Egyenesen Hollywoodból - itt az N.W.A történetét feldolgozó film előzetese

2015.02.09. 18:51, Frontrecorder

nwa_2.jpg

Amerikában augusztus 14-én mutatják be a mozik az ikonikus gangsta rap zenekar, az N.W.A történetét feldolgozó Straight Outta Compton című filmet, amelynek itt az új előzetese, két egykori tag, Dr. Dre és Ice Cube felvezetésével.

Az 1986-ban Los Angeles hírhedten rossz környékéről, a Compton nevű városrészből indult és 1991-ig működő N.W.A ha nem is az első gangsta rap zenekar, viszont az első, amelyik igazán nagy sikert ért el és még annál is nagyobb vitákat, boztrányokat kavart a maga idejében, ma pedig nemcsak a zsáner, de úgy általában a hiphop történetének egyik legfontosabb és legnagyobb hatású csapataként szokás hivatkozni rá. Dr. Dre, Eazy-E, Ice Cube, MC Ren és DJ Yella csoportosulásának első albuma, az 1988-as Straight Outta Compton megkérdőjelezhetetlen alapmű, amely nyers, kemény beatjeivel és a fekete gettók kilátástalan és erőszakos mindennapjait még keményebb, nyersebb nyelvezettel ecsetelő szövegeivel - na meg a Fuck Tha Police című számmal - szinte sokként hatott az akkori közönségre, de részben pont ezért lett átütő kereskedelmi siker - a fehérek közül a legtöbben főleg a durva káromkodások tiltott gyümölcsének bűnös élvezete miatt vették meg - , az N.W.A körül pedig kész médiahisztéria alakult ki, ők lettek "a világ legveszélyesebb zenekara". Az album hirtelen sztárokká tette az együttest, amely gyorsan összerakta Eazy-E szólóalbumát (Eazy-Duz-It), ezután viszont jött az első belső konfliktus: Ice Cube kevesellte a rá eső jogdíjrészt és kiszállt, így az N.W.A ezután nélküle folytatta, és ugyan a második stúdiólemez, az 1991-ben megjelent EFIL4ZAGGIN (Niggaz4Life visszafelé) egyenesen vezette a Billboard albumlistáját, de kitört egy még súlyosabb balhé a zenekaron belül: Eazy-E és Dr. Dre feszültek egymásnak a kiadójuk a Ruthless Records ügyeinek kapcsán, ami szét is zilálta a csapatot. Az N.W.A-sztorijának végére aztán Eazy-E 1995-ben bekövetkezett halála tett pontot.

EAZY-E 2013-BAN AZTÁN FELTÁMADT - HOLOGRAMKÉNT.

És ezt a sztorit viszi most filmre Straight Outta Compton - mi más! - címmel F. Gary Gray rendező (Végre péntek, Nincs alku, Az olasz meló), Drét Marcus Callender, Eazy-E-t Jason Mitchell, Ice Cube-ot pedig a fia, O'Shea Jackson Jr. játssza, akik elképesztő módon mind nagyon hasonlítanak az N.W.A egykori tagjaira. Az persze kérdés, hogy jó-e az, ha egy ilyen zenekar tündöklését és bukását hollywoodi módon dramatizálva mutatnak be, az viszont biztos, hogy az N.W.A legendájának fenntartásához komolyan hozzájárul majd. Ezt támasztja alá a most közzétett előzetes is, amelynek a bevezetőjében a filmet producerként kézben tartó Dr. Dre és Ice Cube kocsikáznak végig Comptonon, miközben mások őket, illetve ők saját magukat kaserolják - és kihagyhatatlan ziccerként egy pillanatra feltűnik Compton jelenlegi leghíresebb fia, Kendrick Lamar is. A film egyébként nemrég azzal került be a hírekbe, hogy az egyik forgatási helyszínen a rapmogul és nehézsúlyú gengszter Suge Knight gázolt halálosan, feltehetőleg szándékosan, de ettől még a Straight Outta Compton mozikba kerül, Amerikában augusztus 14-én. És akkor íme a trailere:


a film címét adó N.W.A-dal:



a legnagyobb port kavart daluk, a Fuck Tha Police:



és a szám, ahonnan a mi Dopemanünk a művésznevét vette: 

https://recorder.blog.hu/2015/02/09/egyenesen_hollywoodbol_itt_az_n_w_a_tortenetet_feldolgozo_film_elozetese
Egyenesen Hollywoodból - itt az N.W.A történetét feldolgozó film előzetese
süti beállítások módosítása