Hallgasd megjelenés előtt a friss Of Montreal-lemezt!

2015.02.24. 16:38, rerecorder

91_vg1sl20l_sl1425.jpg

A Kevin Barnes által 1996-ban alapított és azóta is vezetett athensi Of Montreal a pszichedelikus popból indul ki, de azt szinte bármilyen más stílussal szívesen keresztezi, így a formáció mindegyik új albuma garantált meglepetés. Naná, hogy az a március 3-án megjelenő 13. sorlemez, az Aureate Gloom is. A két évvel korábbi legutóbbi soralbum country-rockos elhajlásai után ezúttal ismét a pszichedélia uralkodik, de persze ezúttal is csavarral - egy szakítás után

Sőt, a funkos stílusjegyek is visszatértek, de mindez leginkább a hetvenes évek második felének New York-i színterei által. A Talking Heads, a Television és egyéb korabeli zenekarok által inspirált lemezen, a szokásos Of Montreal-megszólalás nagyon harsány formában jelenik meg. A lemez másik - inkább szövegeket terén - tetten érhető hatása a frontember 11 év házasság utáni szakítása, Barnes feleségétől való különválása, ami nem egy szomorkás lassú dalcsokort, hanem sokkal inkább egy harsány anyagot eredményezett. "Kicsit utazgattam, újra következmények nélkül, veszélyesebben éltem és újraalkottam magam. Ha ennyi ideig együtt vagy valakivel és elváltok, akkor utána az egész önálló, rajta kívüli személyiségedet újra kell gondolnod és építened.

AZ OF MONTREAL PÁLYÁJÁT MÉG 2010-BEN VETTÜK VÉGIG RÉSZLETESEN.


a friss lemez teljes egészében, megjelenés előtt a Deezeren: 

https://recorder.blog.hu/2015/02/24/hallgasd_megjelenes_elott_a_friss_of_montreal-lemezt
Hallgasd megjelenés előtt a friss Of Montreal-lemezt!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr787212013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása