Visszafiatalodás trap-electróra - Brodinski új klipje

2014.11.20. 19:05, Frontrecorder

brodinski.jpg

A francia MEGAFORCE kollektíva klipjeire muszáj odafigyelni, és mi figyelünk is, úgyhogy mutatjuk az új videójukat, amit a francia elektro-producer Brodinski legfrissebb számához rendeztek. Nem korhatáros és nem is istenkáromló, viszont szokás szerint erőteljes kisfilm, egy nyomasztó időutazó trip.

A reimsi születésű Brodinski (Louis Rogé) a francia elektronikus tánczene új hullámának egyik legkiemelkedőbb alakja Gesaffelstein mellett, akivel nem csak hogy jó cimborák és rendszeresen dj-znek együtt, de zeneileg is sok köztük a hasonlóság; mindketten alapvetően a sötétebb, indusztriálból, EBM-ből merítő tech-electro hangzást viszik, csak más irányba (Gesaffelstein morózusabb), és nem véletlen, hogy mindketten bedolgoztak a Yeezusra is. A 2007-ben feltűnt Brodinski stíluspalettája azért szélesebb, a könnyedebb house-ba és a bass music-ba éppúgy belecsap (volt megjelenése a Turbo és a Night Slugs kiadóknál is), sőt, moombahton mixet is készített (Diplo Mad Decent kiadójának). Legnagyobb kattanása azonban az amerikai hiphop, annak is főként a vadhajtásai, mint a déli chopped and screwed, a chicagói drill, a trap, több hiphop mixet is összerakott, és egy ideje a zenéjébe is szervesen beolvasztja ezeket a hatásokat. Aktuális trekkjében pedig egy feltörekvő rapperrel, a húszéves chicagói SD-vel kollaborált: a Can't Help Myself című szám alapja baljós, torzított trap/tech-electro hibrid, az egykori bandatag erre szövegel bódultan, mint aki alaposan be van drogozva. A sötéten nyúlós dalhoz a Megaforce brigád rendezett nyomott klipet, amiben éppenséggel ismeretlen eredetű fekete, nyúlós anyag kap fontos szerepet; időkapu, melyen keresztül a főhős utazik vissza a múltjába. Hogy ki ez a férfi, és miért történik vele mindez, arra nincs magyarázat, vagy ha a szám címére támaszkodunk, akkor lehet, hogy egyszerűen nem tehet róla. A Can't Help Myself szerepel Brodinski három éve működő saját labele, a Bromance Records november 24-én megjelenő válogatásán, egyben ez az első single a producer jövő év elején esedékes debütáló albumáról, amely viszont nagy kiadónál, a Parlophone-nál jön ki.

Címkék: megaforce brodinski
https://recorder.blog.hu/2014/11/20/visszafiatalodas_trap-electrora_brodinski_uj_klipje
Visszafiatalodás trap-electróra - Brodinski új klipje

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr316918507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.