Giorgio Moroder 30 év után jövőre új stúdióalbumot ad ki!

2014.11.18. 12:42, subrecorder

giorgio-moroder-sydney-opera-house-vivid-live-rbma.jpg

Tavalyi, nagy sikerű Daft Punk-kollaborációja után újra az egekbe szárnyalt Giorgio Moroder, a diszkó és az elektronikus zene pápájának (és papájának) karrierje. Újsütetű népszerűségét meglovagolva a 74 éves mester jövő tavasszal új stúdióalbumot ad ki, amelynek címe: 74 Is the New 24. A címadó dal már hallgatható is.

1985-ben hallhattunk utoljára igazi Moroder-stúdióalbumot, akkor egy saját, önátdolgozásokat is tartalmazó nagylemez (Innovisions) mellett a Human League énekesével, Philip Oakley-val közös albumot (Philip Oakley & Giorgio Moroder) is készített az olasz pionír, ami épp lekéste a jó hullámokat - addigra mindketten kikerültek az igazi reflektorfényből. Aztán ha el nem is tűnt (egy darabig még filmzenéket írt, az ő nevéhez fűződik az 1990-es olasz focivébé hivatalos dalait összegyűjtő nagylemez és 1992-ben még összedobott egy ráncfelvarrt egybemixet a slágereiből), egy idő után már nem a zene foglalkoztatta leginkább. Viszont a Daft Punk tavalyi múltidéző albumán dicsőségesen visszatért és abszolút tisztelgő (sőt hálálkodó) koronaként megkapta a főszerepet a Giorgio By Moroder című dalban - amely ugyan egyértelműen az ő stílusában készült, a robotok állítása szerint inkább csak spirituális tanácsadóként vett részt a felvételen (amiben lényegében elismerik, hogy mennyit nyúltak tőle). A dal nagy sikere után Moroder iránt ismét nagy kereslet támadt, először ezer helyre hívták DJ-zni (ezelőtt sosem csinált ilyet, de nagyon élvezte), aztán megindult érte a lemezcégek között a verseny (végül a Sony lett a befutó), az emberek pedig ma is legalább akkorákat buliznak az I Feel Love-ra, mint '77-ben.


HA LEMEZT EDDIG NEM IS, ÚJ DALT HALLHATTUNK MÁR IDÉN MORODERTŐL, AZ ADULT SWIM SZÁMÁRA ÍRT SINGLE-T.

Ezzel el is érkeztünk a 74 Is The New 24 (nagyszerű cím) bejelentéséhez, amelyről nem csak az első dalt osztotta meg videóstól, hanem a közreműködők listáját is, ami legalább annyira érdekes. Eszerint a lemezen szerepel majd Britney Spears, Kylie Minogue, Sia, Charli XCX, Mikky Ekko, Foxes és Matthew Koma is. Moroder kedvéért láthatóan bárki fedélzetre száll és nagy nevek mellett még mindig kiszúrja az új tehetségeket, valószínűleg egy igazi karrierösszegző albumra számíthatunk, egyfajta dicsőséges győzelmi körre. A címadó szám valahol ott folytatja, ahol a producer '85-ben abbahagyta, Tron-szerű (mára már) retro-futurista hangzásához illő videó is készült, amelyben szépen formatervezett neon autók és állatok változnak át egymássá és egy futó emberré. A videó rendezője, Jai Lewis így nyilatkozott a közös munkáról: "el akartuk kapni a Giorgio Moroder-érzést, A részletek iránti figyelme hihetetlen, rengeteg időt tölt a dalai tökéletesítésével és ez hallatszik is. Fogalmam sincs, hogy van ennek az embernek egyszerre energiája turnézni, új albumon dolgozni és a családjával is foglalkozni." Bizony, ez egy 50-essel fiatalabb személynek is megterhelő lenne. De Papa Giorgio úgy tűnik bírja, így tényleg igaz lehet az állítás: a 74 az új 24! Ráadásul még a kisujját is eltörte nemrég, innen kívánunk jobbulást neki!


Giorgio Moroder új videója itt nézhető meg
a dal pedig meghallgatható alább:


a 74 Is the New 24 lemezborítója:

b0427ed690cc576ef7cc5ad043f72293.jpg

Címkék: giorgio moroder
https://recorder.blog.hu/2014/11/18/giorgio_moroder_30_ev_utan_jovore_uj_studioalbumot_ad_ki
Giorgio Moroder 30 év után jövőre új stúdióalbumot ad ki!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr216911977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása