő volt akkor 16 azt hiszem), sokféle formációban próbálkoztunk együtt az Elefánt előtt. Víziónk nem nagyon volt, természetesnek tartottuk a heti egy próbát, és ha volt lehetőség a koncertezést. Az első pillanat akkor lehetett, amikor ráéreztünk erre a vízió-dologra, hogy saját számot is tudunk írni. Onnantól lett szerintem ez egyfajta elhatározás, hogy csak sajátokat csináljunk, kötöttségek nélkül, mert az a legizgalmasabb.

- Milyen hatásokból merítettetek a kezdetekkor, érnek-e benneteket behatások azóta?

SzCs: - Igazából  fiatal korom óta viszonylag tudatosan hallgatok zenét, mármint volt punkkorszakom, meg rap- és jazz-, mostanság pedig azok a zenekarok kötnek le igazán, amik nehezen skatulyázhatóak, amiknél elmosódnak a műfaji határok. Persze nincs ilyen megkötés sem, most a BADBADNOTGOOD nevű zenekaron függök. Aminek nagyon örülök, mert régen volt ilyen. Talán az alt-J első lemeze utoljára. Amúgy pedig Erik Satie, de ő már örök szerelem.

TA: - A kezdetekben főleg a régi idők zenéi, a klasszikus rock, blues és tradicionális jazz kötöttek le és inspiráltak. Az utóbbi években egyre több klasszikus zenét hallgatok, vagy olyan jellegű könnyűzenét, ami feszegeti a zenei határokat. Persze minden Chopin közé becsúszik néha egy kis Primus is, mert jó néha hülyének lenni, vagy egy Tom Jones-összes. Azt imádom.

- Ma már budapesti zenekarnak számítotok, a szónak a "mentális", kulturális értelmében is. Amikor feljöttetek, hozott ez bármi változást, ami alakította a zenéteket?

SzCs: - Én azt gondolom, hogy inkább a személyiségünkre gyakorolt hatása által közvetve befolyásolja a zenénket Budapest. Én sokkal zárkózottabb lettem itt, ennek sok pozitív jelentéstartalma is van. Sokkal mélyebben ismerkedtem meg a saját határaimmal, ez új témákat ad, új megvilágításból látom a dolgokat.

TA: Budapest számomra a leginspirálóbb város, ahonnan a legjobb néha elhúzni. A zenénket termékenység szempontjából mindenképp pozitívan befolyásolja,  imádom minden kis negatív szegletével együtt. 

- Nagyon különböző zenei irányokból terelődtetek össze, mi az, ami egyben tart benneteket? 

SzCs: - A sors valahogy úgy hozta, hogy ez az öt tag első találkozás óta együtt maradjon. Mi öten tényleg testvérekké váltunk az elmúlt három évben, kevés dologért vagyok ennél hálásabb az életnek. Bár különböző irányokból érkeztünk, már ami a zenei múltunk illeti, sok közös kedvencünk van. És főleg az elképzeléseink csiszolódtak egymáshoz mostanra. Ami viszont összetart minket, az az egymásba vetett hitünk, vagy bizalmunk. Amikor felállunk a színpadra, vagy amikor zenét írunk, nincs kétségünk afelől, hogy mindenki a legjobbat akarja kihozni magából a végeredmény érdekében, akkor is, ha ez adott esetben épp azt jelenti, hogy alkalmazkodnia kell a többiekhez. Addig nem teszünk le egy dalt, amíg mindenki nem mondja azt rá, hogy oké, ez tetszik. Ez néha elég idegőrlő tud lenni, de hát ez a munka része. Remélem nem voltam nagyon patetikus.(nevet)

TA: - Létezik egyfajta közös kohézió, zeneileg és emberileg is, pedig nagyon sokfélék vagyunk. Talán a nyitottság az újra, és az, hogy szerintem inkább hagynánk abba a zenélést, ha tudnánk hogy az egyikünk kiesne a képből.

- Hogyan működik nálatok a dalszerzés? És hogyan "rendeződik" a zene, ami a zenekar sokszínűsége ellenére kezdettől nagyon egyben van?

SzCs: - A dalszerzésben nincs törvényszerűség. Most már direkt csinálunk magunknak alkotótábort, amikor napokon keresztül semmi dolgunk csak a zene és önmagunk felszabadítása. (mosolyog) Elég maximalista mindenki a zenekarban, a hangszereléssel elég sokat tudunk pepecselni azért, hogy a végére egyben legyen a cucc. És én is rengeteget foglalkozom egy szöveggel, mire elégedett tudok lenni vele.

TA: - A dalokat legtöbbször egy-egy téma, motívum inspirálja, ami gyakran Csabiból vagy belőlem fakad ki, majd ketten összeülünk, és iziben össze is rakjuk úgy, ahogy van. Na meg persze van az ellentét, amikor képesek vagyunk hatszor átírni egy dalt, és másfél évig csiszolni, alakítgatni.  Mindegyinek megvan a maga varázsa.

elefant3.jpg- Azt hangoztatjátok, hogy nálatok zeneileg stílusszabadság van. Az eklektikusság is lehet megkötés és skatulya, ha azt várják el egy zenekartól - ti értitek ennek a veszélyét?

SzCs: - Persze, ha valaki kényszernek érzi azt, hogy mindenképp olyat mutasson csak, ami még nincs, akár önmagához képest is, akkor kiveszhet a szabadsága. Arra rá lehet görcsölni. Mi azt találtuk ki, hogy nem dalokat írunk, hanem filmzenéket nem létező filmekhez. A stílust a szöveg hangulatához igazítjuk, vagy épp én írom a zenei témához meg a sztorit, amit filmben látnék. Mostanra inkább kis darabokat igyekszünk összerakni, persze a magunk módján. Nem fontos a dalszerkezet, ha mondjuk a szöveg dramaturgiája refrén helyett instrumentális részt kíván, akkor az ének eltűnik. Ezt kiegészítik még az olyan számok, amiket azért csinálunk, mert mondjuk rohadtul akarunk punkot játszani a színpadon.

- Mi az, amitől szerintetek elefántos a zenétek?

TA: - Ha az irodalomtanár feladná nekünk házinak, hogy írjunk egyoldalas fogalmazást egy témáról, szerintem mi írnánk egy könyvnyi anyagot. Ezt arra értem, hogy az Elefánt szerint mindent sokféleképp meg lehet fogalmazni zeneileg. Még úgy is, hogy beadsz egy üres papírt.

- A bemutatkozó EP-tek, a Kék szoba anyagát még ti ketten írtátok, mennyiben volt az még egy másik Elefánt

SzCs: - Nehéz erre válaszolni, én sokszor gondolom azt, hogy valahogy ugyanaz minden, mint akkor. Az eszközeink száma nőtt, egyre komplexebben gondolkodhatunk, és emiatt fejlődünk is. Ez szabadságot ad, amiből mi nem is vagyunk hajlandóak áldozni. Szeretem, hogy olyan zenét csinálunk, amit hallani szeretnénk. Így, ahogy a személyiségünk változik, úgy alakul a zenénk is. Velünk együtt lesz okosabb vagy épp butább. (mosolyog)

- A Kék szoba visszafogott, melankolikus sanzonjai után a bemutatkozó albumotok, a Vérkeringő energikusabb lett és zeneileg keményebb, egészen indulatos, hangos anyag. Ez az album koncepciójának a része volt vagy más váltotta ki?

SzCs: - Azt éreztük, hogy hiányzik az energia saját magunknak is, hogy élvezni tudjuk a színpadon töltött időt. Kitaláltuk, hogy maradhat keserű, de akkor legyen dühös. Ez például egy hasznos teher. Ettől még időről időre feltűnik a lassú melankólia, mert néha le is kell ülni, nem lehet haragos az ember folyton. (mosolyog) A dalaink játszás közben belőlünk is teljesen más érzéseket váltanak ki. Az utaztatás pedig egy fontos képessége a zenének. Szeretjük kihasználni.

- Érezhetően jól kitaláltak, átgondoltak a dalok, illetve az egész mögötti koncepció - a tudatosság mennyiben vezérli a zenekart?

SzCs:- Ez egy örök dilemma. Eleinte konceptlemezt akartunk, aztán egy idő után elengedtük, de a végére mégis csak lett koncepció. Sokkal tudatosabban készültek a dalok, mint a Vérkeringőnél, hiszen ott sok olyan volt még, amit hoztunk magunkkal a szombathelyi időszakból. Ezen a lemezen már csak a Zúzmarás ami ilyen, cserébe azt nem is hangszereltük át; úgy van a lemezen, ahogy anno Andrissal felvettük magunknak, csak most profi körülmények között készült a hanganyag.

TA: - Egy dalban a zenei motívum, dallam, vagy az akkordok nálam inkább az adott érzelmi állapotomat tükrözik. Tehát nekem ami igazán tetszik, az általában érzelmi alapú, és kevésbé tudatos. A dal hangszerelése, dinamikája, előadásmódja annál inkább. Ezekre odafigyelünk, és dolgozunk rajtuk, addig a pontig, amíg lehetőleg el nem vesszük a dal kezdeti esszenciáját.

ÍME AZ ELEFÁNT GOMOLY CÍMŰ ÚJ ALBUMA, DALKOMMENTÁROKKAL.

- Az új lemez ugyancsak változatos zeneileg – akad rajta népzenei motívum, punkos roham, ambientes hangszőnyeg -, de mégis mintha minden korábbinál egységesebb lenne a hangzás. Volt ilyen cél?

SzCs: - Igen, ez fontos szempont volt, és itt most egy nagy ölelést küldünk Schram Dávidnak, a hangmérnökünknek és zenei producerünknek. Azt hiszem, végül elég remekül rátaláltunk arra a hangra, amit vissza szerettünk volna hallani magunktól.

TA: - Mindenképp szerettük volna elérni, hogy legyen kohézió a dalok között, még ha eklektikus is az anyag. Azt is szerettük volna kicsit, hogy legyen olyan érzetre, mintha egy nagyon jól felvett koncertet hallgatnánk. Ezért is vettük fel egyszerre az összes hangszert, így jobban él.

- Mire utal a Gomoly lemezcím? Az egyszavas dalcímeknek van jelentősége?

SzCs: - A Gomoly a füst, a köd, a felhő, az ismeretlen. Azt szimbolizálja, hogy az ember mennyire zavart tud lenni belül. Mennyiféle félelme és vágya van, ami meghatározza a személyiségét, az érzéseit. Az ember hömpölygő zavaros belső légkörére utal a cím.

TA: - Az egyszavas dalcímek pedig azt jelzik, hogy ez egy egységes lemez. Csakúgy, mint a szavak közt, a dalok közt is vannak, amik hasonlóak, és egymásra utalhatnak, vagy épp teljesen különbözőek.

- Bekerültetek a Nagy-szín-pad tehetségmutatóba, ami nyilván egy jó visszajelzés, de mennyire érzitek magatokat nagy színpadra érett (többezres közönség előtt játszó) zenekarnak. illetve akartok-e olyanná lenni

SzCs:- Ez egy olyan folyamat, amin én nem nagyon gondolkodtam el igazán. Mármint, hogy a nagyszínpad egy kihívás, egy feladat, amit meg kell oldanunk. Ha eljutunk a legnagyobb színpadokig, akkor talán méltóak vagyunk rá. A dalaink megállják a helyüket, azt gondolom, már mi is. De egy klubkoncert is felejthetetlen élmény tud lenni. Nem vagyunk finnyásak a színpad méretére, más motivál minket.

TA: - Mindenképp egyfajta kihívás nagyobb színpadokon játszani, kell hozzá rutin, hogy jól érezze magát odafent az ember. A klubkoncerteknél mindig sokkal intimebb a közeg, sokkal szabadabbak vagyunk, egymást is előszeretettel szívatjuk koncert közben. Remélem hamarosan ezt már nagyobb színpadokon is megtehetjük. (mosolyog)

- Hogy érzitek, hol tart most a zenekar a pályáján?

SzCs: - Ha ennél gyorsabban lépkednénk, én azt érezném, hogy valamiből kimaradunk. Így is kapkodom a fejem. Nem tudom, milyen szinten lehetünk. Már nem vagyunk ismeretlen zenekar, sok száz meg száz ember jön el a koncertjeinkre, de sosem akartunk a legnépszerűbbek sem lenni. Élvezzük a természetes fejlődést, és ha egyre nagyobb tereket tudunk megtölteni, az a hab a tortán.

A Gomoly lemezbemutató koncertje március 14-én lesz az A38-on, az Elefánt vendége ezen az estén az Esti Kornél. Facebook-eseményoldal.

Címkék: magazin elefánt rec030
https://recorder.blog.hu/2015/03/13/_meg_ugy_is_hogy_beadsz_egy_ures_papirt_elefant-interju
„Még úgy is, hogy beadsz egy üres papírt” - Elefánt-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr337266115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása