A teltházak éve – koncertek 2014-ben Magyarországon

2015.01.15. 12:33, rerecorder

img_6967.jpg

Most már tényleg ráfordulunk 2015-re, de 2014-es évösszegzésünket még muszáj zárni egy hazai koncertéletet összefoglaló, azon belül is inkább a külföldi fellépőket pásztázó cikkel. Két éve azt írtuk hasonló áttekintésünkben, hogy 2012 az elrugaszkodás éve volt, az a tendencia - ha nem is nagy erőkkel - de folytatódott 2013-ban, és határozottan folytatódott 2014-ben is: a jó koncertek aránylag magas száma mellett azonban volt még örvendetesebb esemény is: a teltházas koncertek számának növekedése.

2012-ben volt először olyan érzésünk, hogy Budapesten már-már egy normális nyugat-európai nagyvároséhoz hasonló - de legalábbis nem cikisen lemaradó - a nemzetközi artistokat szerepeltető koncert- és partiélet. 2011-hez képest lényegesen több volt az aktuális előadókból álló választék és ez nagyban köszönhető annak is, hogy megszaporodtak a lelkes koncertszervező-csapatok - hogy önmagunkat idézzük: "felbukkant, vagy tovább fejlődött számos kisebb, de annál lelkesebb csapat (SoundkitchenHolaloKüss Mich!RNR 666Designer DrumsBounceKeep North, Excess Krew), megjelentek új, vagy átalakultak régi klubok (AkváriumPeCsa Music HallDürlinParkToldi Klub, Cinema Hall), és a klasszikus helyek is emelték a tétet (A38), vagy tartották magukat (Dürer KertCorvintetőTrafóMűvészetek Palotája)." 2013-ban túl jelentős változás nem volt e téren, a mennyiség és a minőség sem nőt látványosan, de ez csak azt jelenti, hogy szintén volt elégséges mennyiségű esemény, amire viszont nem mindig volt elégséges mennyiségű látogató. Na ez utóbbi az, amiben 2014 részben áttörést, változást hozott. 

Sok más mellett persze, mert a fenti felsoroláshoz képest 2014 végén például már mind a szervezők, mind a helyszínek terén egészen mást mutat az aktuális kép. Egyrészt néhányan bedobták a törölközőt (Soundkitchen, Holalo), viszont felerősödtek mások (New Beat, S*10), másrészt számos új helyszín nyílt meg, harmadrészt - részben ehhez kapcsolódóan - a partiszíntéren is teljesen átrajzolódott a térkép. Eltűnt a Hajógyári-sziget klubbirodalma, ami leginkább az ottani bulik látogatóinak okozott problémát, viszont a belvárosban sorra nyíltak az új, vagy átalakított helyek (Lärm, Tesla, PRLMNT, Room 8), de például teljesen megújult, profibb lett az Akvárium is. Utóbbiban viszont egyelőre még nem volt túl sok izgalmas esemény, e tekintetben továbbra is az A38 az igazi zászlóshajó. 

Amiben még biztosan volt változás, az az, hogy az aktuális - legalább műfajában - jó nevű fellépők koncertjein már sokszor nem kellett kínos harmadházban feszengeni a többi nézővel, ugyanis aki nem volt elég fürge, az összes jegy előzetes eladása miatt maradhatott le meglepően sok koncertről 2014-ben (St. Vincent, Caribou, MO, Tycho, Gus Gus, George Ezra, Hollywood Undead, John Mayall stb.). Ez a jelenség - sűrűségét tekintve - új volt Magyarországon, viszont nagyon is jól van ez így, Bécstől Dublinig hasonlóan mennek a dolgok, majd mi is megtanuljuk, hogyha bejelentik kedvencünk/egy aktuális totálmenőség hazai koncertjét, akkor nem várunk a fellépés napjáig, hanem azonnal megvesszük a jegyet. A koncertélet ugyanis a 2008-as, 2009-es válságidőszak és a "zeneipari hanyatlás" óta nagyjából változatlan - ambivalens - tendenciákkal zajlik: egyre több előadó pótolja bevételeit a koncertek számának növelésével és ezáltal jut el olyan helyekre, ahol addig még nem járt, nekünk pedig így egyre több esélyünk van jó koncerteken, partikon részt venni. Az évtized elejének jelensége, miszerint a turnék büdzsékurtítás miatt nem érintik Európa ezen részét, egyre inkább visszaszorulóban, és ahogyan 2014 trendjei mutatják: aki eljut hozzánk, azt egyre inkább meg is nézzük. Ugyan még így is bőven volt félházas - attól függetlenül erős - koncert, de a minőségi szórakozáshoz mégis ez a kulcs: nem azon kell siránkozni, hogy ki mindenki jöhetne még, aki például eljut a szomszédba (és itt most nem megyünk bele a szervezőket sújtó, európai átlagnál lényegesen magasabb adóterhekbe), hanem azokra a hazai koncertekre kell elmenni, amik megtörténnek, a további fejlődés csak így valósulhat meg. Bármilyen szervező és helyszín csak akkor mer bátrabban kockázatot vállalni egy-egy bulival, ha az előzőek jól sikerültek. 


KÜLFÖLDI ELŐADÓKKAL KÉSZÜLT INTERJÚINK 2014-BEN - NAGYRÉSZT NÁLUNK FELLÉPŐ ZENÉSZEKKEL BESZÉLGETTÜNK.

Hogy hurráoptimizmusunkból (vannak jó szervezők, vannak jó helyek, néha már az is látszik, hogy van közönség) mi lesz a realitás 2015-ben, az hamarosan kiderül, 2014-ben viszont ilyen volt a felhozatal. Olyan, hogy a monstre stadion-, vagy arénakoncertek száma alacsony volt (a nagyon drága jegyekre nem akarunk/tudunk áldozni), a közepes klubkoncertek, partik száma pedig egyértelműen nőtt (az Akvárium nagytermének megnyitása, a Tesla kinyitása vagy a Dürer Kert éppen zajló minőségi nagygenerálja a lehetőségek oldalát csak tovább erősíti 2015-re). A hagyományos fesztiválokon (Sziget, VOLT, Balaton Sound, B.My.Lake) az elmúlt években megszokott volt a felhozatal minősége és mennyisége (Arctic Monkeys, MGMT, Icona Pop, Foals, The Afghan Whigs, Woodkid, The Strypes a VOLTon, Azealia Banks, Disclosure, Baauer, Maya Jane Coles, a Clean Bandit, Lindstrom a Balaton Soundon, Queens Of The Stone Age, Jagwar Ma, Lily Allen, Angel Haze, Manic Street Preachers, La Roux, Kelis, Darkside, Wild Beasts, Mount Kimbie a Szigeten), a városi fesztiválok közül az Electronic Beats stabilan erős volt 2014-ben (James Blake, James Holden, Zoot Woman), de feltűnt egy reményteli új esemény is, a nyárnyitó Budapest Essentials (WhoMadeWho, George Ezra, Kingdom, Shit Robot, 2manyDJs), a Trafó Electrify-sorozata pedig szintén szépen szerepelt 2014-ben (Cut Hands, Hieroglyphic Being, Tim Hecker, Colin Stetson), arról nem is beszélve, hogy tavaly újraindult a kísérleti zenék fesztiválja, az Ultrahang (Vatican Shadow, Lorenzo Senni, KTL). A Duna két oldalán álló szabadtéri nyári nagyhelyszín közül pedig a PARK fókuszált határozottabban a külföldi fellépőkre (Die Antwoord, Joss Stone, Pet Shop Boys stb.).

Most csak a legfontosabbak eseményekre koncentrálva tavaly januárban itt járt Cold Cave, Jon Hopkins. Februárban láthattuk a Wooden Shjipst, Leon Vynehallt, a Napalm Death-t, Zed Biast, Coki-t, márciusban a Toy, Moderat, Legowelt, a Yung Lean & Sad Boys, Anna Calvi, áprilisban Rufus Wainwright, a Blood Red Shoes, Scuba, John Mayall, a Laibach, Joy Orbison, The Veils, King Khan And The Shrines és Calvin Johnson fellépését, dj-szettel a Hercules And Love Affairt. Májusban a Budapest Essentials-on túl volt Mykki BlancoThe Coup, Mano Le Tough, Perc, Wovenhand, Fatoumara Diawara, Peach Kelli Pop, júniusban Crocodiles, Iron Maiden, Dam-Funk, The Naked And Famous, Ghost Culture, Rob Zombie, júliusban Pet Shop Boys, Deap Vally, Joss Stone, augusztusban Die Antwoord, Black Lips, Chelsea Wolfe, Converge. Szeptemberben láthattuk az Austra, Rone, a Blondie, az Audacity, a Bored Nothing koncertjét, októberben Trentemoller, Laurie Anderson, St. Vincent, Caribou, Elvis Costello, Swans, Tycho, Benjamin Celementine, a Helmet, az OFF!, Peanut Butter Wolf, Kylie Minogue fellépéseit, novemberben a Shabazz Palaces, MOEmíliana Torrini, Yelle, DVA, Serengeti, a Sólstafir, a Klaxons, a Xiu Xiu és hát akárhogy is, de először Magyarországon a Beach Boys néven zenélő együttest. Míg decemberben a Wampire, Marianne Faithfull, Clark, Lydia Lunch, Death In June, Aziza Brahim is volt sok más mellett. 

Elégséges? Kevés? Nem jók? Túl sok jó? 2015-ben egy ilyen felhozatal legyen a minimum. 

Dömötör Endre
nyitókép: Lékó Tamás

https://recorder.blog.hu/2015/01/15/a_telthazak_eve_koncertek_2014-ben_magyarorszagon
A teltházak éve – koncertek 2014-ben Magyarországon
süti beállítások módosítása