glen_6.jpg

Glen Hansard, a Once című film zenéjéért cseh partnernőjével, Markéta Irglovával Oscart bezsebelő ír dalszerző-énekes két adománygyűjtő koncertet hozott össze Írország fővárosában, amelyekre Frames nevű – 2010 óta többnyire inaktív – zenekara mellett olyan híres kollégáit is meginvitálta, mint Damien Rice, Damien Dempsey, a Villagers-frontember Conor O'Brien vagy épp John Sheahan a Dublinersből. Aki esetleg azt gondolná, hogy az egy nap különbséggel megtartott, közel négyórás események mindegyikére jegyet váltók ugyanazt a műsort kapták, az egyáltalán nem ismeri ezt a kifogyhatatlan energiájú, szakállas dublini legendát.

glen_hansard.jpgA tizennégy éves korában utcazenészként kezdő Hansardtól nem állnak távol az ehhez hasonló jótékonysági akciók. 2009 óta minden évben egybegyűjti ismert (Bono, Sinéad O’ Connor, Damien Rice, Lisa Hannigan) és Írországon kívül kevésbé ismert (Declan O’Rourke, Dermot Kennedy) barátait Karácsony este Dublin legforgalmasabb bevásárló utcáján, a Grafton Streeten, hogy némi pénzt kalapozzanak össze a hajléktalanoknak2014-ben is volt karácsonyi utcazene és azzal, valamint ezzel a két monstre fellépéssel is két hajléktalanokat segítő szervezetet (Simon Community és Peter McVerry Trust) támogattak a koncertek teljes bevételével (olyannyira, hogy még maguk a fellépők és családtagjaik is vettek jegyet). A kapunyitásra várakozásból két dolog derült ki: hogy soha sem lehet elég korán érkezni, mert mindig lesz néhány lelkes Frames-rajongó, akik előbb ott lesznek. De, ami ennél is fontosabb, hogy ha Glen Hansard késve is ér a beállási próbára és menedzsere idegesen mutogat az órájára, ő akkor is van annyira jó fej, hogy rá lehessen venni egy gyors közös fotóra (a cikk szerzőjének legalábbis sikerült).


ÍR VÉR, ÍR SZÍV - EGY SZENT PATRIK NAPI ÍR POPDALOS ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK.

Dublin legpatinásabb koncerthelyén, a Vicar St.-ben volt a két decemberi koncert, a közönséget az egyedi hangi adottságokkal rendelkező folkénekesnő, Lisa O’Neill melegítette, aki az elmúlt két évben Hansard mellett James Yorkstonnal turnézott és aki egyik dalában magát Elvist hívja meg egy tányér ír ragura.

Két nap, két különböző kezdés a műsor főblokkjában: 15-én, hétfőn komótos besétálás és egy zongorán kísért lassú darab (Grace). Szerdán viszont a teljes Frames a színpadon és Marvin Gaye Baby Don’t You Do It című lüktető souldalával indítanak, erős szaxofonos jelenléttel. Itt álljunk is meg egy pillanatra, az ír popzene a My Bloody Valentine-tól a U2-ig számos fontos és népszerű zenekart adott a világnak, a kilencvenes évek elején indult Frames-nek viszont soha nem sikerült a globális áttörés, megmaradt helyi sztárnak, annak viszont a legnagyobb lett – ha magyar példát keresünk, akkor Kispál és a Borz a megfelelő analógia. A kétezres évek végéig voltak igazán aktívak (kreatív csúcson az ezredfordulón voltak: Dance The Devil - 1999, For The Birds - 2001), utána Glen Hansard szólóban és Irglovával a Swell Season néven lett világszerte ismertebb, nem kis részben az Oscar-díjas Once című filmnek köszönhetően.

glen_4.jpg


Az elképesztően melegszívű énekes a koncerteken igazán akkor jött elemébe, amikor megkaparintotta akusztikus gitárját, amelyről gyorsan el is mondta, hogy akkor használta először közönség előtt és, hogy egy barátja kiszolgált templomi padból fabrikálta neki. Hansard egyébként is közismerten mély szimbiózisban él hangszereivel; The Horse becenevű, ütött-kopott Takamine gitárja közel negyed évszázada kíséri mindenhova. Amikor Japánban koncertezett, a gitárgyár tulajdonosa felajánlott neki egy újat az igencsak megtépázott, azóta emblematikussá vált lyukas hangszer helyett, de ő nem fogadta el. 
Főként a 2012-es első szólólemezéről, a Rhythm And Repose-ról játszott olyan dalokat, mint a Love Don’t Leave Me vagy az édesanyjának írt Bird Of Sorrow. De elhangzott a Come Away To The Water is, melynek az az érdekessége, hogy eredetileg Az éhezők viadala első részéhez íródott, de végül Hansard helyett a Maroon 5-val énekeltették fel a soundtrackre.

Az énekes gyakorlatilag egyedül, egy szál gitárral állt ki, mégis jellegzetes, olykor, kiabálásba átforduló énekhangjával és a végtelenségig átélt, szenvedélyes stílusával nem csak a teret, de a teljes figyelmünket is uralta. A negyvennégy éves Hansarddal kapcsolatban a zenei dokumentumfilmes, Myles O’Reilly úgy fogalmazott, hogy egy soha el nem apadó energiaforrás. És valóban; tépi a gitárt, egy-egy gyorsabb darabnál ide-oda ugrál, a lassabbaknál pedig minden eltúlzott gesztus nélkül szellemül át teljesen. 

A koncert második felében visszatért a Frames a színpadra és egy órát szentelnek az olyan dalaiknak, mint a közönségkedvenc Fitzcarraldo vagy az egyik legjobb, de legalábbis legnépszerűbb ír rockszámként aposztrofált Revelate, amelyet teli torokból üvölt mindenki a teremben. A Frames 1990-ben alakult és eddigi karrierje során hat stúdióalbumot és két koncertlemezt adott ki. A folk rockzenekar neve egyébként onnan jön, hogy Hansard tizenévesként szívesen gyűjtötte össze és javítgatta szabadidejében barátai kidobott kerékpárjait, így a házuk hátsókertje egy idő után sokkal inkább emlékeztetett biciklivázak (frames) temetőjére, így implikálva a birtokra a The Frames House elnevezést. Az együttes hazájában a helyi zenei szcéna igazán meghatározójává vált, mindig teltház előtt játszanak. 2007-ben Bob Dylan előtt léphettek fel annak Ausztrál és Új-Zélandi koncertkörútján. A Ponyvaregény ikonikus, Uma Thurmant újraélesztős jelenetében Bronagh Gallagher karaktere (akivel Hansard az Alan Parker-féle The Commitments című filmben dolgozott együtt) Frames-pólót visel, Seven Day Mile című daluk pedig a Doktor House egyik epizódjában tűnt fel. Mindezek ellenére mégsem tudtak betörni a világ vezető zenekarai közé, pedig minden esélyük meglenne rá, hisz frontemberük (főként a Once-os siker óta) egy sokak által elismert és méltatott zenész, hangzásviláguk egyedi és magával ragadó, dalaik pedig mélyek és szomorkásan hangulatosak.

glen_frames.jpg


Az együttes tagjai az évek során többször cserélődtek és majd mindegyikük rendelkezik további zenei mellékvágányokkal vagy valamilyen egyéb projekttel. Maga Hansard az elmúlt két évben leginkább szólóban koncertezett az USA-ban, Ausztráliában és az Egyesült Királyságban és a hírek szerint elkezdte készíteni második lemezét is (amelyből kaptunk is ízelítőt két lírai dal formájában). Bár az egykori barátnőjével, a cseh Markéta Irglovával alapított Swell Season, mely két albumot jelentetett meg, a felek szerint nem tervez további közös munkát, azért pár hete mégis bejelentettek két rejtélyes koreai fellépést a idén januárra.

A Frames ex-basszusgitárosa, John Corney rendezőként arat nagy sikereket: ő hozta össze a Once-t, amelyért Hansard és Markéta elnyerték a legjobb eredeti filmzenéért járó Oscart. Legutóbbi mozija, a magyar címében nem túl eredeti Szerelemre hangszerelve című alkotásban Keira Knightley-val és Adam Levine-nel dolgozott együtt (1991 és 1993 között magának a Framesnek is forgatott néhány videoklipet).

Glen érzelmes vokálja mellett a zenekar másik meghatározó eleme a hegedűs, Colm Mac Con Iomaire személye és hangszere, aki mostanság szintén sikeres szólókarriert visz: idén többször is szerepelt a tizenegyedik évadánál tartó ír zenés műsorban, az Other Voicesban. A Frames huszadik évfordulós koncertturnéjáról viszont Conor Masterson forgatott egy erős dokumentumfilmet In The Deep Shade címmel, melyet regisztráció után itt lehet streamelni.

glen_3.jpg


Glen Hansard, amellett, hogy ismert a maratoni, három-három és fél órás hosszúságú fellépéseiről, arról is, hogy folyamatosan kapcsolatot teremt a közönséggel. Ez utóbbit rajongói ki is használták, mert egyfolytában felkiabáltak a színpadra neki. Hansard viszont még akkor sem veszítette el a fejét, amikor valaki fejhangon azt üvöltözte az egyik lassú balladája alatt, hogy „ez unalmas”. Gyakran előfordul az is, hogy felhív egy-egy rajongót énekelni a Falling Slowly duetthez. Ez alkalommal viszont egy dublini vokalistának, Grainne Huntnak adta át a mikrofont a Maybe Not Tonight című szám alatt, aki látszólag nem számított a felkérésre. Végig hagyta érvényesülni kísérőzenészeit; szerényen húzódott a háttérbe egy-egy szaxofon-, hegedű- vagy gitárszólónál. Arra is talált alkalmat, hogy beszéljen kicsit a mostanában igencsak égető problémát jelentő dublini hajléktalan helyzetről és azokról a szervezetekről, amelyeknek a koncertek bevétele ment.

Amikor hivatalosan már véget kellett volna érnie a koncerteknek, akkor jött csak az igazi meglepetés: Hansard sorra szólította a színpadra egy-egy dal erejéig azokat az ír zenészkollégáit, akikért az ember külön-külön is váltott volna belépőt. Így például feltűnt az Ír-szigeten és Ausztráliában nagy rajongói tábort magának tudható Damien Dempsey (Damo), a szintén utcazenészként kezdő Paddy Casey és ír szteppelő kislányostul a Dubliners zenekar hegedűse, John Sheahan is. Játszott továbbá Conor O’Brien, aki a mindkét lemezéért Mercury-díjra jelölt Villagers gyakran becsukott szemmel éneklő frontembere és a folkos stílusú Declan O’Rourke is. Akinek esetleg ők nem lettek volna elegendőek, igazi nagyágyúként megjelent a nyolc év után idén új lemezzel visszatérő Damien Rice is The Greatest Bastard című dalával. Érezhető volt, hogy mindenki azon dolgozott, hogy tényleg kapjunk valamit a jegy áráért – amelyhez egyébként már a koncert első fele is önmagában elegendő lett volna.


DAMIEN RICE VISSZATÉRŐ ALBUMÁRÓL EGY MAGYAR ZENÉSZTÁRSA, ZANZINGERT ÍRT KRITIKÁT.

glen_5.jpg

Abszolút katartikus lezárásként Hansard megénekeltette az estek folyamán szereplő összes zenészt a The Auld Triangle-ben. Még hangtechnikusát, Mic-et is rábeszélte az ír klasszikus két sorának előadására (nyilván nem először). 
Ha egyetlen zenész van, akit egyszer mindenképpen érdemes látni élőben, arra a címre Glen Hansard – akár az elsöprő erejű Frames-zel, akár egy szál gitárral szólóban – nagyon erős esélyes.


Benke Boglárka
fotók: Dara Munis 

a koncertet záró The Auld Triangle


A Whelan’s-ben tartott 25. születésnapi The Frames koncertről készült egy háromrészes film, amelynek az első fele elég jó: 


Glen Hansard és a Love Don’t Leave Me Waiting klipje: 


The Swell Season és a Low Raising:


a karácsonyi utcazene: 


végül Glen Hansard és Curtis Sonny Folkes pozanos közösen a Lowly Deserterrel: 

https://recorder.blog.hu/2015/01/07/tobbet_kapsz_mint_amennyit_adsz_peldaerteku_adomanygyujto-koncertek_glen_hansarddal
Többet kapsz, mint amennyit adsz – példaértékű adománygyűjtő-koncertek Glen Hansarddal

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr367051179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása