Velkei Zoltán – Kedvenc 2014-es dalok

2015.01.05. 11:43, rerecorder

aphex.jpg

Az év végi összegzés hagyományos módja a Recordernél, hogy a közösen összeállított Top 50-es albumlista után - amin idén Ariel Pink lett az első - a kedvenc dalainkat szerzőnként publikáljuk, karácsonyt követően. A 2011-es2012-es2013-as sorozat után itt megy a 2014-es daldömping, a stáb ABC-rendjében haladunk, a felvételek egy rögtön meghallgatható playlist-ben, rövid kommentárokkal - a sort Biczó Andrea és Csada Gergely nyitotta, Dömötör EndreElekes Roland, Judák Bence, Kálmán AttilaLékó TamásMika LászlóNémeth RóbertJosé SimonSoós CsabaSugó Lilla és Szabó Benedek után a sort Velkei Zoltán válogatása zárja (nyitóképen Aphex Twin).

A RECORDER SZERZŐINEK KEDVENC 2014-ES ALBUMAI.


Actress:
Rap

Napkelte kedvenc pixeleim közt. Actress-nek jól áll, amikor slágerben gondolkodik, itt például tök ügyesen nyúlt hozzá David Grant számához. 


Lapalux:
Movement I, II & III

Nagy bánatomra Stuart Howard csak egy új számot adott ki 2014-ben hivatalosan, de azzal azért elég magabiztosan bizonyítja, hogy még játékban van. 


Future Brown:
Vernáculo

2015 egyik legjobban várt albumáról eddig ezt hallgattam a legtöbbször, nagyon drukkolok Fatima Al-Qadirinek és társainak, hogy a Future Brown meghozza nekik az áttörést. Tehetséges művészek, sokkal nagyobb közönséget érdemelnének. 


DJ Spinn & Taso:
Burn That Kush

DJ Rashad halála feldolgozhatatlan veszteség a footwork közösségnek, de a többiek méltó módon gondozzák az örökségét. 


Andy Stott:
Faith In Strangers

Az év legjobb albumának legjobb száma. Andy Stott rengeteg hatást gyúr össze, és alkot belőlük valami teljesen újat – ettől lesz a zenéje nagyon ismerős, ám teljesen idegen. 


Jamie XX:
All Under One Roof Raving

Hogy lehet nem szeretni ezt? Játékos, összetett, állandóan változó és nagyon brit. Ha az idei nagylemezére felpakol hét-nyolc ilyet, akkor én biztosan nem fogok panaszkodni. 


Aphex Twin:
s950tx16wasr10 (earth portal mix)

Visszatért az az Aphex Twin, akit szeretek. Nekem egyértelműen ez volt a csúcspont a Syrón, de a sok kétkedővel ellentétben amúgy is nagyon bírom a lemezt. 


Objekt:
Ganzfeld

Bődületes trekk, ami félkézzel odaveri a teljes Flatland albumot. Ezt hallgatva nem is értem mit akart Objekt azzal a gyűjteménnyel, hiszen neki ebből kellett volna egy nagylemeznyit hoznia. Az electro 2014-ben is él és virul. 


Pev & Kowton:
Raw Code (Surgeon Remix)

2013 legjobb basszusnehéz zenéjét mesterien aktualizálta a brit techno élő istene. Minden pillanatban bevethető fegyver. 


Martyn & Four Tet:
Glassbeadgames

Azt ugyan még mindig nem tudjuk, hogy puccos dildókról szól-e ez a szám, de az legalább kiderült, hogy Martyn és Four Tet jó zenét csinál együtt. De miért álltak meg egynél? 


ASOK:
Project Poltergeist

ASOK azon kevés új techno producerek egyike, aki 2014-ben össze tudott rakni egy igazi himnuszt. Félek, hogy több ilyen zenéje nem lesz, úgyhogy ezt eltettem magamnak jól. 


Lucy:
The Illusion Of Choice

Az évi egy jó Lucy-szám jár. Még akkor is, ha több mint kilenc perc, és ezért valószínűleg kevesen fogják végighallgatni. 


NX1:
Black 01 B1

S a végére egy klasszikus atmoszférikus techno. Gyönyörűen szól a vinyl, a lényegen kívül nincs ráírva semmi és artwork se készült hozzá. Csak a zenéről szól, ahogyan egy jó technónak kell. Az ilyenből volt 2014-ben rettentő nagy hiány. 


Velkei Zoltán


VELKEI ZOLTÁN KEDVENC 2013-AS TREKKJEI ITT HALLHATÓK. A 2011-ESEK PEDIG ITT.

 

https://recorder.blog.hu/2015/01/05/velkei_zoltan_kedvenc_2014-es_dalok
Velkei Zoltán – Kedvenc 2014-es dalok

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr57043669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.