Befejezetlen dalhoz forgatott klipet Grimes

2015.03.09. 12:33, Frontrecorder

grimes.jpg

Már több mint három éve, hogy megjelent a kanadai Grimes utolsó lemeze, az áttörést meghozó Visions, de még mindig nincs hír arról, hogy hol tart a folytatással, új dalról nem is beszélve. Helyette most közzétett egy olyan számot, ami nem lesz rajta a negyedik albumán, viszont legalább forgatott hozzá klipet.

Grimes legutóbb tavaly júniusban engedett szabadon egy addig nem hallott dalt, ez volt a producer Blood Diamonds-szal közösen jegyzett Go, amit eredetileg Rihannának szántak. A kanadai művésznő akkor úgy nyilatkozott, hogy 2014-ben még megjelenik az új albuma. Szeptemberben az NME-nek már azt mondta, egyhamar nem lesz lemez, egyelőre a felével van meg. Arról is beszélt, hogy egy dupla albumot is fontolgat, aminek az egyik fele őrült experimentális, a másik fele popos lenne. Nem tudjuk, ez a koncepció maradt-e, az viszont biztos, hogy a Go után most ismét a szokatlanul popos oldalát mutatja meg Grimes azzal a dallal, amit tegnap mutatott be. A REALiTi című számot még 2013-ban írta, és nem jutott túl vele a demó fázison, nincs se megkeverve, se maszterelve. Egyedül egy mp3-verzió maradt belőle, amit Grimes megpróbált hallgatható állapotúvá varázsolni, bár mint írja eleve nem úgy készült, hogy azt rajta kívül bárki is hallja. Mert most két éve, hogy először turnézott Délkelet-Ázsiában, és ez olyan sok felejthetetlen emlékkel gazdagította, hogy úgy érezte, meg kell köszönnie az élményeket. Hogy az ajándék teljesebb legyen, egy önfeledt, turnénaplószerű videót is készített a dalhoz, amely tehát nem lesz rajta azon a bizonyos következő Grimes-albumon.Délkelet-Ázsia nevében köszönjük mi is!

Címkék: grimes
https://recorder.blog.hu/2015/03/09/befejezetlen_dalhoz_forgatott_klipet_grimes
Befejezetlen dalhoz forgatott klipet Grimes
süti beállítások módosítása