2015 első jó kiadványa - albumhallgatóban Låpsley friss EP-je

2015.01.10. 14:02, rerecorder

lapsley-1.jpg

2015 viszonylag lassan indul be, a jövő héten már lesznek erős kiadványok, de az év első teljes hetén egy EP érdemli ki a legjobb jelzőt. A BBC Sound Of 2015 tizenötös nagylistáján is szereplő, ám a kiemelt első ötbe be nem kerülő Låpsley nevéhez fűződik. Ettől még mindenképpen érdemes figyelni a brit elektronikus producer/dalszerző dolgaira, hiszen az XL Recordingsnál kijött Understudy erős anyag.

lapsley_understudy.jpgLåpsley neve és a sztereotípiák szerint - hányavetien - akár északinak is nevezhető zenéje ellenére brit, Southportból, egy Liverpooltól északra fekvő tengerparti városból származik és Holly Lapsley Fletcherként született. Ugyan nem került be a nagyobb figyelmet jelentő öt kiemelt Sound Of 2015-szereplő közé, de ettől függetlenül a mezőny egyik nyilvánvaló tehetsége - még ha nem is lesz olyan népszerű, mint például a bánatos képű gitáros-énekes, James BayLåpsley klasszikus zenei előképzettséggel kezdett hálószobapopot játszani, zongorás, elektronikus, ambientes, minimalista, éteri zenéjében van valami megkapó furcsaság. Tavaly adta ki Monday című első, négyszámos, digitális EP-jét, valamit Station / Painter című digitális kislemezét, amelynek dalaihoz már klipeket is készített, leszerződtette a XL Recordings, ami lényegében a biztos befutás garanciája. Karrierje azonban még bőven felvezető szakaszban van és ennek első állomása az idén kiadott, évindító EP, az Understudy, ami történetesen az aktuális évszakhoz is tökéletes passzol. Ha kell, fagyos, belülről melengető, ha kell, téli esőzés mellé elmerengő aláfestő, ha kell, januári napsütéshez melankolikus háttérzene. Ahogy már írtuk is, bármi lehet belőle.


LåPSLEY BELEILLIK A JAMES BLAKE NEVÉVEL JELLEMEZHETŐ ELEKTROCROONEREK MEZŐNYÉBE IS.

az Understudy teljes egészében: 


a Painter (Valentine) című dal tavalyi klipje: 


ez pedig még korábbi, egy évvel ezelőtti Station videója: 


és a Monday című 2014-es bemutatkozó EP: 

https://recorder.blog.hu/2015/01/10/2015_elso_jo_kiadvanya_albumhallgatoban_l_psley_friss_ep-je
2015 első jó kiadványa - albumhallgatóban Låpsley friss EP-je

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr107058693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása