Hódolat egy népnek – Katalónia zenéje

2014.12.11. 16:45, rerecorder

ojos_de_brujo_1.jpg

A manresai zenei expón tíz éve még csak elvétve lehetett katalán zászlókat, kitűzőket látni, az idén októberben megrendezett eseményen már mindenütt ott lobogtak. Mindez nem történhetett volna meg a zene identitásképző ereje nélkül. Weyer Balázs Világrecorder rovata most Katalónia zenéjét mutatja be.

„Ha majd elindulsz Ithaka felé/válaszd hozzá a leghosszabb utat/mely csupa kaland és felfedezés”. De vajon miért műfordította Somlyó György az egyik legismertebb katalán dal szövegét? A válasz az újkori katalán függetlenségi mozgalom kezdeteinél keresendő – ahogy a katalán függetlenségi vágy fejlődésének minden mérföldkövénél fontos szerepet játszott a zene. A november 9-i népszavazás végül persze megint csak jelképes lett, de jelképnek minden eddiginél erősebb.

A fenti verssorok Konsztandinosz Kavafisz huszadik század eleji görög költő Ithaka című verséből valók (a cím katalán fordításban Viatge a Ítaca, azaz „Utazás Ithakába”.) 1975-ben, pillanatokkal  Franco halála előtt énekelte el Lluis Llach és ez volt az első katalán nyelvű popdal, amely széles körű népszerűségre tett szert. A katalán függetlenségi törekvések jelképe ez a dal azóta is, az „út Ithakába” a függetlenséghez vezető, az Odüsszeuszt hazavezető út a sok bolyongás után.


(A felvételen a közönségben Pep Guardiola is jól észrevehető és azért is érdemes megnézni, mert az érzelmi töltet nélkül a szám nem működik. Nem egy jó szám, valljuk be. De az arcokon átjön minden ami ez a szám - nekik).

joan-manuel-serrat-3-1.jpgDe miért egy görög vers? A Franco-rezsim a katalán nyelvhasználatot a nyilvánosság szinte minden szintjén tiltotta, sem a hivatalokban, sem az oktatásban, sem a médiában, sem a művészetben nem lehetett használni. 1968-ban például egy katalán származású énekest, Joan Manuel Serratot delegálta Spanyolország az Eurovíziós dalfesztiválra, de miután egy héttel az esemény előtt bejelentette, hogy katalánul fogja előadni a dalt a londoni döntőben, és nem volt hajlandó spanyolul énekelni, a spanyol televízió lecserélte őt egy spanyol énekesnőre, Massielre (aki egyébként meg is nyerte a giccsparádét, bár ehhez egy néhány évvel ezelőtti dokumentumfilm állítása szerint elég sokakat kellett megkennie a Franco-rezsimnek - Serrat lemezeit pedig betiltották és nyilvános lemezégetések is voltak). Nagyon szűk kiskapuk léteztek azonban a katalán nyelv számára: számomra ismeretlen okból az irodalomban a műfordításokra nem vonatkozott a tilalom, a zenében pedig a versmegzenésítésekre (és egyébként, 1962-től részben a népzenére), így amikor Lluis Llach elénekelt egy katalánra fordított görög verset, az duplafenekű kibúvó volt a tilalom alól. „Quan surts per fer el viatge cap a Ítaca, has de pregar que el camí sigui llarg, ple d'aventures, ple de coneixences” – így hangzik egyébként katalánul a fent magyarul idézett verssor, ami már az íráskép alapján is jelzi, hogy a katalán nyelvi identitás nem egy felturbózott hiszti, hanem a spanyoltól valóban jelentősen különböző nyelvről van szó (a vers katalán fordítása egyébként Carles Riba nevéhez fűződik, ha már Somlyó Györgyöt feltüntettem).

peret.jpgAz első katalán nyelvű felvételek azonban már korábban megjelentek. Mint említettem, a népzene, illetve a gyerekkönyvek és gyereklemezek 1962-től részben kikerültek a tilalom alól (de előzetes jóváhagyás volt szükséges a megjelenésükhöz). Ez indította el a Nova Cancó mozgalmat, egyidőben a latin-amerikai országok hasonló, a népzenéhez visszanyúló és politizáló dalszerzőivel (az Eurovízióról visszahívott Joan Manuel Serrat is e mozgalom fiataljai közé tartozott, de ő spanyolul is énekelt). Emellett pedig létezett a rumba catalana, a barcelonai külvárosok cigány közösségeinek zenéje, amit nagyjából úgy kell elképzelni, hogy kubai ritmusokra flamenco-technikával énekelnek). Ezeket legtöbbször katalánul adták elő, de többnyire csak élőben, ha meg-megjelent egy-egy lemez, akkor azon már spanyolul kellett énekelni. A rumba catalana legnagyobb alakja Peret volt, akinek nagyon fontos szerepe volt a katalán zenei életben, mígnem idén augusztusban elhunyt.

ojos_de_brujo.jpgA Viatge a Ítaca katarzisa után azonban sokáig nem alakult még ki önálló katalán szcéna, a fent említett két területen, a rumba catalanán és a Nóva Cancó-ból kinőtt dalszerzőkén kívül, amelyek sosem értek el igazán tömegeket. Ez egészen a kilencvenes évekig nem következett be, amikor – a barcelonai utcazenészek köréből kinőve – létrejött az úgynevezett mestizo-kör, amely zeneileg a katalán rumbára és flamencóra, gondolatilag a harcos és persze leegyszerűsítő globalizáció-kritikára, és implicite a katalán (illetve ekkor még inkább barcelonai és kulturális megközelítésű) identitásra alapult. A Dusminguet, a Macaco, az Ojos de Brujo (nyitóképen és jobbra)Cheb Balowski, illetve részben az Amparanoia, dr. Calypso és a 08001 voltak ennek a körnek a legnagyobbjai, megtámogatva az ekkoriban Barcelonába költöző Manu Chaóval és annak barátjával, a baszk Fermin Muguruzával – és a náluk jóval idősebb Peret segítségével, aki közös, afféle generációs indulás-lemezt készített velük. Néhány évre nagyon karakteres úgynevezett szcéna alakult ki a városban, akiknek az establishment-ellenessége és globalizációkritikája akkor is a spanyol állam ellen irányult elsősorban, ha ők nem is ennek szánták elsősorban. Mindenesetre a katalán zászlót ugyanúgy lobogtatták, mint esetenként a palesztint, a revolucionistát vagy az iraki háború elleni Pace-t. Ez a szcéna mostanra széthullott, a zenekarok többsége feloszlott vagy átalakult (kivéve a Macaco és a 08001), de itt ül mellettem a katalán zenei expo főszervezője és azt mondja, hogy most mintha újra éledezne -  a Txarango-t, a La Troba Kung-Fu-t (a Dusminguet utódzenekarát) és a La Pegatinát említi. (És persze a cikk egy csomó más spekulatív állítását is vele ellenőriztettem).

manel_1_.jpg

A következő nagy hullám néhány éve volt, ezt elsősorban a Manel (fent), illetve az általuk vágott úton mögöttük haladó Mishima sikere jelzi. Ezek a zenekarok, és az azóta utánuk következő sok, már nem politizálnak – és épp ez a fontos. Egyszerűen csak katalán nyelvű jó popzenét játszanak, amely így be tudott törni olyan életekbe is, amelyek nem voltak vevők a katalán zászló lobogtatására: a Manelé az első olyan katalán nyelvű lemez, amely minden katalán háztartásban ott van. Náluk a katalánul éneklés már nem állásfoglalás (nem is léptek fel a két évvel ezelőtti nagy, mindenkit felvonultató függetlenségi koncerten), hanem természetes közeg és ennek a hatása bizonyos értelemben nagyobb volt, mint negyven évnyi identitáspolitikáé – miközben természetesen annak az eredménye, hogy ez bekövetkezhetett.


LEGUTÓBB AZ OLASZORSZÁGI PUGLIÁBAN JÁRTUNK, TARTSANAK VELÜNK A ZENÉS UTAZÁSRA!

not_222566i.jpgOktóber közepén egy katalán kisvárosban, Manresában jártam a katalán zenei expón. Tíz évvel ezelőtt még csak elvétve lehetett katalán zászlókat látni az utcákon, kitűzőkön – most a város minden erkélyén ez lógott, az útmenti fákra a népszavazási kampány sárga kendőjét kötötték mindenhol. Mindez nem történhetett volna meg a zene identitásképző ereje nélkül. A fesztivál zárókoncertjét a régi, harcos függetlenségpárti, tradicionális zenét játszó Cobla Catalana adta. Előző nap jött a hír, hogy a spanyol állam megintcsak megtiltotta a népszavazás megrendezését. Amikor a zárókoncert végén felment a színpadra a helyi fúvószenekar harminc tinédzsere és eljátszottak egy katalán hazafias dalt, a koncert után függetlenségpárti tüntetéssé alakult a közönség, skandálva, hogy „Dig-ni-dad! Inde-pen-den-cia!”. Nyilvánvaló, hogy minél merevebben reagál a spanyol állam, annál inkább a radikális függetlenségpárti hangok erősödnek Katalóniában (ők azok, akik szerint akár egyoldalúan kell kinyilvánítani a függetlenséget, szemben a hosszabb, tárgyalásos-alkotmányos utat keresőkkel szemben, akik egyelőre azért többségben vannak). Mire ezt a cikket olvassátok, már lehet, hogy régen megváltozott a helyzet, de annyit mondhatok: amikor ott álltam, a Cobla Catalana-koncert végén a skandáló tömegben azt ismételgettem kényszeresen, magamban röhögve a mondaton: a katalán függetlenség fogkrémét már nem lehet visszatolni a spanyol tubusba! (Lelkesedésemben le is fordíttattam a Google Translattel katalánra: „independència Català de la pasta de dents no pot ser empès de nou al tub d'espanyol!”). Jó utat Ithakába!

Weyer Balázs


és hogy a zenében is elmerülhessünk, íme egy 21 számos, 76 perces összeállítás a cikkben szereplő előadóktól, Katalónia zenéjéből: 

https://recorder.blog.hu/2014/12/11/hodolat_egy_nepnek_katalonia_zeneje
Hódolat egy népnek – Katalónia zenéje

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr696974877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása