John Cale drónzenekart alapított

2014.11.24. 10:46, subrecorder

64e6602174e4064a39a9353308a6b6d7.jpg

John Cale, a Velvet Underground alapító tagja dolgozott már sok mindenkivel, egy új projektben viszont drónokra komponált zenét. A londoni Barbican színházban tartott egyedülálló koncert előkészületeiről nagyszerű dokumentumvideó is készült.

A drónokat ma már számos területen használják, nem csak hadászati célokra, hanem (még ha csak kísérleti stádiumban is, de) léteznek például csomag- és gyógyszerszállító eszközök, na meg tiszta szórakozásként akár galambokat is lehet velük ijesztgetni. A művészetben még csak most kezdik felfedezni ezeket az eszközöket, ennek izgalmas példája a LOOP>>60Hz: Transmissions From The Drone Orchestra című előadás. A performanszhoz, John Cale szerezte a zenét, a projekt legfontosabb kreatív megvalósítója pedig Liam Young volt, aki korábban már többször kísérletezett efféle installációkkal, többek közt volt egy olyan bemutatója, mely során drónok wi-fi routerekkel felszerelve ingyen internetet szórtak a környékükre, de Young fejlesztette ki a drónokra építhető hangfalakat is, igaz, eddig csak Wagnertől  A velkűrök lovaglása című tétel szólalt meg rajtuk.


JOHN CALE VELVET UNDERGROUND UTÁNI SZÓLÓELŐADÓI MUNKÁSSÁGÁRÓL ITT ÍRTUNK.

Ebben az előadásban a robotok már a színpadon játszó zenekar hangjait viszik a terem különböző pontjaiba és közben megrendezett koreográfia szerint "táncolnak". Cale a drónzenekar számára saját szerzeményeit hangszerelte újra. Megváltoztattam a hangzást, sokkal keményebb, nagyvárosibb, hidegebb lett. A hangok így jobban kirajzolódtak, az ének pedig sokkal érzelmesebb lett." - mondta. Összesen 15 drón repült a levegőben, érdekes módon a készülékek hangos berregését nem elhallgattatták, hanem egymás közt épphogy felerősítették, hogy ez is hozzáadjon a zenéhez. Young személyiséggel ruházta fel a drónokat, mindegyikük más díszítéssel, különleges ruhakreációkban repült fel, hiszen mindnek más volt a feladata és legalább akkora egyéniséget szántak nekik, mint a valódi zenészeknek. "Ha egy drónod van, az egy rejtély. Ha kettő, akkor az szerelem. Ha pedig három, akkor már egy családról van szó. Mi megtaláljuk a karaktereket a technológiában" - mondta a művész. Érdekesség, hogy az első előadás előtt pár órával még úgy volt, hogy a drónok repülése automatizált lesz, de a rendszer tönkrement, így a pilótáknak manuálisan kellett végigirányítani őket a teljes 80 perces koncerten. Ráadásul úgy, hogy a sok díszítés miatt az elemeik nagyon gyorsan lemerültek, 5-10 percenként kellett "enni adni" nekik. A tökéletes technológia tehát még a jövő zenéje, de akkor is érdemes belegondolni: ez lenne a zene jövője?


A koncertről készült dokumentumvideó:

 

 

Címkék: john cale drón
https://recorder.blog.hu/2014/11/24/john_cale_dronzenekart_alapitott
John Cale drónzenekart alapított

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr546927647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.