lykkewoodkid.jpg

Március 17-én jelenik meg digitálisan A beavatott-trilógia második részének filmzenealbuma, melyen a Royal Blood, Anna Calvi, SOHN, az Imagine Dragons és mások egy-egy dala mellett két kollaboráció is szerepel; az egyiket az M83 és a Haim jegyzi, a most közzétett másikat pedig Lykke Li és Woodkid.

A beavatott a legújabb tini sci-fi/fantasy sorozat (a nem túl távoli jövőben, Chicagóban játszódik, egy olyan világban, ahol mindenkinek öt nagy, emberi tulajdonságon alapuló csoporthoz kell tartoznia, ám a főhős, a 16 éves Beatrice Prior persze egyikbe sem sorolható), egy trilógia, melynek második része nálunk A lázadó címmel kerül a mozikba március 19-én, Az első rész kísérőzenéjét a holland producer, Junkie XL írta Hans Zimmerrel, a betétdalok összeválogatásánál pedig magától értetődően a célközönség, a tizenévesek ízlését célozták be Zedd-del, Skrillex-szel és Ellie Gouldinggal, bár azért akadt itt is pár "felnőttebb" szám, a Tame Impalától (Kendrick Lamarral fícsöringben), vagy éppenséggel a Snow Patroltól.

A BEAVATOTT LEGJOBB SZÁMÁT VISZONT A$AP ROCKY ÉS GESAFFELSTEIN JEGYEZTÉK.

A második résznél a készítők koncepciója az volt, hogy a sötét tónusú és drámai aláfestő zene kapjon nagyobb hangsúlyt (ezt a blockbuster sci-fik egyik jelenlegi zeneszerző-mesterére, a Tron: Örökség és a Feledés révén nevet szerzett Joseph Trapanese-re bízták), így aztán kevesebb betétdal is szólal meg benne. Ezek közül egyértelműen a legnagyobb szám a svéd Lykke Li és a francia Woodkid (aki már A beavatott soundtrackjén is jelen volt a Run Boy Run című ismert dalával) külön a film számára írt közös szerzeménye. Utóbbi a 2013-as bemutatkozó albuma nem adott ki új zenét (igaz, másik fő műfaja, a klipek területén sem volt túl aktív - legutóbb a Happy kreatív koncepcióját felügyelte), a svéd énekesnő viszont tavaly végre megjelentette a régóta várt harmadik albumát, és filmes vonatkozással is szolgált, hiszen szerepelt egy hazájában készült bűnügyi thrillerben. Kettejük közös dalában az az igazán különleges, hogy nekik egyszer találkozniuk kellett, a zenei világukban annyi a közös vonás, hogy ez adta volna magát eddig is, és most megvalósult. A végeredmény egy szívbemarkoló ballada, amely Woodkidre nézve meglepő módon mentes a teatralitástól, egészen őszinte érzelmek hangján szól duettjük, a Never Let You Down:


ez pedig A beavatott után ugyancsak újrázó M83 kollaborációja a Haim-lányokkal A lázadó című filmből:

https://recorder.blog.hu/2015/03/10/lykke_li_es_woodkid_nem_hagynak_cserben
Lykke Li és Woodkid nem hagynak cserben

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr347256517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása