1994 legjobb albumai a Recorder szerint

2014.11.26. 21:01, rerecorder

blur.jpg

Folytatjuk nagy 1994-es évösszegző sorozatunkat: megrajzoltuk a legfontosabb történések kronologikus idővonalát, összefoglaltuk, mik történtek húsz éve a pop- és a rockzenében, a hiphopban és az elektronikában, bemutattuk a legnagyobb és legcikibb slágereket, most pedig jöjjön a Recorder szerint 1994 húsz (+10) legjobb albuma - nagyrészt emlékeinkre támaszkodtunk, de ahogyan a magazin 2011-es indulása óta minden évben, úgy idén is mai füllel vizsgáltuk be a húsz évvel ezelőtti lemeztermést. Ja, és holnap, azaz november 27-én a Recorder szolgáltatja a zenét a Beat On The Bratben, csak 1994-es dalokat!

Ahogy 1992 szerintünk legjobb albumainak, majd ugyanígy 1993 szerintünk legjobb albumainak összeállításakor, lehetőség szerint (néhány fiatalabb szerzőnk esetében ez nem feltétlenül volt így, és persze mindannyian fedeztünk fel azóta '94-as zenéket) most is arra törekedtünk az egyéni listák elkészítésekor, hogy azok az albumok szerepeljenek, amelyek nagy hatással voltak ránk az adott évben és amelyeket ezek közül ma is szívesen hallgatunk. Húszas listáinkat (amelyeket hamarosan külön is közzéteszünk) aztán bepontoztuk és a lent látható végeredmény a demokratikus összesítésből jött ki (szavazatmennyiséget is súlyoztunk), nagyjából ilyen sorrendben, ahogyan egymás után következnek. A Blur első helye szinte garantált volt, magasan ki is emelkedett, amikor összesítettük a szavazatokat, de az utána jövő Portishead és Pavement is biztosan került dobogóra. Jó emlékezést, jó felfedezéseket!

Íme, az általunk legjobbnak tartott 1994-es albumok:

Parklife.jpgBLUR

Parklife

(Food)

Kulcsdal: Girls And Boys

Nyugodtan felejtsük el a lemezhez tapadt (egyébként helytálló) megállapításokat, hogy a Parklife a britpop, és tágabban a cool Britannia egyik meghatározó pillanata, egyszerűen a brit popzene kvintesszenciája ez a bő ötven perc, briliáns dalok hibátlan sorába sűrítve. FK

portishead-dummy.jpgPORTISHEAD

Dummy

(Go! Beat)

Kulcsdal: Roads (és az eredeti brit verzión nem szereplő It's A Fire)

Geoff Barrow és Adrian Utley párhuzamosan merített belőle és juttatta zenitjére a triphopot ezzel az eszköztárában minimalista, hatásában nagyszabású lemezzel, amely Beth Gibbons fájdalmasan libabőröztető énekével válik egészen unikálissá és időtlenné. CsG

crooked-rain-crooked-rain-4f454fd1d31c8.jpgPAVEMENT

Crooked Rain, Crooked Rain

(Matador)

Kulcsdal: Range Life

A Crooked Rain mindig az a pillanat, amikor a Range Life refrénjében elvékonyodik Stephen Malkmus hangja. Olyankor jövünk rá (igen, ő és a hallgató is), hogy ez nem egy rockzenekar, hanem a késő tinilét, a félig felnőttség és a sok dobozos sör a parkolóban. JB


 A PAVEMENT ELSŐ KÉT KLASSZIKUS ALBUMÁNAK SZTORIJA.

Oasis.jpgOASIS

Definitely Maybe

(Creation)

Kulcsdal: Supersonic

A poptörténet legcreepybb testvérpárjának bemutatkozása nem azért jelent meg, hogy egy újabb indiekvintett uralmáról írhassanak a lapok, hanem hogy megszülessen A Zenekar. Pimasz, koszos, odakent – úgy tiszteleg a legnagyobbak előtt, hogy közben magának is kivívja, ami jár. BA


ŐK KÉT CUKORRAL ITTÁK A TEÁT - AZ OASIS ÉS DEBÜTLEMEZÉNEK JELENTŐSÉGE.

nirvana_3.jpgNIRVANA

MTV Unplugged In New York

(DGC)

Kulcsdal: Where Did You Sleep Last Night

Kinek hiányzik a Smells Like Teen Spirit erről a szívfájdítóan szép koncertlemezről? Gyönyörű saját számok, pár hibátlan feldolgozás, a sláger meg le van szarva. Kár, hogy az MTV-korszak egyik abszolút csúcspontjának megjelenését Kurt Cobain már nem érhette meg. SzB


A NIRVANA-UNPLUGGED TÖRTÉNETE.

dogmanstar.jpgSUEDE

Dog Man Star

(Nude)

Kulcsdal: The Asphalt World

Az első britpop-gyilkos lemez? Lehet – az biztos, hogy a Suede messzire jutott vele (rá is ment a szerzőpáros) –, de az is fix, hogy a brit popzene történetének így is az egyik legmonumentálisabb, legambíciózusabb és legborzongatóbb tökéletlen mesterműve. DE

weezer-blue-album-1994.jpgWEEZER

Weezer

(DGC)

Kulcsdal: Undone (The Sweater Song)

Rivers Cuomoék bemutatkozó nerdrock tízparancsolata azért felejthetetlen, mert minden egyes szám után azt hiszed, hogy ennél szebb melódia, ennél maradandóbb refrén már nem jöhet! Aztán jön. Aztán jön még egy. És így megy ez egészen a legvégéig. Aztán újraindítod. ML

Pulp-His-N-Hers-Front-2-2.jpgPULP

His ’n’ Hers

(Island)

Kulcsdal: Lipgloss

Egyrészt itt ért be végleg Jarvis Cocker zenekara, másrészt máig eszetlen friss a lemez megszólalása. Pedig ezt a szintis-posztpunkos-diszkós, szarkasztikus anyagot megjelenésekor kicsit elhomályosította a többi ’94-es csúcsmű, ám – nem kérdés – azok között a helye. DE

deus_-_worst_case_scenario_-_front.jpgdEUS

Worst Case Scenario

(Bang! / Island Records)

Kulcsdal: Suds & Soda

Belgium talán legjobb, de cáfolhatatlanul legismertebb zenei exportcikke hazánkban is jelentős rajongótábort tudhat magáénak, ami nem is csoda, hiszen debütáló lemezükkel nemcsak, hogy örökre letették a névjegyüket az artrock palettájára, de azt rendesen oda is szögelték! ER

beastie_boys_ill_communication_1994_retail_cd-front.jpgBEASTIE BOYS

Ill Communication

(Grand Royal / Capitol)

Kulcsdal: Sure Shot

Soha nem voltam New Yorkban, de ha beteszem ezt az albumot, akkor nem is kell elmennem. Hiszen máris ott vagyok az összegraffitizett metrón, a lepukkant kosárpályákon, a lepisilt tűzfalak között, a széthányt vécéjű klubok mélyén. Lemez ennél többet nem is adhat.  SCs

grace.jpgJEFF BUCKLEY

Grace

(Columbia)

Kulcsdal: Dream Brother

Nagyon sok minden nem, vagy nem úgy lett volna, ha ez a lemez nem születik meg (például a Radiohead remek albumpárja, a The Bends és az OK Computer sem). Nagyívű, bátran érzelmes, izgalmas, invenciózus, felemelő gitárzene egy sajnos fiatalon elhunyt dalszerzőtől. NR

protection-4e2305f817916.jpgMASSIVE ATTACK

Protection

(Circa)

Kulcsdal: Karmacoma

Ugyan a Blue Lines óriási debütálás volt, de a Massive Attack a Protectionnel érkezett meg igazán. Klasszikus triphop túra különféle dub-területeken, még az eredeti felállásban, Trickyvel az élen, remek vokálokkal, felejthetetlen témákkal. Örökzöld. VZ

prodigy-the-music-for-the-jilted-generation-2xlp-a.jpgTHE PRODIGY

Music For The Jilted Generation

(XL Recordings)

Kulcsdal: Poison

Második albumával a Prodigy középső ujjat mutatott a rave-kultúrát kriminalizáló törvénynek, miközben túllépett a rave-zene szűk breakbeat techno-keretein és egy monumentális, sokszínű, a hiphopot és a punkrockot is beemelő mesterművet alkotott. So good, start the dance. FK


GENERÁCIÓS PRODIGY-ÉLMÉNY - MAGYAR PRODUCEREK A LEMEZ HATÁSÁRÓL.

holy-bible_1.jpgMANIC STREET PREACHERS

The Holy Bible

(Epic)

Kulcsdal: Archives Of Pain

Kívülállók készítették ezt a gótikus posztpunk-mesterművet, kívülállók, akiknek a Britanniája sosem volt Cool, akiknek a Labourje sosem volt New. Nagyon könnyű messziről csodálni, de lényegesen nehezebb elmerülni benne és igazán megszeretni. És egy kicsit talán veszélyes is. DL


HOGYAN JUTOTTUNK EL A MANICS MESTERMŰVÉIG? ÍGY!

mellow-gold.jpgBECK

Mellow Gold

(DGC)

Kulcsdal: Beercan

Barkácsattitűd, házikészített kísérleti pop hiphopból, folkból, lo-fi gitárzenéből, bluesból és R&B-ből. A végeredmény pedig a kilencvenes évek egyik paradigmaalkotó poplemeze, amelynek alkotója következő albumán még tökéletesebb formában tálalja agymenését. NR

stereolab.jpgSTEREOLAB

Mars Audiac Quintet

(Duophonic)

Kulcsdal: Ping Pong

Miért jó a marxizmus? Mert összehozott egy krautrock-kattant angol gitárosfiút egy filmfüggő francia bölcsészlánnyal. És ez miért jó? Mert összehoztak egy bájosan balos popzenekart, ami meg úgy összehozta a repetitív ritmusokat a mézédes melódiákkal, mint senki más. PT

Illmatic_Nas.jpgNAS

Illmatic

(Columbia)

Kulcsdal: NY State Of Mind

Bombasztikus bemutatkozás Nas-től, akinek (többek között DJ Premier hathatós segítségével készült) betonkemény alapjai, izmos street groove-jai és ellenállhatatlan flow-ja segítettek revitalizálni a New York-i hiphop-szcénát. Húsz év után is leszedi a fejed. CsG

i-could-live-in-hope-5217e2c83031f.jpgLOW

I Could Live In Hope

(Vernon Yard)

Kulcsdal: Words

A Low erősen bexanaxozott indierockjának méltóságteljes és aszketikus szomorúsága észrevétlenül kúszik a bőr alá ezen a tökéletes debütlemezen, aztán könnyesre áztatja a lelket. A puhán egybeúszó férfi- és női hang pedig mintha az utolsó altatódal lenne az életben. KA

orbital_1.jpgORBITAL

Snivilisation

(FFRR)

Kulcsdal: Are We Here?

Az emberiség és a Föld állapotának aggodalommal vegyes kritikája hatja át a Hartnoll-testvérek filozofikus harmadik albumát, melyet vészterhes, mégis emelkedett hangulat és briliáns zenei sokszínűség jellemez – neoklasszikus rave után thrash metál techno következik. FK

TLC-Crazysexycool-Frontal_1.jpgTLC

CrazySexyCool

(LaFace / Arista)

Kulcsdal: Creep

Ezen az albumon tényleg van minden: pop, hiphop, R&B, philly- és Memphis-soul, new jack swing, funk, gospel, Prince-feldolgozás és O’Jays-nyúlás. Ráadásul valóban krézi, szexi (sőt, néha már nagyon fülledt) és cool egyszerre. 23 millió lemezvásárló is így gondolta. FT

Holnap, november 27-én mindenkinek itt a helye, aki velünk együtt vissza akar emlékezni 1994-re, Facebook-eseményoldal

+ 10 erősen ajánlott 1994-es album:

Autechre: Amber

Bark Psychosis: Hex

Built To Spill: There’s Nothing Wrong With Love

Green Day: Dookie

Guided By Voices: Bee Thousand

Hole: Live Through This

Morrissey: ’Vauxhall And I’

Nick Cave And The Bad Seeds: Let Love In

Outkast: Southernplayalisticadillacmuzik

R.E.M.: Monster

(A szerzőink 1994-es egyéni listáit hamarosan külön is közzétesszük.)


NEM VOLT ELÉG? HÁROM ÉVE 1991-ET IS FELÜLVIZSGÁLTUK, ÍME A SZERINTÜNK LEGJOBB ALBUMOK.


A Recorder szerzőinek, munkatársainak (Biczó Andrea, Csada Gergely, Dömötör Endre, Elekes Roland, Fábián Titusz, Forrai Krisztián, Judák Bence, Kálmán AttilaLékó Tamás, Mika LászlóNémeth Róbert, Pawlowszky TamásJosé Simon, Soós CsabaSzabó Benedek, Velkei Zoltán) listái alapján összeállította: Dömötör Endre és Forrai Krisztián.

https://recorder.blog.hu/2014/11/26/1994_legjobb_albumai_a_recorder_szerint
1994 legjobb albumai a Recorder szerint
süti beállítások módosítása