Naphiány ellen – Afrikai zenék az Egyenlítő mentén

2015.03.02. 15:55, rerecorder

Mi történik velünk az elhúzódó télben, az első esős tavaszi napokon? Jó eséllyel erős naphiányunk van és a szürke árnyalatai mérgezik lelkünket. Ilyenkor kell csak igazán ellenanyagként bevetni valami meleg vidékről származó zenét. Afrika Egyenlítő menti világába menekülünk. Weyer Balázs Világrecorder rovatának legújabb cikke.

„Délután. Átszeltük az Egyenlítőt. A távolból úgy nézett ki, mint az óceánon feszülő kék szalag. Több utas le is fotózta” – Mark Twain könyve, az Utazás az Egyenlítő körül így örökíti meg magát az Egyenlítőt. Elvileg egy egész könyvet írt róla, de mondani nincs róla mit. Az Egyenlítő egy semmi, vagy legalábbis nem jelent semmit. Zeneileg sincs semmi jelentősége, nem lehet komoly arccal azt állítani, hogy bármi összekötni az egyenlítő menti népek-kultúrák zenéjét. De egy ilyen hosszú semmi arra azért jó, hogy a képzeletünket megragadja és téli naphiány elleni D-vitamin tablettaként használjuk. Szaladjunk gyorsan egy playlisttel végig az Egyenlítő mentén Afrikán.

Indítsd el a playlistet és olvass!

Sao Tome és Principe

Az Egyenlítőnek, a középnek is van közepe. A 0 hosszúsági és a 0 szélességi fok találkozásához legközelebbi lakott terület Sao Tome és Principe egyik szigete, induljunk innen. A sziget zenéje a nyugat-afrikai és a portugál gyarmati hatások keveréke, félúton a jobban ismert Zöld-foki Szigetek és Angola zenéi között. Alapvetően táncolható zenék jellemzik, az a fajta, aminek diszkósított változatai fitness-órák kiváló háttérzenéje. Sokat ne időzzünk itt, mi más lehetne jobb példája a kicsiny ország zenéjének, mint Juka egyik száma, amelyben igen sokszor elénekli, hogy „Je je je Sao Tome! Je je je Principe!”

Juka: Mantxam Da Povo Mu

Gabon

Kelet felé indulva Gabon a következő ország, amelyet átszel az Egyenlítő. Az ország hagyományos zenéjét az ott élő bantu népcsoportok jellemzik. Az ország rögzített zenéje azonban Pierre Akendengué-val kezdődött, aki ma is úgy emelkedik ki Gabon zenei életéből, mint annak idején Jari Litmanen a finn válogatottból. A franciaországi tanulmányai alatt megvakult Akendengué 1974-es lemezével kezdődött Gabonban a populáris zene története és azt nagyrészt máig ő írja.

Pierre Akendengue: Dongwambeya

Kongó

Kongó talán a zeneileg legizgalmasabb hely, amit Afrikában átszel az Egyenlítő. (A két Kongót – a nyugatibb Kongói Köztársaságot és a keletibb Kongói Demokratikus Köztársaságot, a korábbi Zaire-t – itt most tekintsük egynek, mert zeneileg nincs igazán különbség köztük és mindkettőt érinti az Egyenlítő). Kongó zenéjének sok arca van: közép-afrikai, nyugat-afrikai, és kelet-afrikai hagyományok, az ötvenes-hatvanas évek kongói rumbája és cha-cha-chája, az afrikai jazz aranykora és a hiphop. Van itt a nyugat-afrikai hagyomány egyik legszebb hangszeréből, a balafon nevű xilofonból, de az inkább a délkeleten honos, arrafelé likembének nevezett hangszerből is, amelynek különben annyi neve van, mint egy titkosügynöknek (mbira, kalimba, huru, okeme, zanzu stb.) A playlisten a 2014-es év egyik legjobb lemezét kiadó Kasai Allstars (fent) felvételen hallható balafon, a világzenei értelemben szintén sztárnak számító Konono No 1. (nyitóképen) dalában pedig az ő védjegyük, a torzított likembe szerepel.

Kongó zenéjének egyik legszínesebb egyénisége a Nagy Kalle (népszerű nevén: Le Grand Kallé), Joseph Kabesele, aki jóformán egymaga felelős az elektromos gitár elterjesztéséért Afrikában és aki az ötvenes években a kubai zene iránti rajongásával teljesen új utakat nyitott a földrész zenéjében. A tőle hallható szám, az Independence Cha-Cha aznap íródott, amikor a belga kormánnyal folytatott tárgyalások eredményeként váratlanul bejelentették Kongó függetlenné válását. A tárgyalásokon Kabasele is ott volt a kongói delegáció tagjaként, és a szám gyakorlatilag azonnal az új ország nemhivatalos himnuszává vált. Aztán persze nem is olyan sokára jött Mobotu Sese Seko hosszú rémuralma, úgyhogy sokáig nem tartott a lelkesedés, de az Independence Cha-Cha-ban ott van az a pillanatnyi eufória, ami az álom és a valóság közötti időt kitöltötte. Balojitól pedig ugyanennek a számnak a két évvel ezelőtti hiphop feldolgozása szerepel a listán.

Kabasele nem túl hosszú életére állandó elszámolási viták vetettek árnyékot, minden zenésztársával megromlott előbb-utóbb a viszonya, úgyhogy valószínűleg nem volt ő sem makulátlan. Manu Dibango úgy emlékezett rá, hogy „Soha senkin nem buktam annyi pénzt, mint rajta, de nélküle nem lennék az, aki vagyok”. Igen, Kabasele nélkül nagyon más lenne ma az afrikai zene, könnyen lehet, hogy nem lett volna Manu Dibango, nem lett volna Soul Makossa és egész más irányt vesz az, ahogy Afrika zenéje a világhoz szólni kezdett.

Kongó legnagyobb zenei sztorija az utóbbi években a Staff Benda Bilili (fent), a nagyrészt gyermekbénulásból kifolyólag kerekesszékes zenészek barkács-zenekara, házi készítésű gitárokkal, hulladékból farigcsált hangszerekkel. És nem, itt nem arról van szó, hogy a sztori annyira ütős és az együttérzés-faktor annyira erős, hogy a zene már nem is kell, hogy jó legyen. A zene sztori nélkül is elég erős.

Kasai Allstars: The Chief’s Enthronment/Oyaya

Konono No.1: Gulyome

Joseph Kabasele: Independance Cha-Cha

Baloji (feat. Royce Mbumba): Le Jour D'apres / Siku Ya Baadaye (Independance Cha-Cha)

Staff Benda Bilili: Staff Benda Bilili

NOS, PUGLIA ZENÉJE IS MEGLEHETŐSEN NAPFÉNYES, UGORJ ÁT ODA IS!

Uganda

Kelet felé tovább, az Egyenlítő majdnem átmegy Kampalán, Uganda fővárosán. Uganda etnikailag elég elaprózott, így a zenei hagyománya is az, miközben egyszerre erős a hagyományőrző és az abszolút kortárs városi elektronikus zene is. A domináns népcsoport, a baganda, akiknek a zenéje a sokféle ütőhangszerről híres és arról, hogy a hagyományos törzsi zene hangszerelése is már színesebb, összetettebb volt a földrész más hagyományaihoz képest. Ha nem tudtad volna eddig, hogy mi az „Amadinda”, azon kívül, hogy egy magyar zenei legenda, hát most tudd meg: egy baganda xilofon-féle neve. Ez is hallható a playlisten, meg kortárs világzene (Maurice Kirya) és kampalai hiphop (Rawfam & Limux).

Sulayiti Kalungi Ensemble: Musique de la danse Baaksimba pour le roi

Matthew Amone Watmon: Rumba – Chantsinging & Lamellaphones Lokeme

Maurice Kirya: Misubbaawa

Rawfam & Lumix: Igwalk Akon Kaukuju

Kenya

Kenyára szinte ugyanaz igaz, mint Ugandára, erősebbek ütőhangszerekben, de a gitár ott jóval hamarabb elterjedt – mindig kicsit nyugatosabb, kicsit modernebb, kicsit nagyvárosiasabb volt és kicsit többen énekelnek angolul. Kongó pedig mindig nagy hatással volt Kenya zenéjére, innen a divatot általában ott diktálták. Kenya egyik legnagyobb hatású zenekara, a lingalát játszó (ez szintén Kabesele által inspirált, karibi gitárhanggal beoltott közép-afrikai műfaj) Orchestra Super Mazembe Kongóban is alakult még, de karrierjük azután teljesedett ki, hogy Nairobiba emigráltak. Kenyai sajátosság (ebben csak Malawi hasonlít rá), hogy itt elég erősek a keresztény vallási tartalmú irányzatok, a gospel illetve a vallási szövegekkel énekelt lingala vagy soukous tánczene. (A playlisten Ciiru képviseli ezt az irányzatot). Ma pedig Nairobiban is erős a hiphop, az r&b és elektronikus zene.