„Ha nincs ez a felemelő pillanat, akkor ma nem foglalkoznék zenével” – Tövisházi Ambrus-interjú

2015.02.17. 19:05, rerecorder

tovishazi_ambrus_15_1.jpg

Tövisházi Ambrus zeneszerző-producer-zenész 2015-ben mindegyik meghatározó formációjával aktív. A Péterfy Bori & Love Band dalokat ír és koncertezik, az Amorf Lovagok minden hónapban egy új szerzeménnyel jelentkezik, az Amorf Ördögök visszatér néhány koncert erejéig és a héten kerül mozikba a Liza, a rókatündér című film, aminek az Erik Sumo & The Fox-Fairies szerezte a hatvanas évekbeli japán popslágerekre emlékeztető zenéjét – és Ambrus is énekli a dalokat, japánul. Időszerű egy zenei emlékeiben elmerülő lemeztáskázás vele.

Első zenei emlék

tuba.jpgEgy tuba a Kassák Klubban. A 80-as évek legelején a Kassák művelődési házba jártunk anyámékkal táncházba, 5 éves korom körül. Egyszer apámmal kicsit korábban érkeztünk a kelleténél, az üvegablakon benéztem, ahol épp egy fúvós zenekar készülődött valamire. Egyszer csak a földszinten gyülekező csapatból egy tubás felém fordult, és viccből úgy belefújt a hangszerébe, hogy gyakorlatilag összeszartam magam. Valami rettenetes módon megijedtem, pedig közöttünk volt az üveg, és még az is lehet, hogy utána rémálmaim voltak, de az elég valószínű, hogy ha nincs ez a meglepő hangerő, ez a viccnek szánt, de sokkoló, egyben megigéző és felemelő pillanat, akkor ma nem foglalkoznék zenével.


Első megvásárolt zeneipari tárgy

modern-talking-modern-talking-27700566-2244-2279.jpgModern Talking-jelvény. A nyolcvanas évek közepén, amíg nem lett meg a Commodore 64 számítógépünk, elveszett gyerek voltam. Ha megdobtak medicinlabdával, elvágódtam a padlón, fociban elestem a saját lábamban. Amíg nem merülhettem bele a számítógépes játékok világába, kénytelen voltam mással tölteni az időt, például ismerős, de nem jóbarát gyerekekkel nyaralni Balatonlellén. Az egyetlen fajta zene, amit az ismerős gyerekek anyukája hallgatott, és engem is megigézett, a Modern Talking volt, úgyhogy be kellett szerezni Modern Talking-jelvényeket. Nem volt egyszerű, mert a mólónál csak egy helyen lehetett kapni, és óriási harc ment érte, de végül sikerült egyhez hozzájutni. Nem sokáig tartott az öröm, mert mire hazaértem a nyaralás után Budapestre, meglett az NSZK-ból rendelt Commodore 64-es, ami kitörölt minden más fajta örömöt és szórakozási formát kb. 4-5 évig. Mondjuk már csak azért is, mert volt rajta egy elég jó dobprogram, a MicroRhythm.


Meghatározó koncertélmény

Grinderman, London, Alexandra Palace, 2011.
nick-cave_1994.jpgKedvenc dalszerzőm Nick Cave. Kedvenc leszokott heroinistám Nick Cave. Kedvenc férfi előadóm Nick Cave. Kedvenc női előadóm is Nick Cave. Kedvenc félistenem Nick Cave. Nem leszek James Murphy, aki a Losing My Edge-ben összevissza hazudozik, de a 94-es Nick Cave-koncerten ott voltam (a PeCsa szabadtéren, május 7-én volt az első magyarországi Cave-fellépés – a szerk.). Aztán nagyon sok Nick Cave-koncerten nem. Az, hogy ő a kedvenc dalszerzőm, azt jelenti, hogy nem megyek el az összes koncertjére még akkor sem, ha házhoz jön. Miért? Szerintem a zenészek máshogy rajonganak, mint a sima rajongók. Nekem egy koncertre elmenni ugyanannyira szenvedés, mint szórakozás. Nem a csalódástól való félelem miatt, hanem azért, mert aki zenész, az úgy hallgat zenét, hogy szétszedi magában a szólamokat. Ütemvonalakat húz, hangnemeket silabizál. Tempókat elemez, szövegfordulatokat méreget. Nem tudunk úgy koncerteket hallgatni, mint az emberek. Kivéve akkor, ha az a koncert minden fizikai és lelki határon túlmegy. Annyira hangos, hogy már fáj, és annyira pontos is, hogy éget. A budik ajtaja és ablakai az Alexandra Palace hátsó traktusában mindjárt kiesnek. Annyi energia van benne, amennyit emberi erőből ki sem néznénk. Ilyen volt a Grinderman Londonban 2011-ben.


EZEN A KONCERTEN A RECORDER IS OTT VOLT AZ ALEXANDRA PALACE-BAN MÉG EGY VILLÁMINTERJÚT IS KÉSZÍTETTÜNK BAT FOR LASHES-ZEL.



beach_boys-brian_wilson-1070.jpgKedvenc popdal / kedvenc külföldi szám / kedvenc inspiráló zene

The Beach Boys: Heroes And Villains. A gyerekkor legfontosabb jellemzője az időérzék teljes hiánya. A holnap, a tegnap, a jövőre, a tavaly, az előbb és az egy hónap múlva egy furcsa masszává áll össze. Ez a szám pedig ötéves korom körül apám egyik rongyosra hallgatott kazettáján volt, ha jól emlékszem, egy zöldessárga Polimeren. Az, hogy egy sztenderd hosszúságú három és fél perces dalban hogyan lehet ennyi információ, azt csak felnőtt fejjel nehéz felfogni. Azt viszont csak felnőtt fejjel lehet, hogy ez a szépség, az idő totális kikapcsolása és az operai bonyolultság, ami ebben a dalban van, egy LSD-től szétesőben lévő elme teljes elmerülés előtti utolsó alkotása volt.

cassettes_1_0.jpgA legjobb az, hogy hiába szétesett, hiába van benne rengeteg rész, mégis csikorgás nélkül, olajozottan kapcsolódnak egymáshoz a látszólag idegen alkotóelemek. A zenetörténet legszebb legendája és az egyik kedvenc személyes történetem is ez a több mint 40 évig készülő, de soha be nem fejezett Smile lemez, amelyből a véletlenül elkészült fennmaradt töredékek – mint ez a dal is például –, sokkal érdekesebbek, mint a 2004-ben megjelent, úgymond hivatalos album.

lejegyezte: Dömötör Endre
krétarajz: Csáki László


a Liza, a rókatündér filmzenéje az Erik Sumo & The Fox-Fairies, azaz Tövisházi Ambrus előadásában: 

https://recorder.blog.hu/2015/02/17/_ha_nincs_ez_felemelo_pillanat_akkor_ma_nem_foglalkoznek_zenevel_tovishazi_ambrus-interju
„Ha nincs ez a felemelő pillanat, akkor ma nem foglalkoznék zenével” – Tövisházi Ambrus-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr647183267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása