Björk-koncert - a Pohoda fesztiválon!

2015.02.12. 17:45, rerecorder

bjork650.jpg

2015-ben eddig Björk adta ki a legváratlanabb lemezt - és egyben ez volt a legváratlanabb módon megjelent album is. Az Arcával közösen írt Vulnicura - már most kijelenthető - ott lesz az év legjobb kiadványai között és ezennel az is biztos lett, hogy a közelben láthatjuk majd a hozzá tartozó koncertek egyikét, hiszen Björk fellép a Recorder által is nagyon szeretett szlovákiai Pohoda Festivalon, július 11-én!

A Vulnicura Björk eddigi legsúlyosabb szakítását dolgozza fel, a különleges megszólalású album fő társszerzője a 2014-es év egyik legjobb albumát készítő Arca volt. A lemez a március megjelenése előtt azonban kiszivárgott, így Björkék már január végén kiadták iTuneson az albumot, aminek hivatalos fizikai megjelenése továbbra is március 16. A lemez gyönyörű, Björk egyik legerősebb produkciója, amelyet most már biztosan lesz alkalmunk élőben is átélni - a közelben. Az idén július 9-11. között zajló trencséni Pohoda Festival szombati zárónapján ugyanis Björk lesz a főfellépő - ez az első bejelentett európai koncertje (március-április folyamán New Yorkban ad jó néhány koncertet és július 16-án a csehországi Colours Of Ostrava fesztiválon is színpadra áll majd).

BJÖRK TÍZ ARCA.

A mindig megbízhatóan jó Pohoda fesztivál (a tavalyiról itt számoltunk be) idei eseményére még csak néhány nevet jelentettek be, de így is van köztük olyan, amelyek miatt már megéri megtenni a pár órás utat: Björk mellett lesz Young Fathers, Einstürzende Neubauten, Omar Souleyman, Eagles Of Death Metal, OFF!, Tom Vek, Bo Ningen és a többi. Ráadásul a jegy sem drága, a 19. alkalommal megrendezett fesztiválra a háromnapos bérlet 89 euróba, azaz nagyjából 27 ezer forintba kerül (ez szinte önmagában Björk koncertjéért megéri). Mi ott leszünk.

www.pohodafestival.sk

https://www.facebook.com/pohoda.festival


Björk mesél az NPR-nak az új lemezről: 


A Pohoda 2014-es after movie-ja: 


Björk, óh:

https://recorder.blog.hu/2015/02/12/bjork-koncert_a_pohoda_fesztivalon
Björk-koncert - a Pohoda fesztiválon!
süti beállítások módosítása